Miért fura, ha nincs szociális életem?

Nem szeretem az embereket, sokkal jobban elvagyok egyedül. Nem érzem jól magam nagyobb társaságban, sem akkor, ha mások előtt kell beszélnem.

Vannak barátaim, de ezek inkább már több éves ismeretségek, illetve nem érintekezek velük sem naponta.

Soká tart eljutni odáig, hogy valakit a barátomnak nevezzek, haverjaim, közeli ismerőseim nincsenek.

Párom ugyan van, de előtte sem voltak igazán kapcsolataim, és utána sem tudom elképzelni, hogy még egyszer összeköltözzek valakivel.

Ha 8-10 órát munkában, egyetemen vagy bárhol emberek közt kell töltsek, úgy érzem, teljesen lemerülnek az energiáim.

Viszont ha ezt közlöm valakivel, többnyire hülyének néz, és javasolja, változzak meg, a saját érdekemben.

Csak azt nem tudom, hogyan, mivel már gyereknek is ilyen voltam.

Nem akarok megbántani másokat, de néha tényleg nem értik meg, hogy nem azért nem akarok velük menni valahová, beszélgetni, vagy részt venni valamiben, mert bajom van velük, hanem mert nincs igényem ilyesmire.

Illetve ma is volt egy kellemetlen helyzet az egyik csoporttársammal (ő fiú, én lány), amikor közöltem, nincs szükségem barátokra, erre ő (játékosan csak ugyan) fogta a holmiját, hogy átül máshová, ha nekem nincs szükségem rá.

Október óta ismerjük egymást, jó, viszonylag rövid idő alatt lettünk (rám nem jellemző móndon) meglehetősen jóban, de sosem fogalmazódott meg bennem, hogy mi most akkor barátok lennénk, csak most először gondoltam bele, amikor szinte megsértődött azon, hogy számomra ez nem egyértelmű.