Miért gondolják sokan, hogy a szegények ápolatlanok és igénytelenek?

Az egész gyerekkorom szegénységben töltöttem. Használt ruhàk, kínais cipő, melegvíz hiánya, fűtés hiànya...

A fiatal felnőtt korom sem indult jobban.

Nem jöttek ki a számítàsaink külföldön elsőre, így maradt a szobabérlés (3-an egy idegennel 16 négyzetméteren), meleg víz, fűtés maradt vágyálomnak, ahogy a rendszeres étkezés is. Volt idő, amikor csak a munkahelyemen tudtam enni (pékségben dolgoztam, ingyen ettünk).

21 éves koromban még a 13 éves kori ruháimat hordtam.

Most is szegények vagyunk, de már nem annyira. Mindketten diákok vagyunk a párommal, munkából (+az ő ösztöndíja) tartjuk fenn magunkat.

Vannak új ruháim, de csakis leárazáson vásárolok. A fizetésem kis százalékát költöm magamra, a többit elviszik a kiadások meg a megtakarítás.

Mindenemre nagyon vigyázok, sok dolgot kézzel mosok.

Ennek ellenére ha összebarátkoztam valakivel (többnyire nálam idősebbekkel), mindig meg voltak lepve, hogy létezik, hogy elvileg szegény vagyok, mégis ápolt vagyok, rendezettek a ruhàim, van telefonom...

Miért mindenki a hajléktalanokra és a koldusokra asszociál a "szegény" szó hallatán? És miért kéne szakadtnak és ápolatlannak lennem?

Nem éri el a nettó összbevételünk az alsó középosztály legalsó határát sem, tehàt statisztikailag szegények vagyunk