Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Szerintetek mennyi az esélye,...

Szerintetek mennyi az esélye, hogy a rossz látásom miatt valaha is hajléktalan legyek?

Figyelt kérdés
Gyermekkorom óta tompalátásban szenvedek, amit felnőttként nem lehet orvosolni. Azzal a szememmel 50-60%-ban (később gondolom még romlani is fog) látok akármilyen lencsétől függetlenül (hiszen ezt nem lehet korrigálni). A másik szemem pedig -4,75-ös rövidlátó, amit természetesen lehet korrigálni (kontaktlencsét hordok mindkettőre). Viszont attól tartok, hogy a tompa látásom az egész életemre hatással lesz később. Most még nincs annyira gáz, a jogosítványomat ettől függetlenül is sikerült megszereznem (persze úgy, hogy a háziorvossal jóban vagyok és a szemvizsgálatnál kissé elnéző volt, bár a jobb szememmel így is látok min.90%-ban, de a térlátásos vizsgálatnál eléggé küszködtem, mire sikerült rájönnöm mit ábrázol a kép). De félek, hogy 30-40-50 éves koromra - amikor már még jobban romlani fog a szemem - nem fogják meghosszabbítani a jogosítványomat, ebből adódóan a munkahelyemről elbocsátanak és vakként fogok az utcán megrohadni. Jelenleg egyetemista vagyok, de eléggé lassan haladok a diploma megszerzése felé, ami lehet nem is fog sikerülni és akkor valami szakmunkát leszek kénytelen kitanulni és dolgozni. Ott viszont fontos, hogy az ember jól lásson. Pánikszerű gondolataim vannak, hogy a szemem miatt számkivetett leszek a jövőben. Most akarom majd a korrigálható "jó" szememet megműteni, de lehet a tompalátó szemem miatt azt sem vállalják. Ráadásul ha egyszer elveszítem a jó szememre a látásomat (akármilyen baleset vagy gyulladás stb.), akkor tuti az utcára fogok kerülni, mert a tompalátó szememet nem lehet korrigálni és nem látok vele jól. Kérlek nyugtassatok meg vagy mondjátok ki a végítéletemet, de nagyon aggódok!

2017. jún. 29. 15:15
 1/5 anonim ***** válasza:
74%
Van rá esély, hogy hajléktalan leszel. De arra is, hogy nem, mert hamarabb meghalsz, mint, hogy utcára kerülj. Pont ugyanúgy, mint bárki más.
2017. jún. 29. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
Nem hiszem hogy ez olyan nagy probléma lenne, mint amilyennek te érzed. Az sem lenne olyan nagy baj, ha félszemű lennél, ismerek olyan orvost, aki fél szemére megvakult, a másikkal pedig rosszul lát szemüveg nélkül, és így is évekig dolgozott mielőtt nyugdíjba ment. Még ha nem is lesz jogosítványod, attól sem leszel hajléktalan. Max. közelebb költözöl a munkahelyedhez, olyan helyre, ahonnan be tudsz járni tömegközlekedéssel, és élsz tovább boldogan.
2017. jún. 29. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
Teljesen vakon tanárként dolgozom. Ennyi a véleményem.
2017. jún. 29. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
100%

Én meg siketként alapítottam 4 céget

2 nem magyar. A szemem sem túl jó.

A veséim 30% on szűrnek és még nem vagyok 30


Akik félnek az utcára kerüléstől azok nem kerülnek oda, vagy max 1- 2 napig vannak ott.


Nyugodj meg, szorítunk a műtéthez.

2017. jún. 29. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
100%

Ne aggódj, nem kerülsz az utcára. Hamarabb bekerülsz a pszichiátriára ezzel az üldözési mániáddal, vagy nem is tudom minek nevezzem.


Csak csendben megkérdezném: Hány vak hajléktalant láttál idáig? Nem sokat ugye? Amennyit láttál, annyi vak van az országban, vagy alig néhány vak válik hajléktalanná? Melyiknek van nagyobb valószínűsége szerinted?

Ha a válaszhoz segítségre van szükséged:


[link]

2017. jún. 29. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!