Miért lehet ez? Más is van ezzel így?

Kicsi koromtól kezdve folyamatosan elkopott a baráti köröm. Mindig minden társaságban csak én nem találtam meg a helyem, az embereknek automatikusan nem voltam/vagyok szimpatikus. Tudom, ez így ostobaságnak hangzik, de ha például egy társaságban vagyok, ahol senki sem ismer senkit, akkor is pont felém nem közeledik senki. Aki felé pedig én nyitok, az is hamarosan elkezdi éreztetni, hogy teher vagyok számára. Az utcán is idegen emberek végigmérnek, megbámulnak. Pedig nem öltözködök kihívóan/kirívóan. A boltban is épp ma egy idősebb hölgy olyan undorral a tekintetében nézett rám, mintha én lennék Hitler, vagy nem is tudom ki...

És az osztálytársaim is így vannak velem. Pedig soha nem ártottam egyikőjüknek sem, de még azt sem mondhatják, hogy valamikor bunkó voltam velük, vagy nemet mondtam, ha segítséget kértek.

Pedig én mindig rendes ember próbálok lenni, és már eljutottam (szerintem) arra a szintre, hogy mondhatom azt egyenes derékkal, hogy én egy jó ember vagyok.

A külsőmre is mindig adok, igyekszem, mindig visszafogottan, de divatosan öltözködni, mindig tiszta vagyok (sajnos felénk ez sem triviális), nem vagyok túlsúlyos,kifejezett előnyös a külsőm. Mégis mintha zsigerből jövően utálnának az emberek. És nem csak beképzelem.