Az emberek többsége tényleg "lefelé" szeret barátkozni?
Egész eddigi életemben ezt láttam, szerintem az irigységből fakad. A gimiben a jó tanuló inkább egy rosszabb tanulóval barátkozott, még ha nem is volt köztük sok közös pont, akkor is. A hozzá hasonló jó tanulót konkurensnek, versenytársnak látta. Birizgálta a csőrét, hogy valaki ugyanolyan, vagy jobb lehet nála, a háta mögött fúrta. De igaz ez fordítva is. Az egyetemen a legjobb társasága a legrosszabb tanulóknak volt, akiket anyuci nyomott be az egyetemre, hogy a csemetéje kezdjen magával bármit, csak ne üljön otthon... céltalan, elzüllött fiatalok voltak. De a köreikbe normálisabbként nem lehetett bekerülni, én próbáltam, az elején beletört a bicskám, "túl rendes" voltam közéjük. Aztán elkerültem diplomásként egy betanított munkás közösségbe, külföldön egy csomó magyar közé. Ott is bármennyire törtem magam, sem engem, sem a szintén diplomás páromat alig akartak befogadni, valójában jóban voltunk mindenkivel, de az igazi barátságok mégis a hasonló tanultsági és anyagi helyzetben lévők közt alakultak ki. Velünk mindig csak bizonyos távolságot tartva beszélgettek, ismerkedtek, és gyakran emlegették páran, hogy "bezzeg nektek jól megy" (kicsit jobban osztottuk be a pénzt, mint ők, így láthatóan jobban éltünk).
Majd nemrég elkerültünk egy új lakóközösségbe, ahol sok a korunkbeli. Mi időközben elég nagyot léptünk a képzeletbeli ranglétrán, főleg a párom karrierje jött be, jól keres, mindenünk megvan. De itt is, bármennyire törjük magunkat... ha odamegyek a betanított munkás, szegény szomszédhoz ismerkedni, mert mint ember szimpatikus lenne, hamar leráz és ő sosem kérdez vissza, max. mosolyogva köszön (és inkább barátkozik a szintén szegényebbekkel), viszont ha odamegyek egy hozzánk hasonló jómódban élő fiatalhoz, ő legközelebb is beszélgetni fog velem. Már előre félek, új autót akarunk venni (sosem fogom mutogatni, nem vagyok az a fajta), de hány ember fog minket ezért megint "elhagyni", többet nem keresni minket. A párom legjobbnak tartott barátja azóta soha nem keresi őt, nem akar találkozni vele, mióta a párom hirtelen betanított munkásból rengeteg tanulás árán jó diplomás pozícióba lépett elő. Pedig soha nem nagyozott vele, alig akart róla beszélni, nagyon szerény ember. Mégis szemet szúr egyeseknek. Az én barátnőm meg azóta tűnt el, mióta elmondtam neki, hogy lakást fogunk venni... ledöbbent, azóta pedig nem nagyon keres. Mindketten inkább barátkoznak hozzájuk hasonlókkal, akik huszas éveik második felében, még szülői támogatással is, sokan még osztrák fizetésből is csak kínlódnak. Gondolom birizgáljuk a csőrüket, aminek pl múltkor az egyik szomszéd hangot is adott (megint a "bezzeg nektek jól megy").
Tényleg sosem fogunk tudni barátkozni, csak olyanokkal, akik hasonlóan jómódúak vagy gazdagabbak, mint mi? Különben a nálunk szegényebb mindig azt fogja érezni, hogy "bezzeg nekünk...", és versenytásat látva belénk utálni fog minket, amiért mi valamit jobban csináltunk? Tényleg ez kell, hogy barátságokat meghatározzon? Hogy ne lehessen a barátra féltékenynek lenni? Eskü, hogy sosem nagyoztunk semmivel, csak leírtam itt.
Akin meg azt látom, hogy mégis tanultabbal vagy gazdagabbal barátkozik, az meg általában kihasználja a társadalmi ranglétrán feljebb lévőt. Kölcsön kéreget, kocsikáztatja magát, munkát akar szereztetni...
válasza:Ez érdekes kérdés,kedves kérdező. Én úgy gondolom és tapasztalom,hogy az emberek könnyebben feltudnak oldódni azok mellett,akik mellett nem támad úgymond kisebbségérzetük. A másik ember jelenléte tükröt tud állítani az ember elé h hozzá képest hol tart az életben. Ha jelentős eltérést tapasztalunk az feszültséget generálhat és mindenki inkább olyannal szeretne érintkezni aki nem generál benne konfliktusos érzéseket. Velem kapcsolatban is éreztek már ilyet és én is éreztem már ezt mással kapcsolatban.
Sajnos a felnőtt barátságokba bele tudnak szólni az anyagiak,ezt el kell fogadni.
válasza:Hozzád hasonlóan nekem is mostanában tűnt fel ez a problémakör. Ennek hatására elkezdtem kicsit alaposabban megfigyelni a jelenséget, hogy ez most tényleg nagyon sok esetben így van-e, vagy csak elvétve tapasztalható. Arra jutottam, hogy ez bizony gyakran van így. Bizony nagyon sokak számára frusztráló dolog tud lenni, hogy "Nab..szdmeg, ez valamiben jobb, mint én. Márpedig ilyen nem lehet!" Megnyugtató tud lenni az a tudat, hogy minden sínen van, mindent jól csinálok, meg én vagyok az istenkirály. Aztán ha ez a kis szappanbuborék kipukkad, akkor jön a keserűség, meg az irigykedés, ha a szóbanforgó barát előrébb tart az életben.
