Fel idegesítem magam az embereken akik bántanak, hogy szokhatnék le erről? Ma reggel egy idegen majdnem megvert
Figyelt kérdés
Ma is át ment előttem zebra nélkül két ember, a harmadik már nem tudott mert nem lasitottam. (fő út kellős közepén) A nő akinek nem engedtem át szerintem a párját, el kezdett ordítani minden féle átkot én meg be mutattam neki, hát nehogy már ők szaladgálnak az úton és még én legyek a hibás. Aztan be szálltak az autóba és utánam jöttek és a nő a kocsiból mindent mondott ki akart szállni. Nyilván ezen is annyira fel húztam magam, hogy az nem igaz. (cigányok voltak) meg sokszor ha az utcán meg szólnak vagy valaki beszél rólam engem nagyon fel bosszant és ezt utalom magamban. Ti hogy kezelitek ezeket?2018. dec. 19. 08:46
1/3 anonim válasza:
C-emberekkel ne húzz újat, mert bármit teszel, te húzod a rövidebbet. Szomorú, de ez van. :(
2/3 anonim válasza:
En is igy vagyok vele, en mindenkit utalok. Ki kellenne irtani az osszes embert mindenkit.
3/3 anonim válasza:
Nem idegeskedni kell, hanem felkészülni. Ha valaki csak úgy susmog a hátam mögött azt leszarom. Ha meg kötözködik, akkor MINDIG van nálam paprikaspray, így nem fajul verekedéssé a vita, mert már előtte lefújom a csába. A kocsiban pedig van egy baseballütő, egy kisbalta, meg egy machete, ha a helyzet igazán kritikussá válik. Amúgy egyáltalán nem vagyok egy agresszív ember, de áldozat sem akarok lenni. Azért a gyalogosokat ne üsd el, mert akkor is te leszel a hibás, ha amúgy nem. És hiba volna cigány miatt börtönbe kerülni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!