Egy emberi/lélektani kérdés azoknak akik ismerik a Harry Pottert: Alternatív valóságban: ti mit gondolnátok melyik oldalon álltatok volna? (Lent)
Induljunk az elején: a Harry Potter féle történet alatt Voldemort ellen vagy mellett? Vagy semlegesen? Miért?
És a régi időkben amit most láthattok a filmvásznon: Ki lenne közületek Grindelwald-fanatikus? Mellette vagy ellene? Miért?
A gondolataitok érdekel az elvi kérdésekről a dologban, persze filozófiai az egész, hiszen fiktív de emberi tulajdonságok témakörben, nem téves a rovat. Mindenki mást gondol más miatt.
Dumbledore-ra azért voltam mérges, mert, amikor Voldemort-ban meglátta a gonoszt, nem próbálta segíteni, hogy jó útra térjen. A többi tanár előtt sikerült Voldemort-nak lepleznie, előtte nem és hiányoltam ezt belőle, mert csak kerülte, éreztette az iránta táplált ellenszenvét, hogy tudja, ő rossz, stb.
Ettől még nem követném megszállottan, elvégre olyan célt igyekezne elérni, amivel nem értek egyet. A halál falók közül is, aki szívvel-lélekkel szerette őt és a terveit elismerte, pszichiátriai gondokkal küzdött (lásd Bellatrix, ifjabb Kupor, stb). A legtöbbjük inkább félelemből áll mellette, mert tudja, ott életben maradhat (a családjával).
Szóval azt tudnám elképzelni, hogy félelemből vagy elkeseredettségből válnék a csatlósává (gyakran hitegette az embereket, hogy képes a lehetetlen-re; gondolom Nagini is ezért szolgálja, mert egy nagyon erős varázsló (Voldemort) azt mondta neki, képes belőle embert csinálni).
Grindelwald-ról nem tudok ennyit írni. Fel se építették, hogy miért utálja a muglikat, mi a története, miért gonosz, mik a tervei pontosan, csak bedobták a közösbe, hogy "Itt a gonosz Grindelwald, utáljátok!" Tudom, hogy mi volt közte és Albus között, hogy ott volt Aria a halálánál, stb. De a karakterében nincs semmi különleges. Nincs története.
Mondjuk ettől függetlenül, jómagam a követésével kapcsolatban azt tudnám leírni, amit Voldemort-ról.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!