Miért gondolják azt a nők, hogy nekik erősnek, és függetlennek kell lenniük?

Ha ugyanaz a világ lenne, mint 100 éve, hogy biztosan tudnám, hogy ha Jóska 16 évesen feleségül vesz, akkor együtt öregszünk meg és a halálunkig együtt maradunk, akkor nem annyira merülne fel bennem, hogy független és önálló legyek.

Viszont ma már (szerencsés esetben) Jóska olyan 30 éves koromra hajlandó is lesz feleségül venni, mert véglegesen megbeszélte magával, hogy nincs igénye most más nőket (is) qrni mellettem. Ugye egész eddig is élnem kellett valamiből, mert senkinek nem kell egy olyan nő, aki 30 évesen is a szüleivel él, úgyhogy kénytelen voltam önállósítani magam és elmenni dolgozni, hacsak nem akarom, hogy elkönyveljenek aranyásónak, aki a pasija pénzén él. Aztán 33-35 éves korunkban, egy, esetleg két gyerek után, amikor már hiába sportolok és eszek egészségesen, megjelenik rajtam egy-két ránc, nem leszek olyan feszes, mint 20 évesen, akkor Jóska szemet vet majd a 18 éves kolléganőjére, mert ő tényleg szebb látvány, mint egy hulla fáradt harmincas anyuka, aki a munkája mellett (mert Magyarországon élünk, csak Jóska fizetéséből elég nehezen nevelünk fel két gyereket) a kisgyerekekért rohangál az óvodába, aztán otthon rendet rak és kaját főz, mire Jóska hazaér. Aztán amikor Jóska közli otthon, hogy ő már inkább a 18 éves Marikát szereti, akkor mehetek, ahová akarok a gyerekeimmel együtt. Ha erős és független vagyok, akkor mondjuk egy albérletbe, ha csak Jóskára vagyok utalva, akkor meg az utcára.

Szia. Privátban kifejtenéd kicsit jobban hogy mi zavar és miért?

Kiváncsi vagyok rá.