Személyes tapasztalat: Volt már olyan, hogy valaki megszabadult tőlem, mert úgy érezte, hogy "túl jó" vagyok, és nem tud mellettem érvényesülni. Illetve van olyan barátságom, amiben meg én vagyok a kevésbé éles ceruza a tolltartóban. Engem viszont nem lelomboz, hanem ösztönöz a dolog.
Szóval egy szó mint száz: Igen, ez elég gyakori jelenség.
Említenék még egy megfigyelést: azok a barátnőim, akiknek korábban párszerzési gondjaik voltak, pár hónap barátkozás után mindig lekoptak. Nekem sosem okozott gondot pasit szerezni (most már 7 éve együtt élek a jelenlegi párommal, de korábban így volt :)), volt, hogy jó 8-10 éve be is szólt az egyik újdonsült barátnő, hogy "te milyen parfümöt használsz, hogy buliban ennyien odamennek hozzád?"... rosszul esett, hogy ez alapján ítélt meg, nem is volt hosszúéletű a barátságunk. Nem én tehetek arról, ha más nem tud pasit szerezni.
De a párom is sokszor hasonlóképp jár. Volt egy szomszédi társaság, többször eljártak, néha én is, tök jól elvoltunk, ők anyagilag hasonló szinten voltak, hasonló területen dolgozunk, szinte minden stimmelt. Csak hogy a többi srácnak nem volt barátnője, szerintem pedig akartak volna. Mondták is a páromnak egyszer, mennyire irigylik, hogy neki milyen régóta van stabil kapcsolata. Aztán többet nem hívták sehova. Én elég mérges lettem ezért rájuk, nem hiszem, hogy a párom személyével lett volna gondjuk, csak féltékenyek lehettek, hogy neki van magánélete, míg nekik nem nagyon volt, csak a munkájuk meg a pénzük. Szomorú.
válasza: válasza:A saját életszínvonalotokon lévőkkel több a közös pont,ezért tudsz velük jobban barátkozni. Hiába jobb emberileg valaki, vagy kulturálisan egy hullámhosszon vagytok,ha ők szerényebb körülmények között élnek, a mindennapokban teljesen más dolgok foglalkoztatják őket, mások a problémáitok, örömeitek.
Hasonlóképpen van a feleségem is a munkahelyén. Az iskolában, ahol dolgozik, az idősebb kollégákkal jóformán csak a munkáról, tanítványokról tudnak beszélgetni, mert kivétel nélkül mindegyikük messze jobb anyagi körülmények között élnek, mint mi. Az egyik ilyen lakást vesz a gyerekének, a másik éppen eladja az örökölt házat, a harmadik azon vacillál, melyik egzotikus országban töltsön két hetet, a negyedik többmilliós autót vesz. Mi meg azt sem tudjuk, hová vigyük szervízbe a húszéves tragacsunkat, hogyan költözhetnénk végre a két gyerekkel normális családi házba az egy és fél szobás lyukból.
Nem vagyunk mi irigyek, cseppet sem. Inkább elkeseredettek, amiért hiába tanultunk, gürcöltünk, mégsem tudunk normális, emberhez méltó körülmények között élni. Nekünk ilyen problémáink vannak, nekik teljesen másmilyenek.
válasza:Én örülök az ilyen társaságnak, mert irigykedés helyett megkérdezem, hogy hogyan jutott előrébb, tanulhatok tőle, ha csak egy info morzsát ad, már az is jó :)
Mondjuk ha valaki irigykedik, akkor ez kiüthet negatívan, esetleg jönnek a szokásos "szerencséd volt", "perszemernekedkönnyű", "biztos nem te szedted össze a pénzt", stb. hozzáállások. Viszont az ilyen hozzáállású emberekkel szerintem nem vesztesz semmit, ha eltűnnek, mert irigységből vissza akarnának rángatni a saját szintjükre, legalábbis egy részük.
válasza:"Én örülök az ilyen társaságnak, mert irigykedés helyett megkérdezem, hogy hogyan jutott előrébb, tanulhatok tőle, ha csak egy info morzsát ad, már az is jó :)"
Nagyon aranyos vagy! :) Nézd, nagyon jól tudjuk, hogy a legtöbbjük hogyan jutott előrébb, és nem is tagadják. Majd mindegyikük szolgálati lakásba jött ide a városba, amikor felvették. Ma ez már nincs. Kaptak tanácsi kedvezményt, amikor építkezni kezdtek. Ma ez már nincs. Az egyikük biztosítási alkusz volt mellékállásban, amikor még hasított ez a biznisz. Ma ez már nem éri meg. Az akkori viszonyokhoz képest nem kerestek jól, de mindig volt másodállás, és az a pénz arányaiban többet ért akkor, mint a mostani, ami kb. egy raktárosi fizetés. Ők 20-30 évvel ez előtt alapozták meg a mai anyagi helyzetüket, nem az utóbbi 15 évben ahogy mi. Ők sem különlegesebb emberek mint mi, csak amikor ők voltak fiatalok, jobb volt az életszínvonal, és ha rendesen dolgoztál, előbbre juthattál Ma ez csak keveseknek adatik meg.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!