Nektek mikor kezdett el nőni az arcszőrzetetek?
17 évesen kezdődött el serkenni, és 19 éves koromra alakult ki a majdnem végleges forma, 21 éves koromtól még valamennyit itt ott változott de az már egyébként sem volt számottevő.
Akinek 20-23 éves korára nem nő ki közel mindenhol, utána már nem igazán érdemes várni rá, ismerősömnek alapvetően tömött jó formájú, mégis az arcánál a száj sarka felé ritkás, így neki a rövidebb fazon nem is annyira látványos.
14 éves voltam amikor megjelent a "cigánybajszom", és kb. 17 éves mire rendes bajszom / szakállam lett.
Ha az vigasztal már bőven felnőtt vagyok, de még mindig nem ér össze nekem se a szakállam meg bajszom. Ha hagynám megnőni, valahogy így néznék ki: [link]
Genetika, nem tudsz mit tenni.
Hát nekem még most 18 évesen se igazán, bár most mintha elkezdett volna az állam:) sokat is hülyülünk ezzel baráti társaságban, h sima az arcom, és már csodájára járnak ha van 1 szál is vhol:D
De remélem majd változik
Szia, írtad, hogy lányok is szóljanak hozza nyugodtan.
A páromnak volt ugyanilyen gondja, szintén nem tudott egy valamirevaló körszakállt növeszteni. Most, harmincnégy évesen sikerült, úgyhogy változhat a dolog még. Bár neki sose volt akkora szünet, mint a 4. hozzászólónak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!