22 évesen sose lesz már legjobb barátom/barátnőm?

Gyerekkoromban kinéztek a többiek, hogy milyen csendes, visszahúzódó vagyok. A hajammal piszkáltak, hogy milyen száraz, miért nem szedem a szemöldököm.

Gimnáziumban sok barátom lett, de amint vége lett és jött az egyetem, majdnem az összes hátbaszúrt.

2 év kihagyás után elkezdtem az egyetemet.

Nyitottam mások felé, beszélgettem, mégis egyedül vagyok. Két barátnőmmel elmentünk az adventi vásárba, és egymással beszélgettek, amikor lemaradtam a tömegben, észre se vették, sőt.

A suliba letiltottak a lányok, amikor ismerősnek jelöltem őket a neten. Az egyik elfordult, amikor meglátott.

Végig kitűnő voltam, sokat tanultam. Sose vágtam fel ezzel. Mégse vesz senki komolyan. A párkapcsolatomban is ott aláz meg a párom, ahol tud. Ha kiállok magamért akkor hülyének néznek az emberek.

Mondok egy példát. Pár napra felfüggesztettem a facebook fiókomat. Miután újra volt, rámírt az egyik "barátnőm", hogy mi volt a baj, utálom az embereket? Mondtam neki, hogy semmi baj nem volt. Erre ír, hogy jó akkor biztos utálod az embereket van ilyen.

Egyszerűen sose fogadja el senki, ha mondok valamit. Húgom 18 évesen kihasználja a családot, ha meg felszólalok, én vagyok a rossz.

Sehol nem találom a helyem, és még az sincs, hogy 22 évesen elmegyek valahova. Sose szólítanak le, ha meg barátkozok, kudarcba fullad. Múltkor megtetszett egy fiú, bejelöltem facebookon, és letiltott.

Külsőleg pedig szépnek mondanak a FIÚK is, mégis. Egy olyan fiú, aki ISMER, miért tilt le engem?

Más lánynak bókolnak, engem meg a párom is ócsárol, hogy nem vagyok szexi.

A barátokkal is ha elmegyek bárhova, nem figyelnek rám.

Egyáltalán mi értelme így az egésznek? Olvasok, filmezek, tanulok, tehát elvagyok magamba, de soha senki nem becsül meg. MINT EMBERT.