Két hónapja dolgozom és nem merek venni magamnak semmit. Baj van velem? Tanácsok?
Huszonéves lány vagyok, egyetem utolsó évén és nemrég kezdtem el dolgozni. Az első havi fizumból fizettem a sulim, meg ezt-azt itthonra ami kell a normális élethez, persze ez nem volt hű de sok,hisz jelenleg anyukámmal és a párommal élünk itt.
Megkaptam a második havi fizetésem, amiből kivettem a megélhetéshez kellő összeget, a többit meg elraktam.
Arra gondoltam,hogy megkell gyűjtsem a pénzem. Szeretnénk majd lakást, külön életet a párommal, nyáron külföldön is szerencsét próbálnánk.
Viszont az is bennem van,hogy vennék pár dolgot magamnak, cipőt, ruhát, nőies darabokat. Mivel eddig csak zsebpénzem, apró munkákért kapott pénzem volt, nagyon megkellett gondolnom mit veszek meg, azt is csak turiból ha épp kifogtam pár jó darabot. Ahogy nézem itt a magazinokat,nagyon elfogott a kisértés,hogy vegyek pár szép holmit a télre, talán egy kis önbizalmat is adna, közben meg azon agyalok,hogy igy lehet elherdálnám a kevés pénzem és nem fogom meggyűjteni soha. De az is igaz,hogy ebből a minimálból amit kapok jelentőset nem is tudok gyűjteni.
Úgy képzeljétek el,hogy egy táskán már egy órája agyalok, h tényleg szükségem van e rá.
Ez azért van, mert új számomra ez a dolog és még nem tanultam meg kezelni a pénzt? Ti miként osszátok be a pénzetek és hogy vásároltok? Megköszönném a normális válaszokat.
Köszönöm a válaszod!
Az első része külön megfogott.. Már észrevettem magamon,hogy nézem az apró filléres különbségeket is, de nem akarok garasoskodóvá válni!😨
Beszélgettem erről, de ő nem akar beleszólni abba hogy mit csinálok.
Azt mondja ha szükségem van rá, vegyem meg. Ha valamit feleslegesnek tart azt megmondja azért. Tudok.
Nekem ez segített. Van egy havi összeg, amit bármire költők nem bánom meg. De ez az összeg tervezett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!