18 évesen nem felnőtt vagy, hanem nagykorú - egyetértetek ezzel?
Változó. Van, aki 18 éves korára, vagy már korábban is felnőtt, felnőttként él.
Sokan meg még 20-as, 30-as éveikben is gyerekként élnek.
De persze a legtöbben ennyi idős korukra még nem rendelkeznek annyi tapasztalattal, hogy felnőttként tekintsek rájuk. Főleg így idősebb korban.
Őszintén, néha sokkal jobban tudok tisztelni egy forróvérű, félig kamasz "csak nagykorút", mert az nem fogja leszegett fejjel tűrni, hogy igazságtalanul letorkolja bárki, nem lesz jellegtelen szürke senki csak azért, mert azt várják tőle, fel tud lázadni, ha szükséges - márpedig a lázadás arra vonatkozik, hogy jobbá akar tenni valami rosszul igazságtalanul működő dolgot a világban az illető.
Szerintem szomorú, hogy az emberek felnőnek, leszegett fejjel beállnak a sorba, úgy labdázik velük bárki, ahogy akar, mert nem merik magukra vonni a figyelmet még arra az öt percre se, amíg kikérik maguknak a nem megfelelő hangnemet, a saját gyerekeik miatt majdnem annyira kiszolgáltatottak lesznek, mint amennyire gyerekként azok voltak, de a legszebb, hogy még ideológiát is gyártanak hozzá, és ezt könyvelik el komoly, felnőtt, béketűrő viselkedésnek.
Igen, tudom, durván általánosítok.
#7: Te a beletörődésről beszélsz, nem a felnőttségről. A kamasz lázadás jellemzően nem a dolgok javításáról szól, hanem magáról a lázadásról. Pl. cigi. Persze, vannak olyan dolgok, amikor valamit jobbá akarnak tenni a kamaszok, de jellemzően átgondolatlanul.
A felnőttség nem jár azzal, hogy valaki beletörődik a dolgokba. Ez egyénfüggő.
Attól, hogy egy felnőtt felszólal, még nem feltétlenül lesz jobb az élete. Belehet szólni a főnöknek, csak utána nem tart el anyuci-apuci, mint egy kamaszt. Egy felnőttön több a felelősség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!