Csak szerintem undorító, amit Avicii halála után művelnek egyesek?
Először el sem akartam hinni, hogy meghalt. Kezdetben gyanús volt, hogy a halála előtti napokban vidám képek készültek róla, ahol a barátaival van, és a rajongókkal fényképezkedik.
Aztán miután szegény srác meghalt, hirtelen egy csomó cikk kezdett előjönni a neten vele kapcsolatban, ahogy beindultak az ex-barátnői. Mindegyiknek rákattintottam az instagram oldalára, ahová mindegyik csókolózós képeket tettek ki a srácról, meg kamu búcsúleveleket. Ezalatt a pár nap alatt a képeknek köszönhetően az oldaluk több ezer követővel gyarapodott, ahogy elnéztem. Ez a "titkos" barátnő meg szintén felpakolgat minden privát képet, videót, csakhogy szerezzen pár hét hírnevet, meg pénzt magának, miközben a srác családja direkt nem nyilatkozik, meg ad ki információkat, mert szeretnék ezt az egész ügyet tiszteletben és békében tartani. Csak azt nem értem, hogy ezek a barátnők hol voltak, amikor a srácnak segítségére lett volna szüksége, vagy segíteni neki kilábalni az alkoholizmusból? Mert tudtommal a piába halt bele.
Csak szerintem olyanok ezen a képen mint az angyal és az ördög?AMIKOR ELŐSZÖR MEGLÁTTAM EGY MÁSIK FOTÓN,MEGIJEDTEM TŐLE.VALAHOL A FORDÍTOTT KERESZT GYŰRŰJÉT IS EMLÍTIK.DURVA,ERŐSZAKOS EMBER BENYOMÁSÁT KELTI.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!