Az miért minősül hisztinek, ha számomra megoldhatatlannak tűnő problémám van?

#1 - Ez nem válasz

#2 - Lehet hogy kamasz maradtam pár évtizede, de lány az tudtommal nem vagyok. Magyarázd el, hogy mi a hiszti, mert ez nem indok, hogy "mert az!" Konkrétabb, részletesebb indokokra és érvekre van szükségem. "A legtöbb ember 16-19 éves kora között megtanulja kezelni". Pont hogy nem a "legtöbb" ember vagyok, mert akikről beszélsz, azok szerintem neurotipikusak. Olyanok, akiknek nincs születési rendellenességük meg autizmusuk meg Asperger-szindrómájuk. Engem pedig diagnosztizáltak ilyennel és a dokik igazolták, hogy nem az én hibám, hogy képtelen voltam megtanulni. Egyrészt nem olyan volt a környezet, másrészt teljesen máshogy működöm, de pontosan én se tudom, hogy hogyan és miben. Észrevettem viszont, hogy logikai rendszereket racionálisan átlátok, de nem alakult ki nálam adekvát viselkedési normarendszer, mert pont az a rész sérült nálam. Ebbe a kommunikáció és szociális izéria is beletartozik. Tehát hiába vagyok intelligens, ha nem vagyok ember.

"Nőj fel te is" - ez sértő és idegesítő, mert ebből egy szót nem értek mert annyira általános. Nem tudom, hogy konkrétan mire gondolsz. Sablonszöveg, ami a neurotipikus embereknél állandó közhely, de számomra értelmét veszti, mert nem tudom hogyan kell.

Társfüggő vagyok, mert szükségem van egy közösségre, ami szeret és befogad. Csak közösség által tudok megtanulni emberül. Mert az, hogy megtanítottak hat hét alatt asszertív nyelvre, az úgy tűnik, hogy kevés. Meg mondják, hogy tartsak szemkontaktust, amit automatikusan nem tartok, de nem azért mert utálom az embereket. Mentorra van szükségem. Ezt én is látom, meg a dokik is mondták.

#3 - Ha egy problémát nem tudok megoldani és fogalmam sincs hogyan kell, akkor az a legintelligensebb és leglogikusabb, ha segítséget kérek. Elképzelhető, hogy rosszul kommunikalizáltam a dolgot, mert ellenségeskedést vélek felfedezni. Sértőnek találom a passzív-agresszív megnyilvánulásodat, amiben szarkazmusztikusan lebeg a lenézés, amiben meglátásom szerint úgy értelmezed, hogy finnyás vagyok és nem mindegy milyen munkát vállalok. Elmondom, hogy a diplomát simán megszerezném, ha megérkezik a felvételi papír az egyetemről. Nem az a bajom, hogy nincs flancos munkám, hanem hogy még egy "sz*ros" Tesco se hajlandó engem alkalmazni. Emellett kiderült a gyakorlatom alatt is, hogy nem vagyok alkalmas cipelési fizikai munkára, meg éjszakai műszakra. Nem finnyaságból hanem elvittamentőségből. Leszázalékoltatási eljárás folyamatban, de emellett keresek munkát is. A probléma nem itt van.

A problémám pont az ilyen felfogású - feltételezem neurotipikus - emberekkel van. Pontosabban azokkal, akik agresszívan és szarkasztikusan megnyilvánultak engem. Lenéztek ők, holott nem is ismernek engem. Bízom abban, hogy jobb ember vagy és csak azért mondod ezt, mert nem ismersz és azt gondolhatod, hogy egy általános elkényeztetett izé vagyok. Pedig nem.

Megjegyzés - A neurotipikus az értelmezésem és a dokik elmondása szerint a "Nem Aspergeres", nem autista normális emberek.

