Hogyan fogadjam el, hogy az életemben semmi nem úgy alakult ahogy szerettem volna?

Nem várt gyerek voltam, ezért anyám nevelt fel. Apámat 18 éves koromig évente 1x láttam amikor eljött hozzánk meglátogatni, aztán amikor betöltöttem a 18-at, a születésnapomon felhívta anyámat, és annyit mondott, hogy mától nem küldi tovább a tartásdíjat mert már nem kötelezi rá a törvény, ezután sosem hallottam róla. Testvérem se volt, és hiába adott meg mindent amire egyedül, minimálbérből képes volt, mégse olyan volt a gyerekkorom mint egy többgyerekes boldog családban. Általános suliban a vezetőség szelektálta a gyerekeket, ezért én a "B" (proli) osztályba kerültem. (A osztály: orvos, ügyvéd, vállalkozó gyerekek, B osztály: munkáscsemeték). Az osztálylégkör olyan volt hogy ciki volt tanulni, aki jobb jegyet kapott azt kicikizték, megverték, így valahogy én se tanultam, annak ellenére, hogy a tanárok szerint "jó eszem volt". Mivel nem volt meg az alap, ezért középsuliban sem úgy haladtam ahogy kellett volna, és emiatt egyetemenre/főiskolára sem mehettem. (Igaz, nem is nagyon tudtam hova is mehetnék. Mindig is érdekelt a régészet és a történelem de ezekhez már késő volt, és anyám sem tudta volna finanszírozni a sulit/életet stb...) 18 évesen érettségi után abbahagytam a tanulást, és ilyen-olyan betanított és segédmunkákból éltem, és élek ma is, igaz ma már külföldön. Csajok: sosem volt igazán önbizalmam, és a korai tapasztalataim is elég rosszak voltak a lányokkal. Próbáltam randizni, de nem mentek el velem, ezért első barátnőim is középsuli 12. osztályában voltak először. Ezek nem voltak komolyak, a legtöbb csaj dobott pár hét "járás" után, és a szüzességemet is csak 23 évesen vesztettem el, egy tőlem is csóróbb lánnyal. Egy komoly kapcsolatom volt, de az is olyan volt, mintha a Mónika showban lennénk: nagyon durva, primitív vitákkal. Nem akarom a lányt leszólni, mert tudom, hogy akkor jó volt, de tudni kell róla, hogy egy tanyáról jött, nagyon zűrös családi háttérrel, és ez a viselkedésére, mentalitására is kihatott. Éreztem, hogy nem kéne vele lennem, de annyira magányos voltam, hogy már gyakorlatilag mindegy volt. Próbáltam elfogadni, és soha nem néztem le, de olyan dolgok történtek, hogy egy idő után sajnos be kellett látnom, hogy ezt inkább ne. Pár éve szakítottunk, azóta külföldön élek. Itt is a társadalom legalján élek, és hiába próbálok randizni és ismerkedni, folyamatosan kudarcok érnek. Soha nem volt egyéjszakás kalandom, se bármilyen szexuális kalandom. Kimaradtak az életemből az egyetemi bulik, és a fiatalkori csajozós/szexkalandok. Kimaradt a cuki dögös barátnő, akivel az ember tizenéves korában összejön, és akivel együtt fedezik fel a szexet, és akivel éveken át együtt maradnak. Voltam nagyon szerelmes, de amikor elmondtam a lánynak, csak annyit mondott hogy "chhh és most mit csináljak?". Sajnos olyan a személyiségem, amiktől menekülnek a nők: nem vagyok vicces, nem vagyok vidám, túl komoly vagyok, visszahúzódó, túl sokat gondolkodok, nem vagyok elég határozott, és nem nagyon tudok megnyílni senkinek. Volt olyan lány akivel heteken át beszélgettünk facen, úgy volt hogy megyünk együtt fesztiválozni, haza utaztam miatta külföldről, aztán az indulás előtt 2 órával közölte hogy mégse jön, végül kiderült hogy talált mást. Most szeretnék majd college-ba menni, és szakmát tanulni, hogy ha már nem azzal foglalkozok ami valóban érdekel, akkor legalább legyen valami olyan szakmám, amivel nem minimálbérért geccsolok, és amire tudok vállalkozást alapozni. Próbálok mindig pozitív maradni, és mindenben meglátni a jót. Még akkor is ha valami rossz dolog történik, akkor is inkább úgy fogom fel, hogy lehetne rosszabb is, de néha érzem, hogy kezd sok lenni, és nem fogom tudni örökké ezt csinálni. Próbálom elfogadni hogy nem úgy alakult az életem ahogy szerettem volna, és mindig reménykedek benne hogy majd a jövőben megváltozik, de legbelül érzem, hogy sosem fog, és nagy valószínűséggel családom és gyerekem sem lesz. Tudom, vannak tőlem sokkal rosszabb helyzetben lévők is, de ez nem vigasztal. Hogyan fogadjam el, hogy így kisiklott az életem? Mi legyen a célom, ami motivál és kompenzál a barátnő/család hiányáért? Köszönöm ha bárki is végig olvastam.