Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Csak szerintem undorító, amit...

Csak szerintem undorító, amit Avicii halála után művelnek egyesek?

Figyelt kérdés

Először el sem akartam hinni, hogy meghalt. Kezdetben gyanús volt, hogy a halála előtti napokban vidám képek készültek róla, ahol a barátaival van, és a rajongókkal fényképezkedik.

Aztán miután szegény srác meghalt, hirtelen egy csomó cikk kezdett előjönni a neten vele kapcsolatban, ahogy beindultak az ex-barátnői. Mindegyiknek rákattintottam az instagram oldalára, ahová mindegyik csókolózós képeket tettek ki a srácról, meg kamu búcsúleveleket. Ezalatt a pár nap alatt a képeknek köszönhetően az oldaluk több ezer követővel gyarapodott, ahogy elnéztem. Ez a "titkos" barátnő meg szintén felpakolgat minden privát képet, videót, csakhogy szerezzen pár hét hírnevet, meg pénzt magának, miközben a srác családja direkt nem nyilatkozik, meg ad ki információkat, mert szeretnék ezt az egész ügyet tiszteletben és békében tartani. Csak azt nem értem, hogy ezek a barátnők hol voltak, amikor a srácnak segítségére lett volna szüksége, vagy segíteni neki kilábalni az alkoholizmusból? Mert tudtommal a piába halt bele.



2018. ápr. 28. 17:35
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:
78%

Felvágta az ereit a vérveszteségbe halt bele az Ománi szultán nyári rezidenciájában- nem hotel szobában.

Az Ománi szultán családtagjainak a meghívására érkezett oda nyaralni.


Az alkoholt, a stressz és belső bizonytalanság miatt használta oldószernek de a hasnyálmirigy gyulladása anélkül is előjött volna ahogy pl másoknál is előjön és nagyon kevés alkohol vagy gyógyszer is ki tudja váltani.


A bartánői kihasználták a nevét, a pénzét, az előző barátnőjétől vissza követelte mindazt amit neki adott...........tele volt vele a sajtó.


A mostani nő - no words, has no class- vagyis egy proli riba...mindenkinek ez a véleménye róla.

Avicii családja már ki is baxta a LA házából, és töröltett vele egy csomó fotót amit ez a Teresa nevű felrakott.

Akik ismerték őket már leírták az Instán hogy Avicii hónapokkal ezelőtt szakított a nővel....


Én nagyon szerettem nagyon sokra tartottam Béke Vele, Szép Álmokat neki....;(


(anyanyelvi szinten beszélme az angolt, ezért tudok ennyi mindent)

2018. máj. 1. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 A kérdező kommentje:

Utolsó hozzászóló, amiket leírtál őszintén szólva meg sem lepődtem. Miért lesz egy olyasvalaki öngyilkos, aki elméletileg boldog párkapcsolatban él és gyerekeket, családot szeretne? Érthetetlen. Az első tippem nekem is az volt, hogy a srác már korábban kiadta a nő útját, a csajszi meg utólag jó marketingfogásnak találja a halálát.

Az a videó, amit meg kitett, hogy a síró gyerekét videózta le Avicii házában, undorító. Ez annyira privát, miért kell ilyen dolgokat megosztani a világgal? A kommenteket olvastam a videó mellett, annyi támadást kapott, hogy inkább le is törölte. A képeit elnézve amúgy valóban egy proli rib.nc.

2018. máj. 1. 12:38
 13/23 anonim ***** válasza:
74%

Szia!


A nővére-anyjuk közös- levetette ezzel a Terezával.


Ettől függetlenül a depresszió egy borzalmas betegség szinte gyógyíthatatlan mint a rák...és olyan mint a hullámvasút.

Egyik órában még jól vagy és tele tervekkel a következő órában beveszel egy vödörnyi gyógyszert.

Ez a depresszió lényege!

Nem tudod kezelni értékelni érteni a helyzetedet...

Én voltam depressziós-nem anyagi okokból az az egyetlen ami az én életemben mindig jó volt- és majdnem belehaltam.

