Mi a véleményed a rövid novellámról?

Jószívű bárd

Már éjfélt ütött az óra, ami veszélyes idő volt a kalandorok számára. Hősünknek szaporán kellet szednie a lábát, ha át akart érni, még sötétedés előtt az Öreg erdőn túlra. Mert egyszer, ha a nap lemegy neki már bottal üthetjük nyomát. Nem tréfálok, azt mondják a helyiek ezt a helyet, még az égiek is elkerülik. Az az ember, aki a rengetegbe tévedt ne számítson se Istenre, se emberre. Ha már a szélén jársz és szamarad beleesett a gödörbe, hagyd ott az állatod és mentsd az irhádat, menekülj messzire, el az erdő pásztázó szeme elől. Mert bizony ennek az erdőnek szeme van. Két nagy szeme, ami mindig figyel. Figyeli az eltévedt utazókat várva, mikor csaphat le. Valami gonosz erő lakozik ebben az erdőben és hősünk erre tévedt, hogy kiderítse mi is az. Sűrű bozót és ég felé ágaskodó kusza növények keresztezték az ösvényt, ahol járt, így kardjával kellet utat vágnia köztük egészen az erdő közepéig. Már nagyon elfáradt és szomjúság kínozta. Félúton járt, amikor fényt látott a messzeségbe egy három emeletes kőház tárult a szeme elé. Hívogató sárga fény tűzött ki az ablakaiból, motozás és neszezés hallatszódott belőle. A cégéren ez az írás volt látható: „Ha meséd kedvünkre való megszabadítunk szomjúságod terhe alól” A megfáradt lovag meglepődve szerencséjén elindult előre, ám ekkor egy morgás hallatszódott mögüle. Hátrafordulva a legrémesebb szörnyet látta, amivel valaha találkozott. Nagy kerek egyszemű feje volt, amiből csápok, mint az indák nőttek ki és két pipaszár lábra támaszkodott. Csak egy dolog tartotta vissza a futástól. Az egyik fán ott volt összekuporodva a macskája Hero, aki remegett a félelemtől. Gyorsan kellet döntenie, magát mentse vagy a macskáját? Mennyire fontos nekem az életem? Elég értékes, hogy feláldozzak érte egy másikat? A szörny lecsapott egyik csápjával a fiú után nyúlt ő kitért előle balra és elkezdett a fa felé futni, amelyen állata volt. Meglepődött saját tettén nem tudta, hogy van benne bátorság. Futás közben a szörny hátulról elkapta egyik karját és húzta maga felé. Jeges félelem hatolt szívébe. Meg fogok halni. Lehunyom szemeimet és soha többé nem nyitom ki őket. Utolsó csepp erejével egyetlen épp kezével levágta a csápot. Hatalmas üvöltés rázta meg az erdőt. Nem nézett hátra, mert félt, hogy megdermedne a rémülettől, felkelve a földről úgy szedte a lábát, mint még soha életében. Végül elért az állat alá és kinyújtva karjait csalogatta, hogy ugorjon le. Hero le pattant karjaira majd tovább is szökkent a földre, hogy mélyebbre fusson az erdőbe. Valahova biztonságba. A lovag abbahagyta a remegést és hátra fordult, hogy szembenézzen a halállal. Állva fogok meghalni bátrabban, mint ahogy éltem. Azonban a szörny nem csapott le beleharapott a levegőbe aztán megfagyott. Nem mozdult többé. Kardját elejtve elkezdett futni a ház felé és még éppen mielőtt a szörny lecsapott volna sikerült beérnie. Gyorsan becsapta az ajtót maga mögött. Szaporán vert szíve a hideg verítéket letörölte a homlokáról. Belül egy otthonos kocsma tárult szeme elé, zene és tánc ütötte meg a fülét egy pillanatig, ahogy egy rezes banda muzsikált és a vendégek ropták a táncot. Ekkor észrevették őt aztán csend, minden szem rá szegeződött. Ő maga nem volt bőbeszédű, így pásztázó szemek mellet lassan kutyagolva leült a csapos előtt álló székre és kért magának egy sört. A kocsmáros kifürkészhetetlen arccal figyelte és öntött neki egy korsóval. A lovag nyúlt bele zsebébe hogy pár arany érmével kifizesse, mire ő megrázta fejét.

- Nem pénzel, hanem mesével fizetsz.

A lovag tanácstalan lett. „Ha nem tetszik neki a mesém, kitessékel a kocsmából vissza be a sötétbe. Ahol az a szörny van. ” Oldalt a csapos mellet ült egy félszemű öregember:

- Bizonyára a király udvarába akar bejutni. Ki akarja vívni becsületét ezért egy napot az erdőben, kell töltenie. – A lovag megrázkódott, amikor megszólították, ugyanis ennyi figyelmet még sose kapott, a kocsmában mindenki őt nézte.

- Nem igazából…

Egy bárd, aki meséken nevelkedett bátor hősökről és hatalmas harcosokról közbe szólt:

Igazából a szörny, ami az erdőben lakozik elrabolta feleségét és eljött, hogy kiszabadítsa.

Nem hanem…

Egy kisfiú, akinek anyja lefekvés előtt kitalált történetekkel szórakoztatta fiát közbe szólt.

Egy mágus elvarázsolta őt, így ha elhagyja az erdőt kővé, változik

Nem! Hagyjátok, hogy befejezzem!

