Véleményed szerint ki tekinthető már önálló felnőttnek, és Ti hány évesen "váltatok azzá"?

Szerintem akkortól számít felnőttnek valaki, amikor megváltoznak a prioritásai az élet dolgaival kapcsolatban. Pl nem a buli és a haverok lesznek a legfontosabbak, hanem a családalapítás és/vagy a karrierépítés. Attól, hogy elköltöztél/megárvultál/eltartod magad/gyereked lesz, nem leszel felnőtt. Akkor leszel az, ha ez mind ki is elégít. (Nyilván nem az árvaság, hanem a gyermeknevelés, a munka, a saját kereseted büszkesége.)

Én 20 évesen mentem férjhez, egyből babát is szerettünk volna, közben lediplomáztam, a baba nem jött, dolgoztam pár évet, most 26 éves vagyok és 2 hónap múlva szülök. Egyáltalán nem érdekel semmilyen fesztivál vagy buli, a kislányomra, a férjemre és a házunkra gondolok inkább szeretettel. Emiatt felnőttnek érzem magam. De semmi baj nincs azzal, aki pl velem egykorú és még a fesztiválok mozgatják meg jobban, mindenki máskor érik meg. :)

Az is relatív, ki mit lát önállónak.

Ismertem fiatalokat akik hangoztatták hogy önállóság, meg mindent magukra csinálnak...csak azt elfelejtették megemlíteni hogy apuci vette nekik a kocsit, házat és fizeti a hétvégi bulikat.

Vagy volt, hogy ismerkedési fázisban lányoktól kaptam meg, hogy önállóság = saját lakás, saját autó, egzisztencia. A vicces az volt mikor vissza kérdezem: Te is annyi idős vagy mint én, van autód? Igen, apu odaadja az övét...Aha értem. És lakásod van? Nem szüleimnél lakom mert úgy olcsóbb...Aha értem. Akkor tőlem miért is várod el ezeket? Mert te vagy a férfi...

Amúgy én akkortól éreztem magam igazán felnőttnek, hogy lett saját keresetem, és el tudom 100%-ban tartani magam.

Korábban pont ezért voltam depressziós, hogy lelkileg már felnőttnek éreztem magam, de még mindig a szüleim tartottak el, tőlük kellett kérjek, rajtuk "élősködtem" a tanulmányok alatt.

Viszont én azt sem mondanám, hogy a felnőtté válás = családalapítás, karrier. Ugyanúgy megmaradhatnak a bulik, kikapcsolódás, hobbik. Én ahogy látom az idősebb munkatársaimnál, azok igazán boldogok akik a munka komolysága mellett meg tudtak maradni gyereknek is.

Az ilyenek mint takarítás, főzés, számlák fizetése sem feltétlenül a felnőttség jelei. Ezek szimplán feladatok, amit akkor tanul meg az ember, amikor szüksége lesz rá.

Az tény, hogy a munka erősen leköti az embert és a korábbi kapcsolatok rovására mehet. Az egyetem első évei tényleg inkább szólnak a közösségről, viszont utána ott is előjönnek az egyén érdekei, elkezd mindenki a jövőjére gondolni, rájön az ember hogy tanulni kell és ehhez bent kell gubbasztani a könyv felett.

19 évesen, érettségivel a kezemben menekültem a bántalmazó, alkesz szüleimtől, így semmiféle segítségem nem volt, egyedül kellett boldogulnom (annyi pénzem volt, ami 2 hónapra elég, ezt diákmunkával szedtem össze). 7 másik emberrel laktam albérletben és minden szabadidőm lekötötte a munka és a tanulás. Kicsit úgy éreztem magam, mint te, hiszen semmilyen szórakozásra nem futotta, viszont végigcsináltam összeszorított fogakkal a cél érdekében.

Ezalatt megtanultam két nyelvet, találtam egy olyan munkahelyet, ahol tudtam fejlődni, majd kiköltöztem külföldre, aztán megint, amikor országot váltottam.

24-25 éves koromra értem el azt a szintet, hogy utazhassak, élhessek a hobbijaimnak, sínen legyen a karrierem, tudjak szórakozni úgy, hogy közben megmaradjon a stabil anyagi hátterem. Két barátnőm volt középiskolából, akik végig mellettem álltak ebben az időszakban, hiába nem tudtunk gyakran találkozni vagy minőségi programokat csinálni (a barátságunk azóta is sziklaszilárd, pedig hárman három különböző országban élünk és jó, ha évente 2x találkozunk).

Nehéz volt, sok lemondással járt, sokszor fájt? Igen. Elkéstem a bulizással, utazással, barátokkal? Nem. Huszonévesen még mindig bőven fiatal voltam, hogy kiépítsem a baráti kapcsolataim és megtaláljam azt, ami igazán lelkesít az életben. 30 évesen még mindig fiatalnak érzem magam, nem hiszem, hogy bármiről lekéstem volna vagy ne tehetnék meg bármit, amit megtehettem volna 10 évvel ezelőtt, ha más körülményekbe születek bele.

Ne temesd magad, maradj kitartó, az egyetem csak egy rövid időszak az életedben, de ez alapoz meg egy sokkal hosszabb időszakot, így megéri egy pár éven át befektetni magadba és a jövődbe. :)