Ti szentimentális okokból szoktatok még kazettán zenét hallgatni?
Én a 90-es években születtem, a gyerekkoromban még csak kazetta volt elérhető áron, és most is szeretek Eddát meg hasonló együttesek dalait hallgatni kazettás walkman-en, meg is van a szüleimtől egy csomó régi kazi.
Tudom, hogy azóta rengeteg technológiai fejlődés történt (először Discman, aztán MP3, meg aztán lettek autórádióba dugható Pendrive-ok) de valahogy ezt érzem az igazinak. Csak két AA ceruzaelem kell, meg a walkman magnója és már szól is a zene. :)
Ti vagytok még így? Hallgattok régi zenéket kazettán?
Én nemrég találtam meg pár régi metál kazimat, amiket tesóm nem adott el...gondolkoztam walkman vételén. :D
Tyúú, amikor még másolgattuk a kazikat és kincset ért egy-egy ritkább darab.
Most előhoztad a nosztalgiavonatot nálam. :D
Én '75-ben születtem, de örülök, hogy már nem kell azt hallgatni. Kattog, meg nem is olyan tiszta volt a hang, pláne a béna átmásolásoknál.
Emlékeztek, mikor vettünk fel valamit, mondjuk a kívánságműsorból, a gomb lenyomása is hallatszott. Meg plafonon voltunk, ha a számot, amit fel akartunk venni, idő előtt lekeverték, vagy a műsorvezető az elejébe vagy a végébe belepofázott.
Nosztalgia.. :D Én már nem hallgatok így de megvolt a hangulata. :D
Na meg Edda egy bonusz jó pont, Edda-Ossian-Pokolgép ezeken nőttem fel. :D
Köszönöm a sok lepontozást. Majd nosztalgiáztok, ha már nem tudjátok meghallgatni az emlékeitekből, én mindenesetre ami fontos átteszem.
Nagyon ritkán, ha a szüleimnél vagyok, néha előkotrok egy-egy kazit, és berakom háttérzenének. Jó volt, múlt volt, én nem bánom, hogy a nehéz és nagy walkman helyett telefon és bluetooth-os fejhallgatóm van.
(Pedig én a 80'-as években születtem.)
Nem, kidobtam a kazettáimat meg a játszót is jópár éve. Helyette inkább letöltöttem mp3 formátumban a régi zenéket. Így ugyanúgy vissza tudom őket hallgatni, de legalább jó (jobb) minőségben és nem kell félnem, hogy a sok hallgatástól tönkremegy a szalag. Ráadásul tekergetnem sem kell. Azt utáltam a kazettás korszakban a legjobban. Ha épp csak a szalag legvégén lévő számot akartam meghallgatni, előtte percekig tekerni kellett. Időnként megállni, belehallgatni, hogy hol tart...
Meg amikor nem akartuk az elemet fogyasztani, akkor kézzel, ceruzával tekertük a szalagot..... atya ég...
Vagy amikor 1 számot nagyon-nagyon szerettünk és felvettük egy kazettára egymás után akárhányszor csak ráfért hogy ne kelljen tekergetni a szalagot, hanem ugyanaz a szám szóljon egymás után "végtelenítve".....
Hát nekem nem hiányzik a gyerekkorom egyáltalán, ha ilyenekre gondolok.
Ma már minden sokkal könnyebb és gyorsabb.
Jobb lett volna, ha a 2000-es években születek, nem a 80-as években.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!