Az utazás valóban segít!- az ingerek változása a környezetváltozás az egyetlen ami segít...

És talán az érzések...egy új barátság, egy szerelem- ilyen szerintem nem is létezik...

Nagyon sokat és nagyon messzire utaztam, hogy össze bírjam magamat szedni.

Az utazás során tanultam meg angolul perfekt.

Sok más emberrel beszéltem és hasonló emberi szituációkkal is találkoztam.

Bocs az OFF-ért.


Visszatérve Avicii depressziójára és nem az enyémre, valószínűleg valóban vágyott magánéleti változásra, gyerekre egy őszinte nőre maga körül, és ezt a vágyát vetítette rá erre a rib.a..ra.

( tényleg az)


Avicii halála másnapján elment bulizni és telipofával röhögött a kamerába...

Nem tudom hogy kinek halt meg közeli barátja, szerelme vagy akárcsak egy tanára is mindenki magába zárkózik akár csak pár órára is...


Nem éppen így gyászol valaki...........................

A csaj rájött hogy elúszott Avicci 150 millió dolláros vagyona és tovább lépett. Ennyi.

2018. máj. 2. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 A kérdező kommentje:
Mondjuk az érdekes, ha már hónapokkal ezelőtt szakított azzal a nővel, akkor mit keresett még a házában. Lehet csak a gyerek miatt tűrte meg...
2018. máj. 2. 20:43
 15/23 anonim ***** válasza:
65%

Nem volt az ő LA házában az angol sajtó szerint, ezek a fotók 5-8 hónappal előbb készültek ez a Tereza nevű nő, meg Tim már nem voltak együtt...


Telefonon megmondta a bátyjának hogy mit tervez vagy utalt rá.

Azonnal repülőre pattant és felhívta a hotelt hogy akadályozzák meg mit tervez...

Amikor a gépe landolt Ománban Avicii 2 órája halott volt...


Ez a történetben a legtragikusabb legborzasztóbb rész...

Csak 2 qrva órán múlott az élete.

2018. máj. 3. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 A kérdező kommentje:

Akkor már össze is állt a kép, hogy miért ölte meg magát.

Gondolom ez a titkos barátnő is (mint ahogy az összes) csak érdekből, a pénzéért meg a hírnevéért volt vele, és erre szegény srác rájött, aztán depis lett.

2018. máj. 3. 20:25
 17/23 anonim ***** válasza:
50%

Hát nem a tehetségbe halt bele.


Azért sajnálom, hogy ezek a nők megerőszakolták.

2018. máj. 3. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/23 anonim ***** válasza:
50%
Nem a nők miatt lett öngyilkos hanem mert összeomlott az egészsége szakított a menedzserével, a hova tovább kiüresedés élménye, nem egy harmadosztályú modellszerű nőcske miatt őt már rég kirúgta...
2018. máj. 4. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 anonim ***** válasza:
82%

A volt menedzsere A Pournouri nagyon rosszhírű ember Svédországban számos éjszakai klub és étterem tulajdonosa.

Erőszakos megalázó ember hírében áll.

Amikor elször találkoztam Avicii nem mert egyedül menni, a barátaival ment mert félt tőle...

Nem a nők miatt lett öngyilkos hanem mert kikészítették idegileg lelkige egészségileg, fizikailag terrorizálta éveken át a pénzért.

2018. máj. 4. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 anonim ***** válasza:
65%
Szegény srácot mindenki kihasználta, főleg a barátnoi, akik rámásztak a vagyon végett. Tuti volt valami kezeletlen pszichés betegsége, láttam, mennyire fél az emberektől. A piát is a félelem leküzdésére használta. Sajnálom, mióta meghalt, minden nap gondolok rá, helyes srác volt, az a mosolya, szemei...leírhatatlan.olyan félénk és törékeny volt...lelkileg még gyermek szintjén lehetett. Volt normálisnak mondható párkapcsolata? Kerestem angol oldalakon, de nem írták. Isten áldjon, nyugodj békében Tim.
2018. máj. 5. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!