Másnak miért alap a feleség párkapcsolat, amikor én felnőttként azt sem tudom kihez passzolok, és fordítva?

Az még sose jutott eszedbe, hogy esetleg azért, mert nem vagyunk egyformák?

Ameddig nem ismertem a párom, én sem hittem hogy valaha vállalok gyereket, de ő nagyon szeretne. Én meg őt szeretem nagyon, úgyhogy bevállalom és majd megpróbálunk a lehető legjobb szülők lenni. De te például kívülről csak azt fogod látni hogy na mégegy ugyanolyan nő, mint a többi, akinek a gyerek az élete álma...

Az emberek azért kötnek házasságot, mert valamit el akarnak érni ezáltal. Nem mindenki ugyanazt, és ezek közül nem is biztos, hogy mindegyiket el is lehet vele érni, és amelyiket mégis el lehet, az sem biztos, hogy minden esetben boldogsághoz vezet, amikor aztán elérik.

Én azokkal értek egyet, akik szerint a párkapcsolat egyetlen üdvözítő indítéka az intimitásra való vágy. Intimitás alatt itt nem (vagy legalábbis nem főleg) a szexet kell érteni, hanem azt a képességet és hajlandóságot, hogy olyan kapcsolatunk legyen, amelyben nem kell szerepeket alakítanunk, nem kell hazudnunk, nem kell bizonyos tulajdonságainkat, céljainkat, félelmeinket palástolnunk vagy letagadnunk. (Optimális családban a kisbaba pont ezt éli át a szüleivel.) Szóval párkapcsolatot azért akarunk, mert keresünk valakit, aki "teljesen" ismer minket, és mégis szeret. És persze mi is viszont.

(A "teljesen"-t azért tettem idézőjelbe, mert ez a szó inkább a vágyainkat írja le megfelelően, mintsem a valós lehetőségeinket. Valószínűleg nem lehet egy embert teljes egészében megismerni. Ennek megfelelően a "szeretés" sem egy állapot, hanem egy folyamat, méghozzá nem passzívan elviselendő történés, hanem egy aktívan végzendő munka. De nem ezt kérdezted.)

Amikor szerelmesek leszünk, azzal épp az a baj, hogy azzal áltatjuk önmagunkat, hogy az adott kapcsolatban már megvalósult ez a teljes megismerés és elfogadás, és ez olyan eufórikus állapotba hozza az embert, amelyben nem is vehetjük észre, hogy (még) szó sincs az egészről. Ez önfarkába harapó kígyó!

Kedves kérdező, 24 évesen még semmiről sem vagy lekésve. Van, aki ennyi idősen már egy megkeseredett házasság igáját nyögi, vagy éppen elváltként próbálja önmaga előtt is letagadni, hogy lehet értelme bármiféle tartós kapcsolatnak. A kérdésfelvetéseddel te hozzájuk képest előbbre jársz, nem hátrébb! Ha szeretsz ilyesmin elmélkedni, sőt, az én nézőpontomtól eltérő véleményeket is megismerni, akkor olvass a témáról szóló könyveket, gyűjtsd ki belőlük magadnak a számodra érdekes gondolatokat. Aztán a többit majd meglátod: ha megtanulsz nyitni mások felé, akkor veled is magától minden megtörténik majd.

Nem baj, ha válogatós vagy. Nem baj, ha aszexuális vagy. Nem baj ha nem akarsz megfelelni a társadalmi elvárásoknak. Nem baj szinte semmi...

Az viszont baj, ha szeretnél párkapcsolatot, de nem teszel érte semmit! És csak neked lesz baj, mások csak leszólnak és elkönyvelnek lúzernek, de nekik ettől még nem leszel probléma, csak beszédtéma.

Ha a saját szükségleteidet nem elégíted ki, az csak neked probléma!