Ha valaki még egyetért?
A legtöbbet elhangzó közhely a tinédzser korban az az "érettebb vagyok a koromnál". Ha valaki érettebb a koránál, az a tetteiben, gondolkodásában, viselkedésében eleve megnyilvánul, és nem kell jelszóként a szlogen mögé bújnia.
Az utóbbi generációk eleve hamarabb és egyre hamarabb érnek (ezért is néz ki mindegyik úgy mint egy mini felnőtt, mikor kilöki a dekoltázst, meg felrakja a sminket, de este 8-kor már küldi ágyba őket anyu, mert még általánosba járnak), a generációs nyomás pedig rajtuk van hogy minél több mindent minél fiatalabban akarnak megérni, nehogy lemaradjanak vagy kimaradjanak valamiből. Nem véletlenül lett a beleegyezési korhatár a 12. évig letolva, ahol büntetlenül szexelhet egy 12 éves lány egy 17 éves fiúval.
A másik oldalról pedig a szlogen megint jó egónövelő dolog, hiszen mégis csak jobb úgy megfektetni egy 13-14 éves gyereket, hogy tele van beszélve az agya azzal hogy ő már sokkal érettebb mint a korosztálya, így simán megteheti azt amit tőle idősebbek szoktak.
Tipikus amikor a 3 éves anya cipojét probálja es ő is felnőttnek hiszi magát.
A korhatar ha le lett tolva az csak az idődebb felet védi hogy ne büntessék ergo ha felcsinál egy 12 eves gyereket es lelép akkor senkinek nem lehet egy szava sem, miert nem vedekezett a gyerek.
én szilárdan hiszek az emberi sokféleségben..
én magam is felnőttként kellett döntsek, gondolkozzak már 13 évesen és nem bántam meg..
ha valaki meg nem tudná ez egy cseppet sem az "újgeneráció" meg a "maifiatalság" sajátja..ez pont, hogy egy ősrégi dolog amikor is 13-14 évesen már férjhez mentek a lányok..én inkább a harminc éves gyerek kategóriát fejleszteném mert az ilyenek mire élnének már meg is halnak
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!