Mi az oka, hogy egyre szebbek a tinilányok?
Mikor én voltam gimnazista (2010-es évek), a mi évfolyamunkban még csak 1-2 ilyen lány akadt, majd ahogy jöttek az alsóbb évfolyamok, egyre több fiatal lány volt szép, már 20-ból 5, majd 10, és így tovább. Mikor én voltam végzős, össze nem lehetett hasonlítani az új elsősöket velünk.
Most meg ha kimegyek az utcára, minden második lány 16 és 18 között csodaszép. Mondom ezt nőként.
Az átlag kamaszlány a mi időnkben ilyen volt:
Most meg legalább ilyen:
Elfogadottabb a sminkelés, szépségápolás és ahogy az első írja, elvárás lett, hogy nézz ki jól.
Például ha 10 évvel ezelőtt írta volna az első válaszoló azt, amit, akkor most 0% lenne a válasza és kapná az ívet hogy minek sminkelni meg a gyerek maradjon természetes. Most meg 100% a válasza és mindenki egyetért.
Na meg pont a kérdező által linkelt lány és társaik segítik elő ezt a fajta "fejlődést" mert mindenkinek azt sugallják, hogy az a természetes ha úgy nézel ki, mint egy modell.
Illetve azért eléggé ferdítés a két kép.
Hiszen a "minta" csaj konkrétan egy modell. A másik meg egy átlagos lány, aki ha kicsit kisminkeli magát, megritkítja a szemöldökét, rendbe jön a fogsora fogszabályzó után, rendbe szedi a haját akkor szintén egy dögös csaj lesz. Nem mintha most nem lenne csinos.
És gyakorlatilag ez van a mai csajoknál, az utcán felteszik az "álarcot" közben otthon pont ugyanolyan átlagosak mint sok mindenki más.
És amúgy az megvan, hogy az első lány egy random csaj, max. nagyon minimális sminkkel, míg a másik 2 képen modellek vannak, fodrászok által belőtt frizurával, meg sminkes által felkent sminkkel, stb?
Egyébként gondolom az az oka, hogy régebben nem igazán volt divat általános iskolában, meg még gimi elején sem a smink, ma meg már a kis 12 évesek ki se mernek menni az utcára alapozó meg highlighter meg tököm tudja még, mi nélkül. Meg ahogy az előttem szólók is írták, ma már kb. alap elvárás egy lány/nő felé, hogy minimum egy "natúr" smink legyen rajta, még akkor is, ha csak a sarki kisboltba megy le, meg fél óránként fújogassa magát parfümmel, minden reggel keljen legalább fél órával korábban, hogy a haját is minimum ki tudja vasalni, meg már általános iskola alsóban is ciki, ha valaki nem szőrteleníti a lábát..
Akit belinkeltél, ő egy modell. A szépség pedig relatív, ki mit tart annak.
Ebben a videóban pl. van 1-2 olyan iszonyatosan anorexiás csonttestű bányarém, hogy kisgyerekeket lehetne velük ijesztgetni, de komolyan.
https://www.youtube.com/watch?v=Bmc6u4A4r2c
Ja, és a 2010-es évek még mindig tartanak.
Szerintem a 2. és a 3. képen szereplő lányok bőven átlag fölöttiek. Egyébként lehetséges, hogy azért látsz inkább szép tizenéves lányokat és fiúkat, mert ők általában szívesebben tartózkodnak emberek között, ennélfogva több barátjuk, ismerősük van, akikkel gyakrabban járkálhatnak erre-arra, magabiztosabban mozognak nagy tömegben és a figyelem középpontjában is, míg a kevésbé megnyerő külsejű kortársaik a negatív énkép és az alacsony önértékelés miatt hajlamosabbak inkább befelé fordulni és kerülni a feltűnést.
Mindenesetre ennek az éremnek is két oldala van: lehet, hogy igazad van és valóban szebbek a mai fiatalok, mint 5-10 évvel ezelőtt, másrészt viszont sokkal magányosabbak is, mint korábban.
Szerintem nem a tinilányok lettek szebbek, csak a te értékrended változott idősebb korodra. Én a 30-as éveim elején járok, és amikor tini voltam iszonyatosan rondának tartottam magam is meg az osztály kb. 90%-át is.
Aztán így több mint 10 év elteltével ha visszanézem azokat a fotókat, amik középiskolában készültek elképedek rajta, hogy majdnem mindenkire azt mondom, hogy jól nézett ki, még magamra is.
Valószínűleg ez abból adódik, hogy így 30-akárhány-évesen már megtapasztalom magamon meg másokon is az idő múlását, azt hogy ráncosak vagyunk és őszülünk meg hullik a hajunk meg kezdünk hízni meg romlik a fogunk és így tovább... Míg a tizenéveseknél ezek még nem felfedezhető tulajdonságok.
És összehasonlítva persze, hogy még egy "csúnya" tini is szebb, mint egy "szép" középkorú ember, hiszen a fiatalság önmagában egy rakás előnyt rejt magában.
Szóval szerintem nem a tinik változtak, hanem a hozzáállásod/hozzáállásunk. Legalábbis nagyrészt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!