Rengeteg egyedüllét után azt érzem egy beszélgetéskor, hogy egy személytelen ember mondja azt amit mond. Hogy vetkőzzem le ezt?

Az egész életem úgy alakult,hogy a csaladomon kívul egyedul voltam. Mindenbol kimaradtam ami a korokhoz tartozik es nem volt legjobb baratom sem.:)

Magamban rengeteg mindent megbeszéltem és lerendeztem már.

Rengeteg minden mondanivalóm van,ha beszélek valakivel,de peldaul ha velemenyem van valamirol vagy tanacsot szeretnék adni valakinek,akkor azt érzem,hogy egy személytelen ember mondja ezeket. Sokszor nem esik jól beszélgetni,mivel én nagyon szeretem a mély beszélgetéseket,de nem érzem magamat hitelesnek.

Mivel milyen jogon vázol le egy véleményt és ad tanácsot egy egész életében otthon ülő ember a beszélgetőpartnerének,akinek pedig volt rendes élete? Ez teljesen elveszi a motivációmat egy beszélgetésben.

Mit tudnék ez ellen tenni?

20 éves fiú vagyok.