Hogy tudnám legyőzni a "behódolás sémát" önmagamban?

Sziasztok!

Egy nemrég megszűnt párkapcsolat világított rá egy nagyon fontos dologra engem, önmagammal kapcsolatban.

Kezdem az elején. A szüleim kiskoromban elég nagy kontroll alatt tartottak. Nyilván féltő szeretetből, de így utólag azért rájöttem, hogy ezzel meg lettem kissé "nyomorítva". Mindig is jó kisgyerek voltam, a szabályokat mindig betartottam. Mindenkinek meg szerettem volna felelni, még annak is, akiről tudtam, hogy valami miatt nem szimpatizál velem. Ez az időszakom elég sokáig tartott. Belül mindig éreztem magamban ugyan, hogy pl. jó vezető lennék, jó a szervezőkészségem, jól tudok embereket motiválni, ugyanakkor a tekintély az elég sokáig nem volt meg bennem. Tudtam volna mindig is domináns lenni, de nem értettem, hogy mi az a gát, ami ebben iszonyat mód akadályoz. Érdekes, amikor rám üvöltöttek, akkor mindig az a gondolat merült fel bennem, hogy biztosan én hibáztam megint, megint rosszat csináltam, egy szerencsétlen vagyok és amikor rám ordibáltak, akkor mindig a másiknak adtam igazat még akkor is, ha teljesen igazságtalanul ordibáltak velem.

Aztán ott indult meg bennem valami, amikor már ordibálást követően 2-3 órával rájöttem, hogy az adott illető teljesen jogtalanul üvöltözött velem én meg - önmagamat megalázva - egy teljesen hülyeségért kértem bocsánatot; olyanért, amiért nem is szabadott volna megengednem magamnak. Példa: 18 éves koromban egy 40 év körüli férfi feldúltan sétált az egyik plázában és véletlenül nekem jött. Elkezdett velem ordibálni, hogy én mocsok hülye taknyos gyerek miért nem figyelek oda és elég ronda dolgokat ordibált felém, én meg üveges tekintettel bocsánatot kértem tőle... Vagy 3x! Pedig ő jött nekem! Aztán rá pár órára megkérdőjeleztem magamban, hogy miért is kértem bocsánatot tőle. Gondoltam, ilyet nem engedhetek meg magamnak. Vicces, mert egyébként versenyszerűen küzdősportoltam. Mindenki mondta, hogy ott mi volt a nagy bajom: azon kívül, hogy nagyon intelligensen, hatékonyan bunyózok, túlságosan is sportszerű vagyok, már-már túltolom a fair play-séget, még akkor is, amikor a másik ordítóan g*** velem :D És ez tényleg így volt. Nem volt meg bennem az a csibészség, ami alapvetően kell a küzdősportokhoz. Soha nem szabálytalankodtam, mindig is túl jó kisfiú voltam, ott is meg akartam felelni a pontozó bírónak, az ellenfelemnek (???)...

Aztán ezt a "túl kedvességet" pár éve kezdtem átlépni, először párkapcsolatokban, aztán a munkahelyi konfliktusoknál, de azt hiszem, mindegyik esetben már túl későn léptem át ezt a túl joviális hozzáállást és a nem jó fiú hozzáállást eléggé túl is léptem. Szóval rossz időpontban és rosszul :/

Nagyon sokáig "átengedtem a helyemet" még akkor is, amikor nem kellett volna, az érdekérvényesítői képességem egy nagy nulla volt. Amikor szervezkedtek ellenem pl. munkahelyen, akkor meg úgy voltam vele, hogy biztosan igazuk van. Közben meg csak szimplán ki akartak túrni. Sikerült is nekik, mert felmondtam.

Mostanság eljutottam odáig, hogy bántani azért nem hagyom magam, nem hagyom, hogy az érdekeimet sértsék... Illetve... Az előző párkapcsolatomban a barátnőm bedrogozta magát és elég durván el kezdett velem ordibálni a semmiért... Én meg mit csináltam? Megszeppentem és előjött a régi hibám; én voltam a "rossz kisfiú" fejben és bocsánatért esedeztem... Iszonyatosan kínos volt! Végre eljutottam odáig, hogy vissza merjek szólni az asszertív kommunikáció szintjén egy kollégának, ha igazságtalanul beszél velem úgy, mint a kutyákkal, végre már tudok akkor sportszerűtlen lenni, amikor kell (bizony, az életben vannak ilyen helyzetek), és erre tessék! Visszaesek arra szintre, ahol tartottam 7-8 éve! Hagyom sz*rrá alázni magam a barátnőmnek, aki bedrogozta magát.

Milyen módszerekkel tudnám kinőni ezt a defektet? Hogy végre tudjak igazán domináns lenni, mint egy férfi? :D Érzem, hogy ez nagyon fontos, így úgy érzem, mintha behúzott kézifékkel élném az életem. Az már nagy előrejutás, hogy rájöttem, mi a bajom, csak nem tudom, milyen módszerrel lehet ezt kinőni... Pszichoterápia? Vagy lehet, hogy nem kell semmilyen terápia, jó úton haladok, csak időre és türelemre lenne szükségem magamfelé tudva azt, hogy ezzel kapcsolatban még lesz jó pár nagy kudarcom, amiket még nem úszhatok meg, és azok által fogok NORMÁLIS férfiemberré válni? :D

Előre is köszönöm a segítőkész válaszokat! :)