Ti bele szoktatok gondolni, hogy tulajdonképpen nem ér semmit az életetek?

Rám emlékezni fog a családom. Én már tudom, hogy tettem boldoggá embereket, hogy segítettem másokon, így én már nem éltem hiába és ameddig lehet, addig folytatom is ezt.

"Egyszer élsz kezedben a kulcs.."

Lehet egy fotelban ülni és siránkozni, hogy minek élek, meg várni, hogy rád essen egy zongora.. Meg lehet élni is és ami van abból megpróbálni kihozni a legtöbbet, ameddig még lehet.

Én inkább élem az életem, mint ilyeneken gondolkozzam.

Lehet egyszer meghalok, de addig én, én vagyok. :D

A fizikát/biológiát nem lehet felülírni, ezzel emberként tisztában kell lenni, amiről nem tud az ember az semmisnek veszi.

Viszont amikor megiszol egy energiaitalt a kocsiban, és az úton valamiért szúr a szív, az már egy jel a testtől hogy nem kéne erőltetni.

Aki nem űz extrém sportot ott az ember nem is érzi az élete határait, én a motorozásról tudom hogy milyen az agynak felfogni a 250-290-es sebességet.

Szerintem ilyenekért érdemes élni, és élni a lehetőségekkel, ugrottam már ki repülőből is, igaz tapasztalt ugróhoz voltam bebiztosítva, de az élmény kb ugyanaz, a magasság, zuhanás.

Aki szó szerint unalmasan él, azoknak nem jelent semmit az élet, mert csak eljár dolgozni, otthon meg csinálja a teendőit. De kihívás meg nincs.

Engem hidegen hagy, hogy ki fog, vagy nem fog emlékezni rám.

Én már közel járok az ötvenhez, és úgy érzem, hogy jó volt élni, és nagyon remélem, hogy még ezután is sok jóban lesz részem. Nem attól ér valamit az életem, hogy ezer év múlva is emlékezzenek rám. Én nem a jövőnek élek, sőt, le is tojom, hogy mi lesz itt akár 50 év múlva is. És az sem érdekel, hogy hány milliárd év múlva semmisülnek meg a hamvaim, vagy meddig bolyongnak a végtelen univerzumban az atomjaim.

Igazából a kérdést se tudom értelmezni. Egyszerűen képtelen vagyok ebből a szemszögből megközelíteni.