Miért "kötelező" szeretni a gyerekeket? Miért borulnak ki egyesek azon, hogy én nem szeretem őket?
Előre is tisztáznám a szokásos vádak alól magam: nem, soha nem bántanék gyereket, soha nem szóltam egy rossz szót se gyerekhez, figyelek/vigyázok rájuk, nem egyszer segítettem már idegen gyereknek. NEM gyűlölöm őket, soha nem akarnék nekik rosszat.
Viszont abszolút nem szeretem a gyerekeket. Valójában még gyerekkoromban se kifejezetten szerettem a többi gyereket.
Az egyik bajom, hogy mostanában sajnos elég nagy arányban lehet neveletlen kölyköket látni, igazából ilyenkor nem őket hibáztatom, hanem a szülőt aki tojik rájuk, de ettől még a gyerek szájából jön a hangoskodás, ő ugrál, rongál, stb. Nem szeretek egy légtérben tartózkodni velük. Olyanok, mint az ütvefúró - tisztában vagyok vele, hogy szükségesek, semmi ellenvetésem a létezésük és a jólétük ellen, csak hadd legyek tőlük jó messze.
A másik bajom, hogy vannak aranyos és jó fej gyerekek, de nem tudok velük mit kezdeni. Ezt vállalom, hogy az én hibám, de nem igazán találom meg velük a közös hangot, nem érdekel az n+1. szivárvány amit rajzoltak, nem érdekel a rajzfilm sztorijának összefüggéstelen elmesélése, nem érdekel hogy "ott egy paciii"... cserébe őket se igazán érdeklik azok, amik engem meg igen. A jóég tudja hányszor igyekeztem jófej és érdeklődő lenni pl rokon gyerekekkel, beszélgetni velük, de valahogy sose kedveltek meg, így kölcsönösnek érzem az érdeklődés hiányát.
Nekem kutyáim vannak, és egészen addig tökéletesen elfogadom, hogy valaki nem szereti a kutyákat, amíg nem akar ártani nekik.
Mindegy, igazából én ezt önmagában nem érzem problémának. Én tök jól elvagyok gyerekek nélkül, a gyerekek tök jól elvannak nélkülem, mindenki boldog lehetne.
Lehetne.
De van néhány ember, aki olyan indulattal támad rám, ha kiejtem a számon, hogy nem szeretem a gyerekeket, mintha olyasmit mondtam volna egyből, hogy nem is tudom, reggelire szoktam őket enni friss salátával, és amúgyis minden alkalommal beléjük rúgok, ha meglátok egy kölköt az utcán... :D
Ezt mi okozza? Mármint...
- Idegen embernek miért fáj, miért rosszabb az élete, ha én nem szeretem a gyerekeket?
- Az, hogy nem szeretem őket, szerintük miért egyenlő azzal, hogy gyűlölöm, bántom őket?
- Milyen érv az, hogy "nő létemre" szeretnem kellene őket? Mi köze ennek a nememhez?
- Mit várnak a beszólásoktól? Hogy ha kiosztanak, attól majd megszeretem a gyerekeket? Vagy milyen eredményre számítanak?
- Miért érzik úgy, hogy az ő álláspontjuk az ultimate igazság, és mindenkinek egyet kell értenie?
Senki nem borul ki, csak ez pont olyan, hogy mint ha az aláírásoddal erősítenéd, hogy egy védtelen gyereken is simán áttaposol ha az az érdekedben áll. És ezt az ilyen hozzád hasonló emberekről mindig ki is szokott derülni, ha jobban utánad kotorna az illető.
Önmagát nagy állatmentőnek állítja be, meg igy szereti az állatokat, úgyszereti meg védelmezi, miközben a kisgyermekekre meg tapos.
Kb. ennyi.
#2
Na, éppen erről a mentalitásról beszélek. Mi a túró bajod van? :DDDD
Mi olyan érthetetlen azon, hogy "nem gyűlölöm őket, csak nem szeretek a közelükben lenni"?
Én sem szeretem a gyerekeket. Utálom a közelségüket, zavar a zajongásuk, idegesítenek a megnyilvánulásaik.
Életem egy szakaszában bébiszitterként dolgoztam, mert pénzre volt szükségem. Igyekeztem jól csinálni és sikerült is, mert a megbízóim is és a gyerekek is kedveltek, elégedettek voltak velem. De ez nagy lelki erőfeszítéssel járt, keményebb munka volt, mint bármi más.
Olyan értelemben persze szeretem a gyerekeket (is, mint minden embert), hogy örömmel veszem, ha az adóforintjaimat iskolákra, óvodákra, pedagógusokra, gyermekkórházra, játszóterekre, gyermekbarát múzeumokra költik. Semmi kifogásom ellene.
Én nem leszek anya, mert lelkileg nem vagyok alkalmas rá. Szeretek inkább értelmes, hasznos életet élni, szeretek olvasni, tanulni, utazni, szeretem a munkámat (tudományos kutató vagyok).
Csak annak ajánlanám, hogy szülő legyen aki képes kizárólag ezt tekinteni fő hivatásának az életben és nincsenek különösebb intellektuális igényeik, nem akarnak karriert, nem akarnak elmélyedni semmiben.
Igen, pont azt látom bajnak, hogy túl sok nőnek van gyereke úgy, hogy a gyerek csak mellékállás, csak kötelező kellék.
Rengeteg lényegében elhanyagolt gyerek jár iskolába és lesz belőle boldogtalan felnőtt, mert nem kapta meg gyerekkorában azt a szeretetet és figyelmet a szüleitől amire szüksége lett volna.
Rengeteg a szülői szerepre nyilvánvalóan tökéletesen alkalmatlan házaspárnak van akár 2-3 gyereke is. Szerencsétlen gyerekek és szerencsétlen szülők. A gyerekeknél egyre több a személyiségzavar, fóbiák, szorongások, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia. A szülők magas százaléka pedig elvált, kétszer elvált, többször elvált, kimerült, elgyötört, depressziós, túlterhelt, munkahelyéről kirúgott. Sok a gyermekbántalmazás és nemcsak fizikailag, még több a lelki-érzelmi bántalmazott.
Gondolod ez véletlen?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!