Utálom őket nézni, utálok közösségbe járni. Hogyan lehet ezen változtatni?

"Nem tartom megoldásnak, hogy egy vadidegennek mindent elmondjak, aki aztán jó pénzért okosakat mond cserébe."

A lényeg az, hogy el tudd mondani a problémáidat. Igazából egy bólogató robotnak is mondhatnád, aki nem kér érte pénzt. Az emberi pszichológia úgy működik, hogy először meg kell nyílj valakinek, a többit az agyad automatikusan elintézi (gyászolás, sírás, újrakapcsolódás a társadalommal).

Te nyilván nem tudsz továbblépni valamin (ami nem szerepel a leírtak között) és ez akadályoz ebben a folyamatban. Ha sikerülne, ez a fél oldalas lista nem létezne. Ez a lista azért keletkezett egyáltalán, mert az agyad haszontalannak érzi magát.

Jómagam már a kötélen lógtam, mire mertem segítséget kérni. Azóta teljesen megváltozott az életem. Elköltöztem a negatív környezetből rokonhoz, felmondtam a munkahelyemen, ahol a véremet szívták és a spórolt pénzemből boldogulok most egy darabig. Elmondom a problémáimat a keletkezésük pillanatában, nem tartom magamban évekig.

Magadat kell első sorba helyezned, nem másokat. Ne akarj mindenkivel kedves lenni, mert ez a történet már a másik félről fog szólni és nem rólad. Nekem a legtöbb problémám abból származott, hogy mindenki mást előrébb tartottam magamnál. Segítettem mindig, még akkor is ha nem kérték. Ez nagy hiba. Csak akkor segíts, ha kifejezetten kérik.

Most már csak egy rossz viccnek tartom az életet és így sokkal könnyebb. Mindenki hazudik valamit, hogy jobb színben tűnjön fel. A kétszínűség világát éljük jelenleg.

Szia! Én teljesen meg tudlak érteni és átérzem a helyzetedet. Amióta csak az eszemet tudom, az átlagnál jóval félénkebb, visszahúzódóbb voltam mindig is. Általános iskola alsó tagozatában még talán viszonylag normálisan viselkedtem, ritkán még mertem kezdeményezni az osztálytársaim felé, de aztán számomra ismeretlen okok, tényezők hatására teljesen bezárkóztam. Jelenleg 10.-es vagyok egy gimiben, a 0.évfolyammal együtt ez a harmadik évem itt. Minden egyes iskolában eltöltött napot úgy szenvedek végig. Egész nap nincs kihez szólnom vagy inkább valljuk be: nem merek szólni senkihez. Mondjuk nincs is olyan ember ebben a közösségben, akit jobban megismernék, szívesen kerülni közel hozzá. Úgy érzem nem fogadna el igazán senki. Elég zavarbaejtőnek érzem, ha nagy ritkán kérdeznek tőlem vagy mondanak nekem valamit. A felelésekről az osztály előtt meg inkább ne is beszéljünk... Minden nap alig várom, hogy végre hazaérhessek és "szabad" legyek, hogy kiadjam magamból azt a feszültséget amely a nap felében felgyülemlett bennem.

A családomon kívül mással nem tartom a kapcsolatot. 1-2 internetes levelezőtársam kitartott mellettem a mai napig, pedig egyiküket már több, mint 2 éve ismerem. Azonban az online beszélgetéssel kapcsolatban egy negatív élmény is ért, amelyen még mindig nem sikerült teljesen túltennem magam. A srác különösen nagy hatást gyakorolt rám és olyan szinten motivált, ahogy soha senki más, de aztán végül teljesen tönkretettem a "kapcsolatunkat" az önsajnáltatásommal, pedig tényleg nem állt szándékomban. Néha még most is azt kívánom, bárcsak megbocsájtana nekem, bárcsak bebizonyíthatnám, hogy én annál jóval több vagyok, mint amennyit mutattam magamból. Nagyon sajnálom, hogy elveszítettem a barátságát. Öngyilkossági gondolatok szerencsére sosem törtek rám, még akkor sem, ha végig sírtam egy teljes napot. Szerencsére az életkedvemet nem annyira könnyű a földbe döngölni, vagy ha mégis, nagyon hamar talpra állok a "depis" állapotomból. Reménykedem benne, hogy az élet majd egyszer összesodor egy igaz baráttal, egy lelki társsal, akivel megértjük egymást és mindent meg merünk osztani a másikkal. Ha találkoznék valakivel, biztos vagyok benne, hogy megnövelné az önbizalmamat, végre úgy érezném, hogy valakinek én is igazán értékes lehetek, aki nem családtag.

egyes vagyok

Ahogy ígértem, itt vagyok újra.

Három plusz egy kérdésemet válaszold meg ahhoz, h valami értelmes lehetőségeket mutathassak neked, amin el lehet indulni a jelenlegi állapotodból kifelé.

1. Mennyit gépezel heti szinten?

2. Van vmi, amit szeretsz csinálni? Mit utálsz legkevésbé csinálni?

3. Saját belátásod szerint van önfegyelmed?

+1. Láttad a Ready player one-t?

Kedves kérdező,

Fiatal koromban hasonló problémáim voltak nekem is, szerencsére sikerült orvosolni őket.

A kommunikációs nehézségeidet részben az okozza, hogy nem gyakorlod a beszédet másokkal. Plusz ha online tudsz beszélgetni, akkor semmi probléma sincs a kommunikációs képességeiddel. Ezen csak gyakorlással tudsz változtatni, ez tapasztalat. Ha elcsuklik a hangod, sokat segít, ha kicsit rájátszol a beszédre: direkt magasabban, lassabban kommunikálsz, mint tennéd. Ezt mi vendéglátásban sokat csináltuk és azóta se akadtam meg a mondandómban egyszer sem.

Az emberek képmutatása nem fog az évek alatt se változni, természetes dolog, hogy mindenki fényezi magát, hogy jobb legyen a másiknál, senki sem fog a fájdalmairól vagy gyengeségeiről beszélni. Az emberek 60%-a nem szeret szembesülni vele, hogy "hibás, selejtes", a többiek pedig alapjáraton annak hiszik magukat. Amikor a nehézségeidről beszélsz valakivel, a másik ember is elgondolkozik, aztán rájön, hogy ezt ő se tudja kezelni, nem akar vele azonosulni, ezért tűnik el.

Azzal, hogy elzárod magad az emberektől, 1-2 szavas válaszokat adsz neki, két dolgot erősítesz magadban. Az egyik, hogy értéktelennek lásd magad, mert nem közelednek feléd mások. A másik, hogy különlegesebb vagyok a többieknél, felettük állok, mert engem mélyebb dolgok érdekelnek.

Gondold át, hogy milyen előnyöd származik ezekből. Egyáltalán miért lenne gond, hogy szorongsz, vagy introvertált vagy, hisz annyi ilyen ember van még. Ettől még lehet párod, lehet jó munkád, lehetnek barátaid és élhetsz teljes életet.

Kognitív pszichológus sokat tud segíteni, érdemes egyet felkeresni. Ő nem fog diagnosztizálni téged, hanem együtt megvizsgáljátok, hogy miért irreálisak a gondolataid és a magadról kialakított képed. Az után, ha újra szerethetőnek érzed magad, könnyebb lesz másokhoz kapcsolódni és barátságokat kialakítani.