Egy oltári nagy, elmondhatatlanul nagy hülyeséget csináltam a tanárommal, és szörnyen megbántam, hogy lehetne elfelejteni?

Kiveszed az agyad ès elusztítod.

Màshogy nem fogsz felejteni.

Amúgy meg lettèl volna okos ès most nem aggógnàl.

Húha. Először is, nem tudom hány éves lehetsz, de a tanárod a leginkább hibás ebben a helyzetben. Ő a felnőtt, tehát ha te kezdeményezel is, neki kell leállítania. De ez már mindegy, megtörtént.

Az emlékeket sajnos nem lehet kitörölni. Érzel még iránta valamit? És a tanárodnak van házastársa? Mert akkor ebben az ügyben nem csak ti ketten vagytok benne, hanem a tanár párja is.

Nem mondtad, milyen viszonyban vagytok most. Te megbántad? Vagy mindketten? Beszélgettek, vagy otthagytad és azóta semmi hír róla? Egyáltalán mi történt? Történtek komolyabb dolgok is?

Ezeket gondolt át, meg még sok mindent. Ha érzel még iránta, akkor itt a nyár, próbáld meg elkerülni. Nem tudom, milyen kapcsolatban vagy a szüleiddel, de esetleg elmondhatnál nekik egy-két dolgot. Nem tudom mi történt pontosan kettőtök között, de ha nem akarod/mered, akkor ne mondd el az egészet. Csak nagyjából.

"Anya, figyelj beszélnünk kell. Tudod, van XY és úgy tűnt, felkeltettem az érdeklődősét. És az az igazság, hogy ez engem nem zavart, sőt imponált a dolog. Beszélgettünk, meg találkoztunk párszor és kedves volt velem. Nagyon összezavarodtam és bánom az egészet. Kérlek segíts."

Valami ilyesmit. :)

Az érzések meg nem ígérem hogy hamar, vagy teljesen el fognak múlni. De elhalványulnak. Valószínűleg nem hiszed el most ezt nekem, ezért elmondom az én első szerelmemet, bár köztünk nem történt túl sok. A lényeg, hogy 15 évesen belezúgtam egy nálam 10 évvel idősebb pasasba, és úgy tűnt neki is tetszem. Mindig beleremegtem, amikor megláttam vagy rám nézett. És a fejem vörös volt, mint egy paradicsom. De szerettem vele beszélgetni, még ha csak az időjárásról is. Párszor megölelt és meg is puszilt és én tényleg azt hittem, több is lesz ebből. Aztán egy nap majdnem történt valami, de végül nagyon megijedtem és elmenekültem. Nem kerestem úgy egy hónapig, ő meg eltűnt. Megtudtam, hogy elköltözött az ország másik felébe, mert ott talált munkát. És én ezekről a terveiről nem is tudtam. Ennyire ismertem őt. Talán ha meglátnám, még mindig dobbanna egy nagyot a szívem, de már rég nem érzem iránta azt a vonzalmat, amit akkor. Így visszagondolva, azt szerettem benne a leginkább, hogy feltűntem neki, és érdemesnek talált, "nőként" kezelt. De ez már a múlt, kellett jó pár év, de már csak kicsit szomorkásan mosolygok a dolgon. De te jó ég, azon a napon, mennyire megrémültem. Borzasztóan féltem és senkinek nem mertem beszélni róla. A szüleim nem tudtak semmiről, a suliban képtelen voltam figyelni és így a környezetemben is nagyon feszült lett a légkör. Aztán egy nap elmondtam egy barátnőmnek és bár segíteni nem tudott, de én kiadtam magamból és ő ott volt velem. Aztán az édesanyámnak is elmeséltem nagyvonalakban a dolgot. Nem fogadta túl jól, és ha először fel is emelte a hangját, már mindegy volt. Én nagyon megbántam, és ezt látta is rajtam.

Szóval, jó úton jársz! Megbántad, amit tettél. Ne próbáld meg elfelejteni. Tanulhatsz belőle. És később, ha lesz kislányod, átadhatod neki és odafigyel majd te is rá. Vagy a barátnőidnél. Ők majd kevesebb eséllyel követnek el ilyen hibát. Tehát: először hagyd kicsit leülepedni magadban. Gondold át és maikor nem akarsz gondolkodni, tereld el a figyelmed egy jó kis filmmel, zenével, könyvvel. Hívd át néhány jó barátod, találkozz velük. Mondd meg nekik, hogy csináltál valami butaságot, amiről egyelőre nem szeretnél beszélni, de a támogatásukat kéred, hogy legyenek melletted. És ne aggódj, tényleg. Minden meg fog oldódni, ne stresszelj rajta. A lényeg, hogy egy idő után már ne gubózz be, hanem hagyd hogy segítsenek rajtad mások. Hogy szeressenek. A szeretet kiváló gyógyír minden problémára. Próbálj meg szeretni embereket, tevékenységeket, dolgokat és légy olyanok társaságában, akik téged szeretnek. És kérj segítséget!

Mindent bele! Erősebb leszel, ha ebből felállsz, hidd el. :)