Valóban azoknak a legjobb az életük, akik a tehetségükből élnek?

Erősen túl idealizálod a dolgot.

Kezdjük ott, hogy szinte mindenhol, az élet minden területén vannak elvárások.

Az sem igaz hogy alkalmazottként mindenhol szar. Ha szereted a munkád akkor nem az, ha megfizetik akkor sem az. Lehet nem te viszed haza a milliárdokat, de egy alkalmazotton felelősség sincs annyi mint azon aki felette áll.

Másrészt a "sztárok" pont nem azok akik "azt csinálnak amit akarnak". Egy énekesnek is megvan a napirendje, itt egy interjú, ott egy reklámfotózás, majd 3 órás koncert fél nap múlva meg a világ másik felén kell ugyanúgy pörögnöd és feltüzelned a közönséget mint az előző 20 helyszínen.

Még csak az sem igaz hogy a "tetkós" emberek csak segédmunkások lehetnek. Ez úgy baromság ahogy van. Lehet szinte bármi, ha megfelelő a tudása hozzá. Nem mellesleg a komolyabb tetoválások kisebb vagyont elvisznek.

Na meg nem ok nélkül lesznek öngyilkosok nagy sztárok sem. Annyira felhőtlen életük mégsem lehet...

Abszolút az elsőnél az igazság.

Persze a kérdező által felhozott példák (Lady Gaga stb.) nem biztos, hogy a legjobb példák a kérdés alátámasztására, mert egyrészt nem tudjuk, mennyire tehetségesek (a showbizniszben az eladhatóság az elsődleges szempont, nem a tehetség), másrészt nem tudjuk, mennyire jó az életük (szépen ki tudják zsigerelni a sztárocskákat, akik nem a nagy boldogságtól lesznek alkeszok/drogosok/öngyilkosok gyakran).

"Ellenben egy alkalmazottat, útjára engednek és keresnek mást."

Nem tudom feltűnt-e de pont ugyanezt csinálják egy "sztárral". Elég csak a mostani erőszakolós botrányokra gondolni. Már vannak színészek akik egy életre lenullázták a karrierjüket és innentől az fog élni az emberekben hogy "ja a fazon aki nőket/gyerekeket molesztált" és nem a munkássága. Biztos boldog ember lesz ettől.

De elég csak a tipikus popsztárokat nézni. Kifacsarják őket mint a citromot aztán mehetnek a levesbe. A tehetségkutatók is erről szólnak, micsoda tehetségek, micsoda felemelkedés, aztán jön a következő és senki nem emlékszik rájuk.

Na meg azért tegyük hozzá egy jó alkalmazottól nem válnak meg csak úgy, ahhoz már szinte kitartóan baromságokat kell csinálni hogy kirúgjanak.

Úgy érzem, te nagyon lesarkítod ezt a kérdést. Igen, azoknak a legjobb, akik a „tehetségükből” élnek, de elvileg mindenki abból él, aki jól választ magának szakmát. Ahogy írták előttem, annak a legjobb, aki szereti, amit csinál – márpedig az ember azt szereti általában, amiben jó, amiben sikerélménye van. És itt tök mindegy, hogy alkalmazott, vállalkozó vagy híresség…

Te az alkalmazotti létet a sztárok életével állítod szembe, holott ők elég kevesen vannak (és sok esetben a sztárságuknak nincs köze ahhoz, tehetségesek-e valójában valamiben – azon kívül, hogy gátlástalanok, így érdekesek az emberek számára), és legtöbbjük egy ideig „csillog” csak – addig viszont keményen megmondják neki, mit mikor csináljon, milyen ruhát vegyen fel, kivel kavarjon, stb. Ha mondjuk olyan valóban tehetséges és már igen gazdag sztár vagy, mint Sting, akkor nyilván már te irányítasz.

„Szóval sokkal kötetlenebb, szabadabb élet az övék.”

Ha kötetlen, szabadabb életre vágysz, lehetsz vállalkozó is. Nincs főnököd, te osztod be az idődet – viszont a szabadságnak az ára, hogy minden felelősség a tiéd, neked kell munkákat szerezni magadnak, és könnyen lehet, hogy időnként semmi munkád nincs, máskor viszont az éjszakákat, hétvégéket is végig kell dolgoznod, annyi van.

A lényeg, hogy semmi sem fenékig tejfel, de ha szereted, amit csinálsz, akkor könnyebben átlendülsz a kellemetlenségeken.