Mit tegyek, ha egy 0 önbizalommal rendelkező csődtömeg vagyok?

Talán kezdjük ott, hogy már általánosban kiközösítettek az osztályból, akkor még az volt a bajuk velem az osztálytársaimnak, hogy szegények vagyunk és hogy ronda voltam.

Erre még rátett az is egy lapáttal, hogy a szüleim, azaz leginkább az anyám nem állt soha mellettem, ha elmeséltem itthon, mit mondott valamelyik osztálytársam, az anyám velem veszekedett, hogy meg is érdemlem, amilyen hülye, szemét gyerek vagyok(engem okolt amúgy azért, mert tönkrement apámmal a házasságuk, vagy amiért elvetélt, miután engem megszült és ismét terhes lett, de az egy méhen kívüli terhesség volt...sosem értettem, mi közöm nekem ezekhez a dolgokhoz, de ő mindig is ezt hajtogatta, hogy miattam ment tönkre), meg amiért nem merek visszaszólni 30 másik embernek, amikor tudom, hogy ha bármit mondok nekik, ellenem fordulnak és a tanár is engem fog elővenni és én kapok majd egy sokadik osztályfőnökit vagy szaktanárit...Az apám meg annyit mondott ezekre, hogy aki beszól, azt verjem meg, ami már csak azért se lett volna lehetséges, mivel lány vagyok, nem hiszem, hogy sok esélyem lett volna megverni bárkit is.

Na mindegy, szóval mire középsuliba mentem, már kb semmi önbizalmam nem maradt, de érettségire még az a maradék is "eltűnt" néhány embernek köszönhetően, ugyanis az iskolát, ahova jártam, joggal lehetne valamilyen gyűjtőiskolának nevezni.

Az a fura amúgy, hogy folyton azt mondják a tanárok, hogy jajj, milyen jó suli vagyunk, meg talán tavaly előtt lett szakgimnázium a suli, előtte csak sima szakközép volt, de már előtte is ezt hallgattuk, hogy ahhoz képest, hogy csak egy szakközépsuli vagyunk, felvesszük a versenyt még a város legjobb gimnáziumaival is...Hát én nem tudom, milyen álomvilágban él a tanári kar, de nem hiszem, hogy más sulikban is ilyen 2,8-3,2 között vannak az osztályátlagok meg hogy rajtunk kívül van még egyáltalán olyan iskola, ahol a tanárokat jobban érdekli néhány paraszt jövője, mint magukat a diákokat.

Szóval így történt, hogy a mi osztályunkba kapásból bekerült 9.-ben 2 ember is, akik megbuktak és köztük volt egy nem épp a napon barnult gyerek, aki már az első hetekben megutáltatott az osztállyal. Először az volt a problémája velem, hogy egy fiúval jóban lettem még a 9. előtti nyári táborban és év elején vele barátkoztam. Akkor a cigó gyerek elkezdte terjesztgetni, hogy szerelmes vagyok belé és bár azt hittem, 14-15 éves fejjel már senki nem kezd el óvódás módra viháncolni ezen, hogy "ahahah, X szerelmes Y-ba, ahahah", rá kellett jönnöm, hogy az osztály 90%-a még ezen a szinten van..Aztán 4 éven keresztül szekáltak, amivel csak tudtak, a legnagyobb gondjuk az volt velem, hogy alig beszéltem valakivel, folyton ilyeneket szólogattak be, hogy miért nem beszélek sohase, meg hogy biztos azért nem szólalok meg, mert fogyatékos vagyok, ilyesmik...

És 4 évig folyamatosan abban reménykedtem, hogy az osztály idiótábbik része, akik csinálják ezt az egész kiközösítgetősdit meg a szarkavarásokat, majd kibuknak érettségire, de egy olyan osztályfőnököt kaptunk, aki meg volt áldva azzal, hogy mindenben a mi osztályunk legyen a legjobb, megszállottan ragaszkodott ahhoz, hogy senki ne bukjon ki tőlünk és elmondhassa, hogy az évfolyamban minden osztályból kibukott legalább 1-2 ember a 4 év alatt, mi bezzeg ugyanannyian vagyunk 12.-ben is, mint ahányan 9.-ben kezdtünk és így elérte, hogy a szóban forgó embereket ne buktassa meg semelyik tanár. Volt, hogy mesélte nekünk, hogy szünetben ő kajtatott a tanárok után és kezdett el könyörögni nekik, hogy tudja, hogy nagyon szemtelenül viselkedik néhány ember az osztályban, de nem lehetne-e, hogy még egy utolsó esélyt adjanak nekik és írhassanak javítódogákat meg ilyenek. Valamint az osztályfőnökünk férje is tanított minket és egyszer úgy jött be az első óránkra, hogy közölte, csak a kedves feleségének köszönhetően van még köztünk a cigó gyerek meg egy másik személy, ugyanis javítózniuk kellett nyáron a tantárgyából és bár egy szót se tanultak, az osztályfőnökünk közölte vele, hogy ne merészelje megbuktatni őket.

Azt hittem, ha elballagok és új környezetbe kerülök, jobb lesz, de olyan szinten leépítették az önbizalmam az általános iskolás, aztán a középsulis osztálytársaim meg a családtagjaim is, hogy hiába vagyok már sokkal normálisabb emberek között, nem merek senki felé sem nyitni, mert félek, hogy furának gondolnak. Akárhányszor valami vita alakul ki pl. az osztályban (szakmát tanulok jelenleg), nem merem elmondani a véleményem, mert azt gondolom, senkit nem érdekelne...Ami mondjuk lehet, jogos is, mert a volt osztályban is, ha egyszer-egyszer meg mertem szólalni és elmondtam valamivel kapcsolatban a véleményem, vagy a cigó gyerek vagy annak valamelyik haverja leordibálta a fejem, hogy ki a f4szt érdeklek, meg hogy máskor kussba vagyok, ilyenkor meg bezzeg kinyílik a csipám..

Bár már szerintem hiába kezdenék el nyitni a többiek felé, úgy érzem, már elástam magam azzal, hogy év eleje óta csak vegetálok úgymond az osztályban és senkihez nem szólok.

Szerintetek ebből lehet valamiféle kiút?