Mit tegyek, ha mostanában sokszor gondolok a halálra, félek tőle, és értelmetlennek tartom az életet, ha úgyis meghalunk?

20 éves lány vagyok. Dolgozom, tanulok, van családom, vőlegényem. Szeretek (szerettem?) élni, hittem Istenben, voltak céljaim. A gimi után Istentől is eltávolodtam, stresszes lett az életem (suli+munka egyszerre, pánikszerű rohamok, fél éve tartó orvoshoz járkálás szervi okok kivizsgálása érdekében)

Vicces, de azt érzem, én már mindent megéltem. Persze csak képzeletben, pl elképzeltem, milyen lesz ha lesz gyerekem, milyen lenne utazgatni stb, és már szinte a gondolatával is beteltem és "kipipáltam". Persze továbbra is vágyom gyerekre, saját házra, stb, de már cseppet sem tüzel fel annyira, mint régen.

Félek a haláltól. A gondolataim általában:

-milyen érzés lesz meghalni? Betegség miatt történik majd, vagy baleset miatt, hány évesen, milyen gyorsan?

-mi van utána, milyen érzés lesz egyáltalán? Létezik Isten, létezni fog még utána a lelkem, vagy teljesen "kikapcsolják" a tévét és kész?

-mi értelme addig élni? Előre rettegek, "már" 20 éves vagyok, ijesztő a gondolat, hogy talán még kétszer ennyi, és végem

-hogy élem majd túl, ha anyukám vagy a tesóm, a párom előbb meghal, mint én?

Egyszerűen már nem tudok önfeledt lenni. Nem ttudok kikapcsolódni ebből a betegség-szorongás-életbeli stressz körforgásból. A legfélelmetesebb az, hogy minden rossz után meg lehet találni a vigaszt, de a halál ellen nincs orvosság, az úgyis bekövetkezik.

Ti hogy gondolkodtok erről? Ha volt ilyen állapototok hogy győztétek le? Elég egy pozitív gondolat, kedves szó, vagy életszemlélet elmesélése.

Pszichológushoz járok szorongás miatt, de ő sem tud engem megváltani, nekem kell megtalálnom a válaszokat.

Köszönöm szépen!