Miért rajong a legtöbb nő a színházért, és a férfiak miért csak legfeljebb kísérőként, a nők kedvéért mennek színházba, maguktól eszükbe sem jutna?

én nem vagyok ilyen színházba járós típus, de ismerek olyan férfiakat akik már tini korukban is maguktól mentek színházba, operába

van pár darab amit én is megnéznék akár színházban, el is vinném rá a barátnőmet

lehet én és az ismerőseim vagyunk a kulturálatlanok, de a női ismerőseim nagy része nem jár színházba

Nem lehet így általánosítani.

Nálunk a párom erősködik, hogy ő színházba akar járni, és még alkalmi cipőt is vett jó előre, ráadásul nem is olcsón, hogy ő majd nagy kiöltözve abba fog menni, én meg annyira nem vágyok oda. :)

39 N

20 éves, heteroszexuális férfi vagyok, szívesen járok színházba, saját indíttatásból

Napi szinten nézek filmeket és sorozatokat, talán egyfajta rutinná vált az évek során. Épp ezért a színház egy különleges alkalomnak tűnik, ahol közvetlenebb módon kapcsolódhatok ki. Más a két műfaj, a színházban a színészek habár szerepükből nem (általában) lépnek ki a közönséghez szólnak. A színpadon egyszerre több cselekmény is folyhat, így egyfajta nyitottság élményt nyújt a nézőnek, nem folytja bele a nézőt egyfajta filmes keretbe. A színpad felépítése és ötletessége magában is egy elképesztő élményt nyújthat, most hirtelen az Augusztus Oklahomában forgó színtere jutott eszembe: https://www.youtube.com/watch?v=hfnEr-_T61A

A musical műfaja fog meg a legjobban, a West Side Story-ért és a Jekyl és Hyde-ért egyszerűen odáig vagyok.

Ahhoz, hogy valakit megfogjon a színház, arra is szükség van, hogy a darabot valóban jó színészek, zseniális- környezetben,- hangulatot teremtve adják elő.

Úgy néz ki, hogy én meg akkor pont fordítva vagyok bekötve. Imádom a színházat és a komolyzenét (klasszikust csak, opera/operettet nem)! Egyedül nem szeretek sehova sem járni. (közel egy éve szingliség, exem sem szerette).

Néha-néha anyummal meg barátnőjével esetleg elmegyünk ilyen hely(ek)re, de az meg tök ciki nekem 39 évesként. xD

Hál istennek ha igényem van, akkor sima mozizásra meg régi barátomat el tudom hívni. A vicc a történetben, hogy ő meg amatőr színész és megmondta, hogy így munka/család mellett a próbák meg fellépések miatt (hócsuka tele), nem lenne partner a közös színházas élményekre, pech. :)

Nagyon leegyszerűsítve:

1. Nemi sztereotípiák (férfiember nem jár színházba)

2. A családjában nem volt divat színházba járni

3. Kamaszos dac (de színháázbaaa járniiii olyan gáááz, anyuuu)

4. Rossz tapasztalatok (rossz repertoár, ripacs színészek)

A volt barátom volt ilyen. Gyerekként nem volt bevezetve a színházkultúrába, kamaszként (bár kapott volna bérletet) égőnek tartotta, felnőttként meg buta volt hozzá. Ez lehet arrogánsan hangzik, de az volt. Nem értette Shakespeare-t, se Arthur Millert, se Tennessee Williamset, se Samuel Beckettet, és még sorolhatnám. Pedig felnőttként már lett volna igénye, csak tudása nem volt, és túl büszke volt ahhoz, hogy beismerje. Nem kell járatosnak lenni az irodalmi kritikában, de nem értette a mélyebb mondanivalót, nem tudott különbséget tenni a jó színész és a rossz színész között, és már unalmasnak tartotta a darabot, ha nem volt benne feszültségoldó karakter vagy beszólás. Az operetteket meg a musicaleket szerette, csak férfiként gáznak tartotta szeretni.

Szóval, összességében a férfiak általánosságban véve férfiatlannak tartják a zenés darabokat és nincs elég műveltségük egy drámára vagy akár egy szatírára, ezért nem értik. Ezzel nem azt mondom, hogy buták, én a könyvvitelhez vagyok hülye, csak ehhez nem értenek.

De csak hogy a nőket is bántsam: ők se a Hamletre szokták elrángatni a pasikat, hanem Az Operaház Fantomjára meg a Mamma Miára. Bár a nők jobban szeretnek színházba járni, ők is inkább a zenés vígjátékokat részesítik előnyben, hacsak nem irodalmár vagy nyelvész az illető (akár férfi akár nő), akkor nagyobb hozzáértéssel ülnek be a darabra (bár erre is van ellenpéldám, mert a magyartanárom nem tudta, hogy a Von Trapp egy igazi család volt, és azt hitte, hogy a "Trapp" beszélő név arra, hogy a gyerekek mindig trappoltak a darab közben).

Amúgy ez nem csak nemi különbség, de életmódbeli is: apám igazi budapesti értelmiségi családból származott (apai nagyapám egyetemi tanár volt, nagyanyám pedig közgáztanár), majd vidékre leköltözve megismerkedett anyámmal (a szülei nyolc általánost végeztek és egész életükben földműveléssel foglalkoztak), és míg apám őszintén élvezte a színházat (nagyszüleimnek köszönhetően), anyám életében először 25 évesen volt színházban, akkor is halálra unta, és csak musicalekre és vígjátékokra hajlandó eljönni. Apai nagyapám (fehér, hetero, konzervatív, középosztálybeli, homofób, rasszista) abban a korban és környezetben nőtt fel, ahol színházba járni nem bzis volt, hanem a középosztálytól való elvárás, így neki természetes, hogy szórakoztatási lehetőségként oda járt fiatalon (mondjuk nem ért nagyon hozzá, minden szeretetemmel együtt hatalmas sznob:D), anyai nagyszüleim (fehér, hetero, paraszti, homofób, rasszista) elvből elutasítottak minden ilyen szórakozási lehetőséget (mozi, színház, múzeum, üdülés), mert úgy tartották, hogy aki ilyen helyekre jár, az urizál (képzelhetitek, hogy mennyire szeretik egymást a nagyszüleim: urizáló sznobokak illetve buta, visszamaradott parasztnak tarják egymást)