Az egyik dolgozóm aspergeres hogy kezeljem?

Szia,

Magam is aspergeres vagyok, van több autista családtagom illetve barátaim, és emellett asperger/autizmus a jelenlegi kutatási területem (pszichológia szakot végeztem).

Azonban ahogy előttem is írták, a fenti hozzáálláshoz nem feltétlenül kell autistának lenni - viszont, hogy úgy mondjam, előny. Néha ugyanis előfordul, főként az átlagnál magasabb intelligenciával és/vagy valamilyen területen kimagasló képességgel bíró aspergereseknél, hogy az intellektuális képességeikre/ szaktudásukra / különleges tehetségükre alapozva a felsőbbrendűség illúziójába ringatják magukat, amely leggakrabban azért történik, hogy a társas kézségek hiánya illetve a kívülállóság érzete miatt elszenvedett sérüléseiket egyrészt elfedjék, másrészt "gyógyítsák" ezzel a magukról alkotott idealizált képpel. (Hangsúlyozom, a nem autistáknál is előfordul ez az ún. "narcisztikus sérülés" helyrehozatalára tett kísérlet.) Autistákat pedig, ha belegondolsz, sokkal gyakrabban ér gyerekkorban (és később is) megszégyenítés, megelázás, az élményeik, érzeteik kétségbevonása, semmibevétele etc. Emellett persze folyamatosan jelen van a kimagasló tudásnak szóló csodálat és az egó táplálása a család/tanárok/barátok részéről, így iszonyű nehéz egy reális önképet kialakítanunk.

Ennek következtében aztán néhány aspergeres nem, vagy nagyon nehezen viseli a kritikát, és tapasztalatból, illetve beszámolókból tudom, hogy a tekintéllyel sem vagyunk jóban sokszor.

Te mint főnök így igen nehéz helyzetben vagy, nem irigyellek. Azt tanácsolnám, hogy semmiképpen ne úgy add elő a mondanivalód, hogy az bármilyen formában kritikának tűnjön. Tanulással, tréningel, önfejlesztéssel jól lehet a legtöbb aspergerest motiválni, én inkább erről az oldalról közelíteném meg a dolgot. A felelősségeinek hangsúlyozása is jó ötlet lehet, hiszen ahogy írtad, a többi kolléga segítése ide tartozik.

Az őszinteség mindig előny, autistákkal pedig egyenesen elengedhetetlen, az azonban nem mindegy, hogy milyen formában történik.

És végül, nem, nem minden aspergeres tartja felsőbbrendűnek magát, ám sokszor a szótlanságunk; az, hogy nehezen fejezzük ki az érzelmeinket; az, hogy inkább tényekre, tárgyakra, adatokra fókuszálunk, mint emberekre; az, hogy tökéletesen jól elvagyunk a saját zárt világunkban; az, hogy emellett gyakran - de nem mindig - valóban vannak az átlagnál jobb képességeink bizonyos területeken; nos, mindezek együtt tökéletesen keltik azt a látszatot, hogy felsőbbrendűnek tartjuk magunkat, még amikor ez nincs is így.