Bunkón őszinte emberek, vagy kegyes hazudozók?

A helyes út az, hogyha őszinték, hitelesek, ám tapintatosak és nem bántóak vagyunk.

INDOKOLÁS

Az arrogancia elront mindent. A legsegítőbb és legigazabb igazságból először a stílussal, a kommunikáció mikéntjével fog találkozni az illető. Az emberek alapvetően úgy vannak huzalozva, hogy a bántást, a fölényes lekezelést, az arroganciát, a megmondóembereket nem kedvelik, tehát a lényegi mondanivaló fog elsikkadni a nem megfelelő kommunikációtól.

A stílus maga az ember. Tehát ahogy viselkedsz, ahogy kommunikálsz, ezekkel magadat pozícionálod, magadat adod.

Nem beszélve arról a dologról, hogy aki rendben van magában, az nem megy neki a másiknak, nem viselkedik bántóan. Következésképpen e bántó emberekröl rögtön azt gondolja mindenki, hogy megbomlott a harmóniájuk, szar az életük, frusztráltak, projektálnak. És vajon ki fog hitelesnek és segítőnek elfogadni egy olyan embert segítőül, aki látszólag nincs rendben magával?

(A kéretlen beleavatkozás pedig már kritika, ami pedig legfőképpen kerülendő.)

Én nehezen beilleszkedő, nyuszi, önbizalomhiányos ember vagyok és engem sokszor napokra elszomorít egy-egy bunkón őszinte vélemény.

Amúgy nagyon sokszor nem segít a másikon, nem tudod ezzel megváltoztatni vagy nem is kell.

Fogadjuk már el a másikat!

Nem arról van szó, ha hatalmas butaságra készülök vagy valakit megbántottam és nem vettem észre, és a bunkó őszinteséggel tényleg rávilágítanak erre, akkor megköszönöm akkor is, ha rosszul esett.

De a miért vagy introvertált, furán veszed a levegőt, fura a hobbid, miért akkor kelsz, amikor, fura, hogy azt szereted enni, amit, fura, hogy azt szereted sportolni, amit, hogy képzeled, hogy emez a véleményed, mikor fél éve amaz volt...

Nos, az ilyen emberek meg is sirathatnak és előbb-utóbb kerülni fogom őket, de az a tapasztalat, hogy ők is engem.