Gáz, ha nem sajnálom az öngyilkosokat, csak a hozzátartozóit? Ti hogy vagytok ezzel?

Kedves Kérdező!

Nem minden ember rendelkezik szerető családdal, ennélfogva sajnálhatod az öngyilkos személy halála után a családtagjait, de nem tudhatod mi játszódott le az életükben, szerették-e egyáltalán az adott személyt. Sok esetben nem számíthatnak a családtagjaikra az öngyilkos hajlamokkal küzdő egyének.

Minden eset mást, emiatt nem szabadna általánosítani.

Mindazonáltal az öngyilkosságot elkövetők pszichés betegséggel rendelkeznek, a depresszió és kilátástalanság magában hordozza a halálvágyat. Emiatt nem kellene támadni őket, hogy gyávák, a betegség tehető felelőssé a tetteikért.

Én is hasonlóképp gondolkodtam tudatlan, naiv, buta kistiniként. Nem értettem, hogy miért tesznek sokan olyasmit, amivel igazából semmit nem oldanak meg, és úgy gondoltam, ez nem több, mint gyáva megfutamodás a problémák elől.

Aztán azóta eltelt 20+ év. Én ugyen soha nem akartam öngyilkos lenni, de láttam - és részben meg is tapasztaltam - rengeteg rosszat. Láttam, milyen az, amikor az ember elveszít mindent, amit az addigi életében felépített. Láttam, hogy milyen az, amikor valakit éveken át csak a sz..r ér, és tényleg semmi öröme nincs az életben. És tök mindegy, hogy most 14 vagy 41 évesről van szó, amikor valaki semmi kiutat nem lát, mindenki szemében csak egy darab sz..r, és nem telik el úgy napja, hogy akár csak a legkisebb pozitív dolog érné, akkor bizony érthetően cselekszik valaki ésszerűtlen módon.

Igen, lehet mondani, hogy "az nem megoldás". De mi van, ha nincs megoldás? Én átléltem, hogy milyen elveszíteni azt, akivel előtte nap még a közös jövőnket terveztük. Átéltem, hogy milyen, amikor 17 évesen egy tanár, pusztán azért, mert a keresztanyádat nem bírja, pusztán bosszúból ellehetetleníti, hogy a kisgyermekkorod óta dédelgetett álmodat ne tudd elérni. (Mellékes megjegyzés, hogy 20 éve még nem volt elég egy jó szaktárgyi érettségi a felvételihez. Keményen beleszámítottak az év végi jegyek, és az érettségi átlag is. Ha pikkelt rád a magyartanár, akkor lazán elintézhette, hogy egy nívósabb helyre se tudj bekerülni.) Én már átéltem, hogy milyen azzal a tudattal felkelni, hogy már lehet, hogy nincs sok hátra. Megtapasztaltam, hogy milyen, amikor az egyszer már lerombolt, majd újra sziszifuszi munkával felépített jövőd ismét a szemed láttára hullik szét. És akkor nekem még tök jó életem volt ahhoz képest, amiken sok más embernek át kell esni. Én is megkaptam több családtagtól is, hogy semmit nem érek, egy nagy nulla vagyok, jobb lenne ha meghalnék... mindezt egy országos verseny döntője után. De volt, aki megbecsült és bíztatott. De vannak, akiknek ennyi pozitív visszacsatolás sem jut. És most már tudod, mit gondolok? Azt, hogy sajnos teljes mértékben meg tudom érteni, ha valakinek egyszerűen tele lesz a töke az élettel. Könnyű pofázni, hogy az nem megoldás, meg hogy ehelyett inkább oldd meg a problémáidat, csak tudod, ez nem mindig kivitelezhető. Ja, persze, erre válaszul meg tök jó dolog még egyet holtában is belerúgni, hogy hát mennyire béna volt, hogy az amúgy rohadtul meg nem oldható problémáit miért nem tudta mégis megoldani?

