Miért nem szoknak le erről? Mit mondhatnék nekik?

Amint látjátok, rettentő hosszú lett, de akinek van ideje kérem olvassa el. Válaszokat keresek, igaz talán azok nem is léteznek, lehet, hogy csak ki akartam írni magamból a csalódottságomat. Nézzétek el nekem, erre nincs más alkalmasabb felület.

Nem fogok kertelni, apukám az áramszolgáltatónál dolgozik - gondolom mindenki tudja hol, és mindenkiben fel is jöttek a negatív tapasztalatok. Rendszeresen kapjuk a szemrehányásokat ilyen-olyan hibákért, megkésett szolgáltatásokért, nem azonnalderögtön kezelt problémákért, tegnap viszont egy olyan embertől kaptam megrovó hangsúlyú kommentet mikor megtudta hol dolgozik apum, akit ráadásul bírok is. Ez most különösen szíven ütött, nem szóltam vissza semmit csak lenyeltem. Volt hogy próbáltam dolgokat elmagyarázni, de mindig süket fülekre találtam. Azt hiszem feladtam. Nagyon kabaréba illő események történnek velünk amúgy: öt faluval odébb lakók is minket hívogatnak ha bármi panaszuk van, rendszeresen fekszenek rá a csengőnkre amíg meg nem unjuk, az utcán állítanak meg minket, egy hosszabb áramszünet alkalmával megtörtént, hogy egy idegen akit sohasem láttam, a házunk előtt kiabált velem és anyuval, alig tudtuk elküldeni. Odáig jutott, hogy mi miért nem megyünk ki oszlopokat állítani ha egyszer olyan kevés a munkás, meg különben is privát földalatti aranyvezetéken lopjuk az áramot, szóval ott rohadjunk meg ahol vagyunk. Apukám addigra 45-50. órája volt kint terepen a szerelőkkel alvás nélkül, úgy, hogy nem is ez a szakterülete, akár ki is rúghatták volna.

Akik beszólogatnak mindenért, akik szinte üldöznek minket, ők nem tudják mi van nálunk itthon. Hatodik éve dolgozik szentestén és karácsonykor is, ha épp nem kéne neki akkor is elcseréli hogy legalább a kisgyerekes családoknak legyen karácsonya. Húsvét nekem nem fontos, de sokadik éve akkor sem szervezhetünk családi programot már. Tavaly után idén sem megyünk nyaralni és nem csak a pénz miatt, ha kivesz egy hét szabadságot már kezd is kialakulni a zűrzavar. Ha van egy üzemzavar vagy nagyobb vihar, napokig nem alszik, alig jár haza, olyat is megcsinál amit nem is neki kéne. Sok gyereket látok az apukájával délutánonként, az én apukám csak minden harmadik héten szabad. A másik kettőn még fél éjjel is a laptop előtt ül, a telefon egész éjjel csörög. Van hogy két megyére ő az egyetlen aki irányítja az embereket és feldolgozza a beèrkezett hibabejelentéseket. Mondom, két egész megyére teljesen egyedül. Lassan ott tartok hogy minden pillanatban mikor tisztán rám tud koncentrálni (ez elég ritka), külön bemutatkozok neki, hogy én a lánya vagyok és még élek. Sok mindent mondhatnak ránk, de azt, hogy apum nem dolgozik becsületesen, azt nem! Mégis ezt kapom meg a legtöbbször, ráadásul olyan lekezelően és szemrehányóan, hogy szinte el szeretnék süllyedni. Ki akarják belőlem kényszeríteni a bocsánatkérést, pedig azt nem kapják meg az biztos, nem alázom meg így a saját apámat. El lehet hozzánk költözni egy hétre, megnézni mit csinál. Ők ezt nem tudják, vagy csak nem akarják megérteni. Nekik tíz percen belül kellene az áram, hiszen csak egy "kicsit erősebben fújt a szél". Fogalmuk sincs, hogy 10 km-es körzetben hány oszlop van kidőlve vagy széttörve, fent a hegyeken hány száz kg jég van masszívan ráfagyva minden egyes vezetékre, és milyen kevés ember igyekszik ezt megoldani belátható időn belül térdig érő hóban, sárban, szélben, fagyban, éjjel-nappal alvás és megállás nélkül. "Nincsenek is tornádók Magyarországon, mi okozhat ilyen kiesést?" Nincsenek, de kérdem én, megfelelő infrastruktúra, elegendő munkaerő és szakképzett ember van-e ahhoz hogy a keletkezett károkat pikkpakk visszaállítsák? "Végezze a munkáját" - mondják - "Ezért fizetik". Szemrebbenés nélkül tesznek ilyen kijelentéseket, miközben apum konkrétan abban a percben is a munkáját végzi mint úgy általában máskor, én meg már második-harmadik napja nem láttam. "Ha dolgozik akkor dolgozzon gyorsabban, se fűtés, se tévé, a gyerek is halálra unja magát a házban". A falat kaparom néha, hogy mondjam el érthetőbben mi miért van? Meguntam a boxzsák szerepet, komolyan mit kéne már tennem? Az utóbbi időben a nem-is-hallottam-semmit taktikát alkalmazom, de nem válik be. Rendületlenül a közutálat és az erőszakos megkeresések tárgya vagyok. Csak azt szeretném hogy kopjanak le és kommenthuszárkodjanak a facebookon, azt úgyse olvasom, azon nem húzom fel magam.

"-Mondd meg apádnak hogy igyekezzenek ha már egyszer fizetést kapnak!"

"-Jó, megmondom ha hazaér holnap vagy holnapután."

"-Te kislány, szólj már apádnak hogy az xy utcában nincs közvil két napja."

"-Hol lát maga olyan cetlit rajtam hogy hibabejelentő oldal vagy call center? Két napja nem volt ideje hivatalosan bejelenteni?"

Persze minden munkában előfordul ilyen, tudom. Nem kell felvilágosítani hogy ez az élet. Minden ember hamarabb veszi észre a hibákat mint a pozitívumokat, minden ügyfél szereti felhúzni magát ha egyszerre nem kapja meg a tökéletes kiszolgálást - ami valahol érthető, hiszen ezért fizetünk, ezzel kalkulálunk. Mindenkinek kell túlóráznia, mindenkinek lehet olyan időszak az életében hogy nincs ideje a gyerekére sem, az ünnepek és a nyaralás számára ismeretlen fogalmak, annyira sok a meló. Nem vagyunk egyedi eset, tudom. Mégis kérdem én, hány embernek a családját zaklatják itt a cége és az állítólagosan rosszul elvégzett munkája miatt? Akiét igen, azok hogy kezelik? Hogyan tudják nem a szívükre venni?

Ne haragudjatok a regényért, ez csak egy 15 éves gyerek elkeseredettsége, aki egyre jobban utálja az emberiséget.

(Ha valakiben ez felmerülne, apu évek óta próbál másik munkahelyet találni, csak az tartja vissza hogy máshol nagyon nehéz lenne elhelyezkednie, valamint a kollégái akikre még az életét is rábízná, sőt rá is bízza sokszor. Ez viszont már nagyon elrugaszkodott a kérdés témájától, ami a viselkedés miértjére irányult, mellyel a minket körülvevő emberek jelentős hányada bír.)