Olyan lehangolt vagyok mostanában, nincs kedvem semmihez és nem tudok örülni. Nektek mi szokott segíteni kikerülni ebből a hatalmi drámából?

Első, nekem ez valahogy nem megy.. :(

Az utolsó gondolat, amit leírtál az nálam is megvan... :D Sajnos mindig visszaesek.

Szomorú a helyzet, bárcsak ne ismétlődne folyamatosan. Az érzelmi hullámvasút az egyik legrosszabb. Ki szoktam tudni lépni én is a gödörből, aztán fokozatosan visszacsúszok. Vagy csak próbálom magammal is elhitetni, hogy kint vagyok és minden rendben, kezdenek helyrejönni a dolgok. Olyan nyugtató azt hinni pár napig 'jól vagyok'. Kár, hogy ezek csupán önámítások sorozata. Próbálkozásnak is fel lehet fogni, de mindig belekeveredek az ördögi körökbe. Mutatom, hogy erős vagyok, hogy nem tudnak megtörni, miközben belül félek, egyáltalan nem bízom magamban, nincs önbizalmam és úgy érzem nem tudom megcsinálni. Külső szemmel ennek az ellentettjét látják mások, úgy viselkedem, hogy ne lássák a gyenge oldalam. Önvédelemi reakció, valami olyasmi. Ez viszont egyre jobban felemészt, főleg amit belül érzek. Nem igazán tudtam feldolgozni a múltbeli sérelmeimet, ha visszagondolok rájuk, ugyanúgy mardosnak mint annak idején. Mikor próbáltam megnyílni, kinevettek és csak legyintettek erre a problémámra, ettől még inkább bezárkoztam és úgy éreztem nem értenek meg. Hogy senkit sem érdekel. A magányom is sok szerepet játszott. A lelki sérelmeket nem könnyű feldolgozni, talán valaki volt már hasonló helyzetben és tudja miről beszélek. Szóval eléggé összetett, sok a feldolgozatlan szál, nyakon a jelen/jövő gondjai is. Sokszor kívánom, bárcsak visszapörgethetném az időt, bárcsak másképp döntöttem volna és bárcsak újrakezdhetném. Sokkal másabb lenne most a helyzet. Így viszont csak hatalmi drámákban létezem, kívül erős, belül megtört. Mindig urrá lesz rajtam a lehangoltság, a szomorúság, nincs kedvem semmihez, nem tudok örülni az élet apró dolgainak, pedig tudom, hogy minden percet értékleni kellene, de mindig visszaesek miközben sosem hagy el az a gondolat, hogy mennyivel jobb lenne az életem most, hogy nem érezném ilyen kilátástalannak, ha 4 évvel ezelőtt másképp döntöttem volna. Ezen siránkozni pedig már nem érdemes, mégis rossz belegondolni, miként lehetett volna. Gyerekkorom óta él bennem a remény, hogy a következő lépésnél jó irányt fogok ki, ahogy nőttem fel mindig csak reménykedtem, de nem lett más a helyzet. Szóval jó lenne kitörni ebből a hatalmi drámából és végre elkezdeni élni normálisan...

Az állatok jó hatással vannak, de tényleg nem megoldás a problémákra, csak kicsit enyhíteni tudják a rosszat. Elvégre nem ölelgethetem egész nap a macskámat. :)