Szomorú szeretnék lenni. Mennyire beteges ez?

A fenti kérdésem mindent összefoglal... Egész életemben boldog voltam. Sohasem bántott senki, én voltam a cuki kislány, aki mindig boldog, sohasem fáradt. Egyszer összevesztem a legjobb barátnőmmel, akit mindennél jobban szerettem (mostanra már nem beszélünk) de nem voltam szomorú. Most a szeim folyton piszkálnak engem. Sírtam miatta de nem vagyok annyira szomorú, mint ahogyan egy normális ember szomorú lenne emiatt. Annyira de annyira hiányzik a szomorúság az életemből! Depresszióig vagy Anorexiáig, bármilyen betegségig szomorú akarok lenni. Tudom hogy sokan megadnának bármit egy olyan életért ami nekem van, hogy mindenki szeret (kérlek ne gondoljatok egoistának) és hogy ha van valami problémám akkor sem bánt... Ezért fáj hogy milyen beteges dolog után sóvárgom... De úgy érzem magam mint egy tökéletesre kifejlesztett robot. Sokszor kértem a barátaimat, hogy bántsanak meg valamivel, de sohasem tették. Ez mondjuk egyértelműen nem az ő hibájuk... Mit csináljak, hogy ez az érzés elmúljon? Vagy mit csináljak, hogy egyszer én is megtapasztalhassam annak az igazán betegségig tartó szomorúság ízét? Amikor az ember már az ételt és a társaságot sem kívánja... Tudom, hogy most mennyire idiótának tarthatnak páran, de kérlek csak az válaszoljon aki segíteni is akar...