Ti ismertek ilyen kényszeres pakolós, lassan elkészülő embert? Mitől van ez? (lent kifejtve)

Lehet, csak átesett a ló túloldalára :)

Én világ életemben szétszórt, kupis voltam, ez lett belém nevelve, hogy soha egy zoknit se kellett arrébb tennem... állandóan kosz és kupleráj volt a lakásomon, mert sosem tudtam rendet tartani, sem a takarítást jól ütemezni, így hetente egy egész napom ráment a nagytakarításra aztán egy nap múlva nem látszott belőle semmi :D

Úgy 25 éves koromban jött el az a pont, amikor már tarthatatlannak éreztem ezt az állapotot és áttértem arra, hogy amit elővettem, azt a helyére is tettem, amit összekoszoltam, rögtön letakarítottam. Nem hagytam kivételt, különben borult az egész. Nálam is hónapokig ilyen cirkálás volt, én is húzgáltam a fiókokat, mert inkább szedtem ki-be a cuccot belőle, csak szokjak hozzá, hogy nem hagyhatom ott.

Nálam is berögződött, hogy ne legyen semmi szem elől, mert akkor érzem, hogy rend is van.

Én ismerek, mivel én vagyok ilyen. Nekem az a hihetetlen, amikor emberek beszélnek róla, hogy csak felkapják a ruhát, aztán két perc múlva már indulnak is. Nekem csak az tovább tart, amíg körbejárok a lakásban, és végignézem, hogy minden el van-e zárva, ki van-e kapcsolva. Szóval amikor már felöltözve vagyok, és nem nyúlok semmihez, csak nézelődöm. Az öltözködésről, összecsomagolásról, készülődésről nem is beszélve...

Egyébként kényszerbetegségnek vagy angol rövidítéssel OCD-nek hívják (obsessive-compulsory disease). Ennek vannak nagyon súlyos változatai is, amikor az illető lényegében nem is tud élni, mert a teljes ébrenlétét a felesleges, kényszeres cselekvések töltik ki. És vannak enyhébb változatai, ami mondjuk az ilyenekben nyilvánul meg, mint nálam is, hogy a készülődés lassabban megy az átlagosnál. Ez nem jó dolog egyébként, és nem szórakozásból csinálja, aki csinálja. Például ha kimegyek úgy a lakásból, hogy nem nézem át, minden rendben van-e, akkor az agyam akár órákig képes ezen kattog utána, és nem tudok másra koncentrálni rendesen.

[link]

Igen, az exem volt ilyen.

Utáltam, hogy mindig mindenhonnan elkésünk, mert ő tetvészkedik.

Ha én el tudok készülni tíz perc alatt, neki mi az isten tart több, mint fél óráig?! Persze, mert ácsorog, a fejét vakarja, kapkod, összeszedetlen, ide-oda csapong.

Őrjítő az ilyen ember, és nagyon szar érzés volt, hogy mi vagyunk az utolsók, tiszteletlenségnek tartom.

Többek között ez is közrejátszott, hogy szakítottam vele.

28n