Miért nem érzek késztetést arra, hogy beszéljek?

Aszociális vagyok, de a fő ok az, és mindennek a kiváltója az, hogy nincs kedvem sosem beszélni. Mindig rövid válaszokat adok, és sokszor nem si válaszolok ha mondanak nekem valamit. nem tudom miért. Egyszerűen van bennem egy gát, ami megakadályoz abban, hogy válaszoljak. Szinte alig beszélek. Van, hogy csak pár szót naponta. A szüleimmel sem beszélek többet. Azokkal sem, akikkel jóban vagyok. nem attól függ, hogy mennyit beszélek, hogy kivel vagyok jóban. Hanem attól, hogy a helyzet mit követel meg. ha kénytelen vagyok beszélni, akkor tudok beszélni. De csak ha muszáj. Különben alig beszélek. és ez rányomja a bélyegét a kapcsolataimra is. Nincsenek barátaim, nem tudok kapcsolatot létesíteni senkivel. Aki beszél velem, az pár mondat után inkább lelép. Egyszerűen nincs az a helyzet, hogy valaki huzamosabb ideig szóba álljon velem. Lehet a kevés beszédtől rosszul is fejezem ki magam, és elég flegma lehet a hangom is. De erről nem tehetek, ahogy arról sem, hogy nincs kedvem beszélni. Igazából nekem mindegy lenne, de vannak céljaim, álmaim, amiket nem tudok megvalósítani, hogyha nem változok meg. És nem tudom hogyan lehetnék beszédesebb. Nem attól van, hogy izgulok. Ha nem izgulok, akkor sem beszélek senkivel. Ez valamilyen betegség? Én születésem óta ilyen vagyok. Attól félek, hogy soha sem lehet majd saját családom, mivel nem tudok ismerkedni sem. Tudom, nem értitek, hogy akkor miért nem beszélek. Én sem értem. Tudom, hogy egy normális ember nem tudja a helyembe képzelni magát, ahogy egy pszichopata helyébe sem tudjuk képzelni magunkat, és ahogy a pszichopata sem tudja egy normális ember helyébe képzelni magát. Én sem tudom, hogy akik folyton beszélnek, azok mit éreznek, milyen késztetést. nem tudom, csak azt, hogy ez a csöndességem nem normális. És ez a beszéd iránti vágy hiánya okozza a gondot, hogy eltávolodok az emberektől, és hogy aszociális vagyok. Különben nekem semmi bajom nem lenne. Tudnátok tanácsokat mondani, hogyan tudjam megszokni a beszédet? Hogyan keltsek vágyat magamban, hogy én is bekapcsolódjak a beszélgetésekbe? nem a félelemmel van a baj. Nem félek. Hanem valamilyen megmagyarázhatatlan gátat érzek, ami meggátol abban, hogy beszéljek. De világ életemben ilyen voltam. A szüleim azt mondják, hogy már kiskoromban, 3-4 évesen is alig beszéltem. Mindig csöndben voltam. Lehet, hogy az sem normális, ha valaki folyton beszél, de tudom, hogy az sem, amit én csinálok. Hogyan változhatnék meg? Az írással nincs baj. Akármennyit tudok írni, és szívesen írok. De beszélni nem szeretek. Kb. egy év alatt beszélek annyit, mint más 1-2 nap alatt :/ van, hogy egy hétig meg se szólalok. Sokszor még köszönni sem köszönök, még a szüleimnek sem. Nem tudom miért, valami meggátol benne, hogy megszólaljak.