Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Aki erősen cigizik annak...

Aki erősen cigizik annak ellenére is, hogy tudja ráfázhat vele, mondhatni az ilyenekre hogy önzőek?

Figyelt kérdés

Soha nem értettem gyerekként, és így felnőtt szemmel sem hogy miért jó egy évtizede dohányzónak eljutni odáig, míg tönkre vágja magát vele.

Direkt nem a hétvégi pár szálas kölyköket hoztam fel, akik nagyzásiból megveszik a marlboro-t, djarumot és elvannak egy dobozon 1 hónapig kb.


Sajnos ilyen szemét embereket látok a tüdőgondozó hátsó részénél sutyiba cigizni, hol ott azért kerültek oda hogy ne dögöljenek már meg legalább.

Minek kell megvárni egyáltalán míg elkezd miatta köhögni az ember? Egy családi ebédnél is senki nem krákog csak az aki 40 éves elmúlt, de 25-30 éve cigizik aktívan.

Apám 17 éves korától szívja, most 51 és talán 2-3 év volt egész élete alatt amikor felhagyott vele, mégis elkezdte utána ismét. Annak örülök hogy amikor családalapítás előtt voltak, akkor szüneteltette huzamosabb ideig, mert nyilván selejtként születtem volna, van erre példa cigányok között is, ahol a várandós asszonyok ugyanúgy füstölnek.


Ha nem jelentenének fel, minden szembejövőt arcon vágnék akinek cigit látok a szájában, ha meg ugrálna le is ütném, függetlenül attól hogy ki kicsoda.

Jogosan vagyok ennyire ellene, mert ebben nőttem fel, másnak 3 nap után is az öblítő érződött a felsőjén, nekem meg már a frissen mosott ruháimon érződött az égett papír szaga.


Anyu saját maga megmondta itthon hogy mostani fejjel ha tehetné, nem Apámhoz ment volna hozzá. Amit meg tudok érteni.


2018. szept. 2. 22:37
 1/8 anonim ***** válasza:
Inkább idióták, illetve nem fogják fel, hogy hova vezet amit csinálnak (mivel a legtöbben amikor már megvan a baj/ veszélybe kerül az életük miatta, abbahagyják a dohányzást.)
2018. szept. 2. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim válasza:
56%
Foglalkozz saját magaddal, biztos van neked is olyan szokásod amiért mondjuk én vagnalak arcon, hogy a saját szavaid idézzem. Örülj, hogy nem szívod, felőlem vállon is veregetheted magad , de mások felett ne ítélkezz.
2018. szept. 2. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
79%

Én rengeteg cigit szívok,de nem vagyok függő,csak szeretem a dohány ízét. Néha iszok alkoholt is és kávézok. Viszont az egészséges étkezést kerülöm.

Szerintem élvezeti cikkek nélkül értelmetlen az élet valamennyire.

Sanyargathatjuk magunkat 100 éves korunkig és élhetünk 60 éves korunkig is.

Mikor veszek egy cipőt,akkor se gondolok arra hogy ha nem veszem fel akkor tovább tiszta marad,lassabban megy tönkre.

Autónál se gondolok arra hogy ha nem állok ki a garázsból,kisebb kilométeróra állással,kopásmentes gumikkal és teljesen tisztán többet ér.


Inkább veled vannak komoly problémák ha képes lennél egy dohányost megütni az utcán mert rágyújt az arra kijelölt helyen. Az arcodba fújjuk talán a füstöt? Nem gondolom.


Megérdemelnéd hogy te is kapj pár pofont egyszer hazafele mert a szembejövő embernek nem tetszik a pólód.


Tüdőbetegség meg van dohányzás nélkül is,szűrővizsgálatokra amúgy is el kell menni állapottól függetlenül.

2018. szept. 2. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
55%

Nekem az nem sanyargatás, hogy nem cigizek, meg hogy nem köhögök, nem krákogok, nem érzek kínzó vágyat mindent 20 percben. Sőt!


Egyébként érdekes kérdés, én is sokat gondolkoztam ezen már, hogy hogy lehetnek ennyire ostoba emberek.


