Az átlag magyart mennyire foglalkoztatja a szegények sorsa?
*Az átlag magyart mennyire foglalkoztatja a szegények sorsa?
Az átlagot semennyire. Az átlag mellett éhen halhat akár egy kisgyerek is. Neki az a lényeg ő jól lakjon. A többi lényegtelen számára.
A karácsonyi adomány gyűjtő tv műsorban, vagy másik ilyen műsorban max. egy sms-t hajlandó nyomni, és akkor baromira elégedett saját magától hogy ő milyen "jó ember" lám lám...a gyomrom felfordul némelyiktől.
*összességében véve mennyire empatikus alkat?
semennyire. Némelyek azt sem tudják mit jelent maga a szó.
*Én arról a 3-4 millió létminimum alatt élőről beszélek, akik közül sokaknak ebben a percben is korog a gyomra az éhségtől, és akiknek a problémájára évről évre nincs megoldás. A mélyszegénységben élő gyerekek például, akiknek esélyük sincs kitörni.
Most gondolj bele, egy stadion árából, hány falut lehetne felhozni normál életkörülmény szintjére, munkahely teremtés mellett, a lemaradottabb emberek felzárkóztatásával.
5-10 év alatt minden faluban és szegénységben lévő ember egy normál alapra tudna felkerülni. Hozzáteszem a közmunkát azonnal szüntetném meg, és a bérminimum az alap lenne.
Amit látok, azt tudom mondani:
Van, hogy luxuskocsiból adnak valamennyit az úton állóknak. Az utca ember - legjobban a fiatalabb korosztály -, ha nem nagyon van a környezetében tömeg vagy sok ember, akkor szokott adni valamennyit (van, aki ételt, van, aki pénzt).
A középidősek már nem annyira nagyon, de megesik a dolog.
A legérdekesebb az, ha egy tömegközlekedési eszközön találkozunk egy szegény egyénnel, akkor úm. összezár a nép és nem ad senki semmit.
A net, TV, és tsi. hatására azt mutatja, hogyha valakiről megy a hír, hogy valami oknál fogva szegénységben van, akkor ha gyűjtést szervez valaki, akkor oda szoktak menni adományok.
Akiknek van valamilyen használaton kívüli ruhája, stb.-je, sokak ajánlják fel a különböző segélyszervezeteknek.
Általában semennyire, mert mindenki elvan a saját problémájával . Aki tudna adni ,nagy százaléka nem ad, mert ő dolgozott meg érte...
Aki adna, nagy százaléka nem bír. mert neki sincs , és így tovább .
Ahogy itt írták, hogy a stadionok helyett, a pénzt szétosztani ...
Egy bizonyos tanulmány szerint ha egyenlően szét osztanák a világ összes pénzét , egy idő után nagy része újra azok kezébe kerülne akiké volt .
És ezt élő példával is alá támasztom .
olyan helyen lakom, ahol 2015 ben a nagy migráns vándorlás alatt a település egy része nyíltan foglalkozott embercsempészettel !
Napi szinten több mint 1000 eurót raktak zsebbe fejenként.
Ha már ketten csinálják egy családban ez szép pénz .
Lényeg hogy degeszre keresték magukat. Volt akik házat vettek , motorokat, autókat vettek , bútorokat stb .
2 év alatt 90% uk ugyan oda jutott vissza , addig szórták a pénzt , hogy végül elfogyott .
A szegények között kevés az, aki boldogulni tudna , még ha pénzt is kapna, oda ész is kell .
éN sem vagyok gazdag , munkás családból származom , de próbálom feltalálni magam ... Lehet hogy egy kis pénz segítene feljebb lendülni ... vagy nem :D :D
„Volt akik házat vettek”
Hát azért mégsem ugyanoda jut az ember, ha közben lett egy komfortos háza:D De értem mire akarsz célozni.
Erre a kérdésre nem lehet válaszolni, egy népet nem lehet általánosítani egy tulajdonság alapján. Senkinek sem a magyarsága határozza meg hogy mennyire empatikus, hanem leginkább a nevelése illetve hogy hol szocializálódott milyen körülmények között él(t). Nyilván vannak sokan akik empatikusak és olyanokból is sok van akik kevésbé sőt semminyire.
Nem lehet több mint tizenötmillió embert általánosítani
egy tulajdonság alapján mivel mindenki egyedi személyiséggel rendelkezik.
7 es
A házat is elveszitették ... mert azt hitték mindig tart ez a fajta munkájuk , hogy mindig tömve lesznek pénzel, nem gondolkodtak előre .
A dologhoz az is hozzá tartozik, hogy ezek a családok akik ezt a szakmát űzték nagy részben iskolázatlan roma származásúak .
Nekik lehetett , elenyésző százalékuk kapott büntetést . Gondolom azok, akik nem fizettek a rendőröknek kenőpénzt ...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!