Mi vágott életedben a legjobban a padlóra és hogy sikerült felállni?

Azt hittem lesz párom és tervezhetek családot, szép közös életet.

Több éve már hogy senkit sem találok, akivel elkezdhetném a tervem és ez padlóra küldött.

Felállni még nem sikerült. Tartalékmódban működök, hátha egyszer el tudom kezdeni az álmom.

Egy manipulátorral való kapcsolat után, sokáig padlón voltam, aztán évek alatt összeraktam magam. A másik, az családi és egyéb gondok miatt éreztem, hogy itt a vég, de valahogy mégis lett, meghallgattattak az imáim.

Most megint nem vagyok a legjobb formámban, újabban a több éves egyedüllét kezd az agyamra menni. De mindennek oka van, ebből is levonom a konzekvenciát. Tovább kell menni.

Az önbecsülésem és szociális életem egyszerre történő elvesztése.

Nem sikerült felállni, életkedv és ismerősök nélkül építgetem a jövőmet, ami homályos, akárcsak a reményem. Lényegében ennyi.

#2

Hány éve vagy magányos?

Én is nehezen viselem a magányt, rossz egyedül.:(

Az amikor fösuli után rá kellet jönnöm h diploma ide v oda mégsem olyan egyszerű munkát találni és 1 évig nem is volt munkám.

Pedig "elvileg" mindenikek sír a szája h mekkora über elképesztő egy hiányszakma a szocmunkás.

Egy alternatív valóságban bizonyára. Aztán egy ismerős mondta h bizonyos helyre keresnek embert mint ápoló és most ez a munkám. Érdekes oda azonnal felvettek.

Szóval ha valamire mondják is h hiányszakma. Attól még barátom egyáltalán nem biztos h TE oda eltudsz helyezkedni.

Az ,hogy végignézhettem magam mellett , hogy egy emberből , hogyan lesz egy érzelmi torzszülött.. Idő megoldott mindent , viszont most ezt a sebet, ugyan ez a személy feltépte és még volt egy utolsó húzása, hogy megmutassa milyen rosszindulatú tud lenni egy ember.

22/F

Hát igazából zsinórban az egész eddigi életem, de hogy csak a fontosabb állomásokat említsem:

Általánosban az egész 8 év alatt nagyon csúnyán ki voltam közösítve. Akkor nem értettem miért, de idővel rájöttem, hogy más vagyok. Más dolgok érdekelnek, mintha egy teljesen másik bolygóról csöppentem volna ide. Ki se sikerült fejlődnie az önbizalmamnak, de a családom annyira nem foglalkozott velem, hogy nem tudták mi a helyzet, nem irattak át másik suliba. Pedig ez ahova jártam minden szempontból a legrosszabb választás volt. Ez adta az alapot további sikertelenségeimhez és bezárkózásomhoz.

Aztán egy szörnyű napon, a névnapomon közölte apám, hogy elválnak anyával. Még egy világ tört bennem össze. Teljesen egyedül, magamra maradva éreztem magam. Először még persze rám-rámnéztek, aztán egyre jobban elhanyagoltak, ahogy elkezdték élni az életüket nélkülem. A nagyszüleimre maradtam. Pedig akkor lett volna a támogatásukra a legnagyobb szükségem. Pályaválasztás előtt álltam, akkor fogalmam sem volt mi akarok lenni. Végül támogatás nélkül a könnyebb utat választottam, ami a számomra a lehető legrosszabb volt, sikerült kitanulnom egy tőlem legtávolabb álló szakmát.

Ezidőalatt azért volt valakim: egy legjobb barátnőm, aki lelkitársam volt, testvér hiányában testvérem, rengeteg sok közös élménnyel, hülyeségek, nyaralások, kirándulások, télen-nyáron, az életem nagy része. 8 évig biztos pont az életemben. Akire mindig számíthattam, és fordítva, és előbb vágtam volna le a kezem, minthogy arra gondoljak, hogy ő egyszer olyan csúnyán cserbenhagy, ahogy megtörtént: 8 év után eljött az ő életében is a szerelem. Emlékszem, azt mondta előtte, hogy ő biztos nem fog egy pasi miatt sem elhanyagolni, ahogy én se tettem ővele.

Először csak az általam ajánlott programokat mondta le. Aztán végül meguntam és abban maradtunk, hogy ha lesz rám egy kis ideje, jelentkezzen. Fél évig semmit nem hallottam felőle. Itt zuhantam meg először, de nagyon. Mert nem értettem, és nem hittem el, hogy ezt tényleg megteszi velem. Mire fél év után úgy, ahogy feldolgozgattam, hogy bár továbbra sem értettem, miért tette ezt velem, de elfogadtam, hogy nekem ő nincs többé, felbukkant, írt egy üzenetet, hogy nagyon sajnálja ami történt, szeretné, ha újra olyan lenne minden, mint előtte, mert ez így nagyon rossz volt és nem akar többet ilyet. Annak ellenére, hogy ezzel újra feltépett minden sebet, és mélyen meg voltam bántva, adtam neki még egy esélyt. Ami tartott ideig-óráig. Pár nap csevegésig, meg egy személyes találkozó erejéig. Aztán újra eltűnt. Még egyszer megcsinálta velem ugyanazt, engem meg visszaküldött a szakadék aljára. Mindezt egy rohadt pasi miatt! 8 csodás évet dobott félre, meg egy különleges barátságot. Nem értem, hogy miért, abszolút nem értem. És nem tudom kikerülök-e innen valaha. De rettenetesen fáj. És képtelen vagyok elhinni, hogy ő ezt megtette velem. És még ma is várom, hogy megint megjelenik, hogy beszéljük meg, hogy bebizonyítja, hogy most tényleg komolyan gondolja, és újra legjobb barátok leszünk... Pedig a józan eszemmel tudom, hogy ez már soha nem lesz olyan, mint rég, olyan feltétlen bizalmas és olyan tökéletes.

Hát eddig ennyi. Nem tudtam felállni, és nem tudom, hogy sikerülhetne, teljesen magamra maradtam. Nincs miből erőt merítenem. Túl nagy csalódás az életem.