Ki kell vágnia az erdő legnagyobb fáját – szólt közbe a csapos – mert csak így törheti meg az átkot ami…

Nem! Nincs semmiféle átok, se király, se feleség, semmi! A macskám miatt jöttem – csalódott sóhajtások kísérték szavait. – Bemenekült a macskám az erdőbe, Hero, és eljöttem, hogy megtaláljam. – A csapos nem tudta elrejteni zavarát. Valaki az életét kockáztatná egy állatért? - kérdezte magától. – Na megkaphatom a sörömet? – A lovag nyúlt érte, hogy csillapítsa szomjúságát, de kocsmáros visszavette és pult alá tette.

Na itt a bökkenő minden kalandor, aki betér ide, keresnie kell magának egy bárdot, aki elénekli az életét, vagy soha nem fejezheti be saját történetét, és itt ragad.

Miről beszélsz, önként jöttem be ide. – dühösen felállt a székről - Bármikor elmehetek, akár most is. – Elindul az ajtó felé, elforgatja a kilincset, de az ajtó zárva marad. Értetlenül hátrafordul. – Mi ez az egész?

Tudod az a baj fiam, hogy amikor betetted ide a lábad, már halott voltál. Az élők világa már nem a tied.

De hogy… hogy haltam volna meg? Nem is ölt meg semmi!

Azért tértél be ide, mert egy szörny kergetett igaz? Tényleg úgy gondolod, hogy megmenekültél? Hogy meg tudtál előle lógni? – a lovag ezen elgondolkodott.

Ez már csak természetes. Ügyes és furfangos vagyok. Ki a megmondója, hogy nem menekültem meg? – a vendégek arca sajnálatot tükrözött, mintha ilyet mindennap hallanának - Nem érzem magam halottnak.

A legtöbb halott így érez.

Szóval a szörny gyomrába vagyok? Vagy ez a túlvilág egy kocsma, ahol elmeséled életed történetét?

Miért mire számítottál?

Hát nem erre.

Itt mindenki halott kivéve a bárdokat őket be szoktuk ide engedni, hogy ihletet merítsenek, hogy megtalálják a kiválasztottakat. – Ahány kérdést ez megválaszolt, még többet feltett. Vajon a báron valamilyen varázslat ül? Vagy csak át akarnak verni? Akkor mindannyian szellemek vagyunk? Ő mégis a legégetőbb kérdésre próbált választ keresni.

És a többiekkel mi lesz? Akiket nem választanak ki?

Az ami előbb utóbb mindenkivel elfelejtődnek. Az hogy halott vagy már olyan biztos, mint hogy a nap keleten kel és nyugaton nyugszik, de lehetőséged van a hallhatatlanságra. Csodálatos meséken tovább élhetsz, és nem halsz meg teljesen. Az egyszerű emberek nem élhetnek tovább így. Az unalmasak a nem rendkívüliek az ő meséit senki se hallgatja, így az ő életük örökre feledésbe merül. - A kocsmáros kilépett a pult mögül és közelebb lépett a lovaghoz. – Ezt tudjuk kínálni – beleiszik hősünk sörébe a habok kis bajuszt, formáztak a csapos orra alá. – Ha jót akarsz magadnak, győzd meg az egyik bárdot, hogy írjon rólad egy dalt. Így legalább élni fogsz, vagy legalábbis olyan lesz mintha élnél. – a lovagnak nem volt más választása hallgatnia kellet rá még mindig jobb, mint a halál.

Van itt olyan, akinek megtetszett a történetem? Akárkinek?

Hallgatás volt a válasza a bárdok és zenészek elfordultak tőle.

Szóval ez számotokra egy élet? Ha nem elég különleges lemondotok róla?

Egy bárd szerint már kezdett érdekes lenni a fiú, így hát beszélgetésbe elegyedett vele.

Nem mondtuk, hogy lemondunk róla. Nem lehet minden történetet elmesélni. Nem mindenki érdemel hallhatatlanságot. Csak a kivételesek.

Nem ítélhetsz meg így valakit. Az élet több ennél.

Mond te, mit adtál a világnak? Miért törődjünk az életeddel? Mit ér az életed az univerzum egészéhez képest?

Ez az én életem – a lovag szeméből könny csöppent az asztalra. A bárd olyat érzett ekkor, amit még soha ezelőtt. Megsajnálta a fiút és beleegyezett:

Én megőrzöm a történetedet.

Tessék miért?

Mert - ahogy hangja ellágyult kisebbnek és jelentéktelenebbnek érezte magát, mint bármikor. Mintha minden elcsendesedett volna a kocsma a Föld és az egész világ és saját lélegzetét és szívdobogását hallotta. Mellette egy másikat. Két szívdobogás ütötte a ritmust, két megtört lélek hasadt ketté. - Te is ember vagy, akárcsak én. Az életed minden egyes pillanata különleges és pótolhatatlan lett számomra ettől a pillanattól kezdve. Így tovább élhetsz.

A lovag nem tudta, hogy mit mondjon így bólintva megköszönte.

- Na mesélj nekem az életedről! – a csapos felszolgálta nekik az italokat. Poharat ürítettek ki pohár után. A bárd ott maradt, mígnem mindent megtudott a fiúról. Ő mesélt a családjáról a barátairól, reményeiről és az álmairól, miket szeretett volna még megtenni, miket sajnált, hogy megtett, milyen lehetőségeket szalasztott el, milyen életet élt volna szívesen. Ahogy a fiú szavai lassan elhaltak ő maga rájött, hogy már mindent elmondott magáról, így egy utolsót kortyolva poharából befejezte a mesélést. Már későre is járt az idő, így a bárd felállva elköszönt. Kifelé menet megveregette a fiú vállát és kilépett a kocsmából. Később dalba öntötte a lovag történetét és beleírta nevét a csillagokba.