A kedvencem az volt, mikor a főnököm, aki 30 éves, de folyamatosna köhög és krákog a cigitől elmesélte, hogy örökbefogadták a kislányukat, mert a felesége nem tudott teherbe esni, mert lisztérzékeny. WTF?


Én biológus vagyok és nálunk az egyetemen több tanszék van egy épületve, van egy külön élettani intézet. Na az ott dolgozók és egyetemen okítók dohányoznak a legtöbbet, pedig ki, ha nem ők tudják pontosna mit tesz az emberrel a cigi.

2018. szept. 2. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:

De egy komoly bajból már ritka amikor ki lábal az ember, legalábbis a statisztika ezt mutatja.

Még tizenéves koromban bicajoztunk egy utcában és zajosak voltunk, egy öreg ember dolgozgatott a portáján megfordult és egy tenyérnyi sötét lyuk volt a nyakán, ki volt vágva a gégéje, az utca végéig erősen vert a szívem, meg is álltam egy kicsit úgy megijedtem.....

2018. szept. 2. 23:22
 6/8 anonim ***** válasza:
0%

De úgy vannak ezzel a cigizők, hogy velük ez nem volt megtörténni, csak mással. Mert azt hiszik, hogy csak a rák ami fenyegeti őket. Örülnének ha így lenne, mert akkor legalább meghalnának. Fájdalmasan, mert a tüdőrák pl. nagy fájdalommal jár, de legalább a végkimenetel pár év után halál.


De a COPD-vel elég sokáig szenvedhet, oxigénpalackhoz kötve. Ezt viszont aligha tudja elkerólni egy dohányos, max. úgy, hogy idő elött meghal.

2018. szept. 2. 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

Nem mondanám önzőségnek alapvetően, de az apád esetedben talán, meg amikor zavar vele valakit az ember. Én igaz csak 5 évig cigiztem, de akkor naponta 40 szál elment. Most 19 vagyok, az érszűkület kezdetleges hatásait elkezdtem érzékelni, a tüdőm 5 perc futást nem bír, a torkom az eddigi folyamatos irritáció miatt most kezdett el gyógyulni, szóval mindig ki van száradva, a nikotin elvonási tüneteiről meg ne is beszéljünk. Elég nagy hülyeség volt részemről a cigizés, életem legjobb döntése talán, hogy leraktam, de azért ha meglátnám, hogy arcon vágsz valakit csak mert cigizik lehet mellé állnék. :)


Egyébként attól függetlenül, hogy undorító dolog a cigizés, nem lehet biztosra mondani, hogy aki cigizik, annak degenerált lesz a gyereke vagy hogy 40 éves korára krákogni fog, van rá esély, de ennyi erővel közel mindent lehetne fikázni a világban, bár az emberek ezt is teszik, szóval inkább nem szóltam. Meg mért nevezed szemétnek az embereket csak mert cigiznek? Teljes mértékben az ő döntésük, ha gondolod elmondhatod azt, hogy mennyire káros meg a többi hegyi beszéd, de nagyon nagy gyökérség ilyen jelzővel illetni őket mikor nem is tudod milyen emberek. :)

2018. szept. 3. 01:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Én az összes dohányost és alkoholistás kivonnék teljesen vagy részben a társadalombiztosítás alól. Szisztematikusan roncsolja a szervezetét, aztán meg százezrekbe, milliókba kerül a gyógykezelése, ami az esetek többségében teljesen felesleges a kimenetelt tekintve. Egyébként teljesen átérzem azt, amit írsz. Anyám mióta az eszemet tudom dohányzik. Aztán bátyám, meg húgom is becsatlakozott. Én nem bírom elviselni.

De a legbosszantóbb, mikor húgom terhes volt végigdohányozta, és jött a fazskalap szövegével, hogy sokkal többet ártana az elvonással, mint a dohányzással... Igazi idióta. Anyám is folyamatosan köhög, illetve köhhint, talán azért nem annyira feltűnő neki.

Be is fejezem, mert csak felbosszantom magam.

2018. szept. 3. 07:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!