Mért akarják egyes anyukák mindenáron másokra tukmálni a gyereküket?

Érdekes, hogy nálam eddig nem anyukák, hanem az apukák buktak ki, mert nem szenteltem elég figyelmet a gyerekeiknek. :O

Pl. leendő sógorom is, udvariasan mondtam, hogy nem akarom megfogni, tartani a három hónapos babájukat, mert egyrészt ügyetlen vagyok, másrészt fájt a kezem, be is volt kötve.

Erre a kezembe nyomta a gyereket, minden előzetes nélkül.

Ő tartott kiselőadást, hogy nekem nőként bizony kötelességem

vállalni pár éven belül, a kicsi lakás csak kifogás (ők kertes házat örököltek, mi egy kb. 32 m2-es garzonban lakunk, két év múlva tudunk költözni...).

Egyszer meg metrón szólt meg egy idősebb úr, mert nem mosolyogtam kötelezően a mellette sipákoló kisgyerekre, míg ő gügyögött neki.

Akik imádják a gyerekeket azok soha nem fogják megérteni, hogy egy másik valaki miért nem érez ugyanígy.

Erre nincs magyarázat, ez van!

Én is idegenkedem a gyerekektől, felőlem mindenkinek annyi van amennyit akar, csak ne erőltesse rám!

Engem idegesítenek, nem tudok velük mit kezdeni, érinteni sem szeretem őket, még ideig-óráig sem.

Egyszer nyaralót akartunk venni, találtunk is egyet ami minden szempontból megfelelt volna, még árban is kedvező volt.

A beszélgetés végén a tulaj elmondta, hogy milyen rendesek a szomszédok, a férfi egy ügyes ezermester, rengeteget segít nekik, cserébe ők rendszeresen pesztrálják a 3 kicsi gyereküket, hadd menjenek a fiatalok egy kicsit szórakozni és ez milyen jó lesz nekünk is.

Nem vettük meg a nyaralót, mert elképzelhetetlen volt számomra az a perspektíva, hogy vagy a nyakamon a szomszéd 3 gyereke, van megvan a rossz viszony.

Vettünk egyet messzebb és drágábban, de nyugalmam van.

Ezt esküszöm nem értem én sem, szimplán csak agyhalottak, meghülyültek...erre én tényleg nem tudok mást mondani.

Nekem egyébként semmi bajom nincsen a gyerekekkel, nem utálom őket stb., bár sajátot nem valószínű, hogy szeretnék. A nagyobbakkal, akikkel már lehet normálisabban beszélgetni, játszani, rajzolni stb., azokkal még el is vagyok, de ez sem törvényszerű mert igazából gyerektől függ, valamelyikük egyszerűen nem szimpatikus, vele nem akarok csinálni semmit. A kisebbekkel, babákkal pedig már semmit nem tudok kezdeni, némelyik aranyos és nekem ezzel le is van rendezve a dolog, én nem fogok neki gügyögni, nem fogom fogdosni, gyúrogatni stb..

Az én családomban is van egy kisgyerek, aki mikor megszületett, akkor ő volt a sztár, mindenki körülugrálta, amivel nekem volt semmi bajom mert persze, örülnek a szülei, nagyszülők stb., de nekem igazából nem jelentett semmit. Én nem nagyon szoktam látogatni mert nem érdekel, de néha ugye "muszáj", mert mégis rokonok... A tesóm ugyanolyan mint én, egyikünk sem az a "cukimuki babuci ölelgetős, puszilgatós fajta", úgyhogy folyton minket piszkálnak, hogy mi nő létünkre milyenek vagyunk, milyen szívtelenek stb., nem is vagyunk emberek és különben nektek is lesz majd gyereketek (ha meg megmondjuk, hogy nem, nem olyan biztos az, akkor még tovább csesztetnek)...én már néhányszor megmondtam, hogy hagyjanak békén, nem fogok se hozzáérni, se semmi, de nem bírják ki...ugyanúgy tuszkolják a kezembe, hogy "fogd meg", "vedd fel", "játsz vele", "puszild meg" és a kedvencem a "nézd, hogy szeret téged, azt akarja, hogy vedd az öledbe", ami egy orbitális nagy kamu baromság mert a gyerek sem hülye és pontosan látszik a fején, hogy tudja, hogy nem szeretem és ő sem engem, akárkihez szívesebben menne csak hozzám nem... A másik, amin talán a legjobban kiakadtam az az volt, hogy fürdessem meg a gyereket...WTF?! Mivan? Mi a francért fürdetném meg másnak a gyerekét? Mi közöm van nekem hozzá? Semmi! Persze, ekkor is én voltam a k@csög meg a bunkó, érzéketlen stb., de nem érdekelt. Már többször megmondtam, hogy aki akarja az pesztrálja, játszon vele stb., azt a gyerek is élvezi, de rám ne próbálják meg rámerőltetni mert úgysem fog menni és már elegem van belőle, de ebből is csak hiszti van meg veszekedés volt. Úgyhogy újabban az a stratégiám, hogy meg sem szólalok, hagyom, hogy mondják a hülyeségeiket én meg elmegyek, ha már nem bírom és elegem van belőle. Tényleg nem értem, hogy ez mire jó és miért kell ezt erőltetni... Van olyan kisgyerekes ismerősöm is, aki meg ugyanolyan maradt, halál normális, nem löki mindenki arcába a gyerekét stb., vele tök jóban vagyunk.

Szóval fogalmam sincs, szerintem csak szimplán úgy érzik, hogy akkor most ők és a gyerek a világ közepe, mindenki imádja őket és velük foglalkozzanak stb., de én ezt egyáltanlán nem értem és nem is tartom egészségesnek.

én egyszer kiléptem a komfortzónámból és megszerettem a kicsiket...

kár lett volna kihagynom, ennyi

Igazad van utolsó!:) - kétgyerekes anyuka vagyok. el nem tudnám képzelni nélkülük már pár évesen szorgalmasan babáztam sőt sógornőm halála után én nevelem a kiskamasz fiát, ami valljuk be a saját nagyfiam mellett nem könnyű úgy hogy egyedül vagyok velük..

azt mondta nemrég bár én lettem volna az anyukája :) pedig higgyétek el nem tutujgatom viszont oltári dumája van :)

A gyerek buli! Tényleg kár lett volna kihagyni.

Másrészt hallottam már én is nőtől nem szereti a kisgyerekeket , csecsemőket..

Nem vagyunk egyformák, ennyi. :)

Én sem értem, hogy mi értelme ezt ráerőszakolni arra, aki nem akarja.

Nálunk sógornőm ilyen. Megszületett a gyereke, rá pár hónapra többször volt nálunk, és minden egyes alkalommal azt akarta, hogy fogjam meg a gyerekét, tartsam, ringassam, gagyarásszak neki, fürdessem meg (no comment...) stb. Minden alkalommal elmondtam neki, hogy nem, hagyjon ezzel békén és kész. 3. alkalommal már meg sem kért, hanem szimplán a kezembe nyomta a gyereket...én meg felálltam és visszaadtam neki. Megmondtam, hogy nem szeretném, és ha nem ért a szóból, az nem az én hibám.

Fel volt háborodva, hogy én micsoda gyerekellenes idióta vagyok, meg ez nem normális, hogy nem akarom a csecsemőjét tartani, meg papás-mamást játszani vele, mintha az enyém lenne.

Elhiszem, hogy neki a gyerek a szeme fénye, de nem tudom megérteni, hogy miért kell ezt mindenáron másokra erőszakolni, főleg többszöri nemleges válasz után.