Mit csináljak, hogy ne szenvedjek már végre? 21F

Szoktam mélypontokon lenni, de most már kezd túl sok lenni. Az egész ott kezdődött, hogy év elején összejöttem egy lánnyal, nagyob beleestem, aztán kiszeretett belőlem, elvileg azért, mert nem tudta elviselni, hogy kiakadok azon, hogy ő lényegében pasizgat, nem találkozik velem, bulizni jár, szex nincs, ígérget, de sosem tartja be. Nagyon szenvedtem, mert szerettem és szórakozott velem, talonban tartott a végén már. Az egész még most is tart, kb 3-4 hónapot voltunk együtt, de szakítgatásokkal, de én most is szenvedek, pedig több, mint 2 hónapja tiltottam mindenhonnan, számát töröltem, de fáj, nagyon fáj most is.

Ezután voltak más lányokkal ilyen egyéjszakás, bulis csókolózások, sőt, most volt egy leány, akivel szinte már össze is jöttünk, erre az exe visszalépett az életébe és összejöttek.. Engem pedig ignorál azóta, pedig vele is volt már csók, bele is habarodtam picit, voltunk bulizni úgy is, hogy ismét együtt volt a csávójával, aki nem volt ott és akkor is végig velem volt, nevetgéltünk, ölelgetett, érintkeztünk, csók nyilván nem volt már. Most meg folyton ő rá gondolok, nagyon rosszul esett, hogy így kidobott lényegében és neki is fáj, tudom, mert visszamondta a barátnője..

Mindig ez van. Mikor már valakit kezdek megszeretni vagy meg is szeretem, akkor érzelmi lábtörlő leszek, szenvesztenek azáltal, hogy ilyeneket csinálnak és nem bírom már ezt elviselni.

Alapvetően én egy vidám ember vagyok, mindig ezt látja mindenki, de ezek a lelki mélypontok manapság tönkrevágnak.

Sokszor azon veszem magam, hogy 5 sör van a hűtőben, hogy estére kicsit berúgjak, hogy teljen az idő és ne gondolkozzak. Vagy azon veszem magam, hogy nem megyek el edzeni, ami pedig az életem, imádom, ez tart életben. Sokszor már meg sem csinálom a kajámat, melóba is úgy megyek el, hogy nem érdekel. Ez pedig a másik, hogy nem egy megszakadós típusú munka, rengeteg időm van agyalni és önszántamon kívül csak a rosszakra gondolok és szenvedek 8 órán keresztül. Van, hogy megerőltetem magam és átvált a kedvem, de nem tudom ezt mindig megcsinálni. Kínzás végigdolgozni így 8 órát. Minden nap csak azt várom már, hogy buszra felüljek és zenét tudjak hallgatni, hogy kikapcsoljak.

Azon kaptam ma is magam, hogy lefeküdtem inkább aludni, csak ne legyek tudatomnál végre.. aztán azon, hogy ülök, zenét hallgatok itthon és elkap a sírás. A semmiből.

Hétvégén is voltam szórakozni, de nagyon lealjasodtam sajnos. Ott is sirtam az exem miatt 2 ember előtt, akiket jól ismerek. Na, meg a berúgás is. Szégyenlem is miatta magam.

Nem bírom már ezt, sírba visz ez a sok érzelem, hogy nincs egy normális lány, aki ne barátnőm lenne, hanem lelkitársam. Nagyon jól tudom, hogy nem csak nők vannak a világon, én örülnék a legjobban annak, ha nem tudnának rám ilyen hatással lenni és ne befolyásolnának ennyi mindent az életemben.

Volt pár hónapja, hogy nyugtatót szereztem és tömtem magamba, nem bírtam a valóságot, ez pedig akkor volt, mikor még együtt voltam a lánnyal.

Nagyon jól tudom azt, hogy ez így nem fog menni, változtatni kell, mert egy az, hogy tönkreteszem magam, a másik, hogy nem jutok így semerre előre és az ideg megöl, szívem szakad meg egész nap, már szabályosan fizikai fájdalom ez. Hiába próbáltam én elmondani ezeket másoknak, nem akarják és nem is értik meg, vagy kapok annyit, hogy: "Ó, sz4rd már le.." Ennyivel elintéznek.

Mihez kezdjek magammal?