Az öngyilkosság egy hosszú folyamat eredménye. *(Illetve nem mindig, de ezt lentebb kifejtem.) Soha nem pusztán annyi áll egy-egy öngyilkosság mögött, hogy na, most volt egy pofáraesésem, amit két nap alatt helyre lehetne hozni, vagy amin lazán túl lehetne lépni. Rendszerint azután szoktak az emberek az öngyilkossághoz fordulni, miután már hosszú ideje egy kilátástalan pokol az életük. (Amiből persze a kívülálló nem sokat érzékel, és legfeljebb szerencsétlen lányból te is csak annyit láttál, hogy hogy néz ki, milyen ruhában jár, meg esetleg, hogy milyen tanuló, és milyen házuk van, de ezen kívül semmit nem tudtál róla.) Ne hidd azt, hogy bárki azért választaná, hogy a teljes jövőjét eldobja magától visszataszító, fájdalmas módon, pusztán mert épp rohadtul nincs kedve két szalmaszálat keresztbe tenni, hogy tökéletes legyen az élete. Sokan életünk legnehezebb időszakában nem élünk át olyan sok sz..rt, amit pár későbbi öngyilkos napi szinten át kellett, hogy éljen. A világ pedig nem fekete-fehér, az "ez nem megoldás, oldd meg" dolog meg nem mindig működik.

*u.i.: igen, van az öngyilkosságoknak egy olyan formája, ami hirtelen felindulásból történik. Általában a fiatalabb, lobbanékonyabb személyekre jellemző ez, és itt sem arról van szó, hogy hát ő most mennyire balfék, meg sem akarja oldani a helyzetet... az ilyen hirtelen végzetes cselekedeteket mindig egy beszűkült tudatállapot előzi meg, amikor az illető nem ura saját cselekedeteinek. Értelemszerűen ezen esetekben sem lehet annyival elintézni a dolgoz, jogy "hát ő mennyire h..lye volt, miért nem oldotta meg, hogy jobb legyen?"

"Ha lenne egy betegsegem, amirol tudom, hogy mar gyogyithatatlan"

Pedig több embert is ismerek, akik az utolsó másodpercig küzdöttek az életükért, vagy legalább azért a pár napért, óráért, percért, amit még itt tölthetnek.

Az eredeti gondolatmenetedet követve: ez esetben nem gyávaság eldobni az életet? Mert végül is ilyenkor is "az egyszerűbb utat választja" az ember...

Félre ne értsen senki, egyáltalán nem ezt gondolom, de ha jobban belegondolsz, minden öngyilkossághoz hasonló gondolatmenet vezet. Akkor lesz valaki öngyilkos, amikor már nem lát kiutat, nem látja, hogy lenne bármi, ami miatt érdemes lenne élni. Hogy most ez azért van, mert egy hünap múlva úgyis meghal, vagy "csak" azért, mert már aránytalanul sokat vesztett az életben ahhoz képest, ami pozitívum esetleg még várhatna rá, igazából a két eset lélektanilag ugyanaz. Igen, a különbség annyi, hogy az egyik esetben a halál időpontja viszonylag jól behatárolható, a másikban meg nem. De igazából az a tudat, hogy már csak fájdalom az élet, egyik élethelyzetben sem túl felemelő. És egyébként egy halálos beteg sem lehet biztos abban, hogy már semmi jó nem éri.

Ismerek egy nőt. 6 évvel ezelőtt az orvosok legfeljebb 2 hónapot jósoltak neki. Nem akarta megvárni, végigszenvedni ezt a két hónapot, a diagnózis után egy héttel öngyilkosságot követett el. Ekkor megmentették, és a fene tudja, hogy hogyan, de pár hétre rá kezdett egyre jobban lenni. Ez volt 6 éve. Most még mindig él, és viszonylag teljes életet élhet. Bár azt mondják, 10-20 évnél nincs neki több hátra, de ahhoz képest, hogy az előző diagnózis szerint már rég halott kéne, hogy legyen...