Szerintetek a helyzetemben az segítene, ha elkezdenék dolgozni? Vagy mi segítene?

Szóval a helyzetem a következő: 25 vagyok, és még nem dolgoztam igazán (alkalmi munkát leszámítva). Úgy kell ezt elképzelni, hogy van egy családi vállalkozás, és a szüleim mindig mindent megadtak, hogy megvalósíthassam magam.

Csakhogy nálam ez valamiért fordítva sült el. Nem, hogy nem bontakoztam ki igazán, de még azt se tudtam eldönteni, mit is akarok csinálni tulajdonképpen. Az eredmény az lett, hogy elvégeztem egy büfészak jellegű szakot - bár mégse mondanám annak, mert a neve legalább jól cseng, úgyhogy inkább úgy írnám le, hogy sznob szak, ami nem ad sok gyakorlati tudást... -, s nem tudom, hogyan tovább...

Kívülről nézve ez úgy néz ki, hogy jómódú szülők tehetséges gyereke nem tudja eldönteni, mit válasszon, nem igazán veszi az egészet komolyan, és elvan otthon. A valóság pedig az, hogy depressziós vagyok (gyógyszert is szedek), azért nem járok nagyon helyekre, hogy ne kerüljön nekik ez is pénzbe, és az állandó gépezéssel a gondolataimat próbálom elterelni. Igazából azért nem tudok valasztani, mert szorongok. Van érdeklődési köröm, de kétséges, hogy abból megélek-e majd. Inkább úgy kell elképzelni, mintha hobbi lenne. Eközben pedig igazából nincs saját vízióm, mert nem voltam igazán rákényszerítve, hogy önmagamat tartsam fenn, és ebben gondolkodjak... hisz az üzletbe beszállhatnék, és ezt mindig is tudtam, és hát apám nyilván ezt szeretné... csak az a gáz ezzel, hogy úgy érzem, ezáltal nem én valósuknék meg. Hanem az apám. És valahogy úgy érzem, a tamogatásukért cserébe tartozom nekik, de hogy mivel, és mennyit, azt nem tudom, mert sosem lett elmondva. Egyszerűen félek attól, hogy egy nap majd a fejemhez vágják, hogy ők mennyi mindent megadtak, én meg csak komolytalankodom más dolgokkal. Valahol, mélyen nem esik jól elfogadni, amit adnak, pedig ők a szúleim, és bőven nem okoz nekik gondot... igazából a büfészakot is leginkább értük fejeztem be, amúgy otthagytam volna. És amúgy tényleg jók a képességeim, mindenütt helytállok, mindig is legjobb tanuló voltam. De ezt a gátat nem tudom, hogy törjem át. Úgy érzem, teljesen függetleníteni úgysem tudom magam tőlük, és ami még jobban zavar, az az idő, hisz már bőven dolgoznom kéne, de ennek ellenére még nem tanultam olyat, ami igazán érdekel. Ők adnak, de én nem merem szabadon felhasználni, pedig minden vágyam, higy kibontakozhassak. Tudom, hogy képes lennék rá, gyerekkoromtól kezdve középsuli végeig tanulmányi versenyekre jártam. Egy olyan út kellene, aji szenvedélyesen érdekel, és hiszek benne, és kész vagyok ért lemondani dolgokról, és abból kéne a legjobbnak lennem, tdk-zni... de ez valamiért blokkolva van bennem, és mintha álmodozni se mernék erről. S ez igazából gimi óta tart. Mit gondoltok erről a helyzetről?