Az embereknek miért van közléskényszerük?

Én alapbol nem vagyok ilyen, de az létezik hogy valami közlésre kényszerit, gondolom mindenkinél máshol a határ.

Én szeretek anonimitásban lenni, viszont egy faces poszthoz muszáj volt fb adatlappal hozzászolnom, nem birtam ki.

Egy video volt arrol hogy annyira szereti a mesekonyveket a baba ha vége és becsukják, elsirja magát. Ugy hozták le a cikket hogy de édes, biztos jo tanulo könyvmoly lesz, itt kezdődik az irodalmi tehetség, es nekem jött le egyedül a videorol az hogy az anya olyan gyorsan elhadarja lapoz és becsukja a mesekönyvet hogy a kicsi meg sem tudott nézni egy oldalt sem, de már a mesének vége is és elveszi az anyja, csorikám johogy elszomorodott, és ez senkinek nem tunt fel pedig világosan kuvehető hogy amikor az anya már rég a másik oldalon jár szegényke még az előzőn mélázik nem tudja követni. A cikk, a dicsero kommentek es hogy ennyire vak mindenki, hát nekem is közléskényszerem lett.

Nem ferdítettem. Az, hogy a néni beparkol mellém a banyatankkal a buszmegállóba, és rákezd nekem a mantrájára arról, hogy milyen pofátlanok a mai fiatalok, mennyit kellett várni az sztk-ban meg drágább lett a Biopon, az PONTOSAN UGYANAZ, mint mikor Sanyika kiírja az internetre, hogy szerinte Kittike a legjobb csaj a suliban. De ugyanúgy betalálnak a középkorúak a munkahelyi menzán a fasságaikkal, amikre senki nem kíváncsi.

Neten ez vagy az élőben is megfigyelhető feltűnési viszketegség, vagy - facebook esetében - nem ismeri a beállításokat. Nagyon sok olyan gondolatot láttam már megosztva, aminél úgy éreztem, hogy ezt a közlő nem akarhatta, hogy nyilvános legyen, ennyire nem lehet buta.

Youtubeon meg ja, ennyire buták. De inkább youtubera rakja ki a kollégám a véleményét a melegházasságról, ahol mosolyogva nyomhatok rá az x-re és rakhatok be helyette zenét, mint hogy élőben magyarázza, ahol le se lehet lőni.