Azt mondod nem próbálkozom. Tévedsz, mert most is jelentkeztem pár helyre reggel. És mi az hogy önsajnálat? Bosszant engem, hogy ezt mondod, mert nem értem, hogy mitől önsajnálat az, hogy elmondom mi a problémám és hogy tényleg szeretnék kiutazni ebből a kényszerpályából. És mivel nekem ez nem igazán megy egyedül, így értelemszerűen segítségre szorulok. Ez nem azt jelenti, hogy helyettem, hanem hogy konkrétan elmondják, végigvezetnek egy kiinduló stabil helyzetbe, ahonnan elérhetem a dolgokat erős küzdelemmel. De amíg a levegőben lógok, addig halmozottan hátrányos életveszélyes helyzetben vagyok.

Milyen az a hozzáállás? Megértő, türelmes, toleráns, elfogadó, szeretetteli. Erőteljes stabilitással és biztonsággal rendelkezik, nem hagyja, hogy lecsússzak a veszélybe. Viszont hagynak kibontakozni. Önállóságomat megtartják, de ha segítséget kérek, akkor kapok.

#5 - A kérdésemre még mindig nem kaptam választ. Meg akarom tudni, hogy miben és miért vagyok más. Illetve találni akarok egy olyan megoldást, ahol kompenzálódni tudok.

Tényleg nem tudom mit jelent az a szó, hogy "hiszti", csak annyit tudok, hogy sértő jelentése van, gyerekek ok nélküli sírására, üvöltésére és önagressziójára mondják, emellett gyűlölik az emberek valamiért. Nekem csupán problémám van, kulturáltan kifejezem asszertív nyelven és megoldást keresek. Az, hogy nem tudok egyedül kivergődni, nem jelenti azt, hogy megönsajnáltatódok.

Barátnőm elfogadja a betegségem, de azt nem, hogy pánikrohamaim vannak a problémáim és az ebből fakadó rettenetesen erős félelmeim miatt.

Anyám meg egyáltalán nem fogadja el ezt a tényt. El se olvasta a zárójelentést és kifejezetten a leszázalékolás ellen van, holott ez megmenthet engem és könnyebben találnék normális munkát (ugyanannyi bérért) és megértő közösséget, csak olcsóbban közlekednék.

Jelenleg a problémáim: Magány, izoláció, munkanélküliség, kirekesztettség, egzisztenciális zavar. Teljesen egyedül érzem magam, barátnőmmel ritkán tudunk találkozni, anyám nem ért meg engem, csak elvagyunk egymás mellett de rengeteget vagyok gyerekkorom óta tökegyedül és ez baj. Ha találnék munkát illetve felvennének az egyetemre, biztos vagyok benne, hogy idővel közösséget is találok.

A problémák leginkább a munkáltatókban vannak, mert nem vesznek fel dolgozni. Mondanám, hogy bennem is van hiba, de nem tudom mi az, mert nem mondják meg. Csak annyi, hogy nem jó a kommunikáció és súlyos segítségre szorulok társas helyzetekben. De konkrétumot nem írtak. Ez elég baj számomra, mert ha nincs munka, elveszíthetem a Szerelmemet. Anyám se tarthat el örökké, de amúgy is el akarok menekülni itthonról új életet kezdeni önállóan összeköltözve barátnőmmel, hogy ÉN legyek az aki eltartja a családot, mert elméletileg én vagyok a férfi.

Veszélyeztetett helyzet: Egy elzárt alvótelepülésen élek, ahol nincs munkalehetőség, pénzbe kerül az is, hogy interjúra megyek és nincs jövedelmem, mert megvonták tőlem a szociális juttatást. Nem volt sok, arra se volt elég, hogy bérletet fizessek Pestig, de legalább jegyekkel megoldottam. Emellett egyoldalúan és keveset eszek anyagi okokból.

Anyám azért veszélyeztetetthelyzetez engem, mert nem hallgat meg, több dolgot támadásnak vél, illetve hogy azért vagyok bent a szobámban, hogy neki rossz legyen, meg ha épp nem tudok megcsinálni dolgokat akkor fenyeget a rezsi megvonásával, emellett nem fejezhetem ki az érzéseimet, nem mondhatom el senkinek, mert nincs a környéken akinek megtehetném, illetve ha anyámnak próbálnám, akkor agresszívan reagál.

Anyám szerint nincs semmi bajom, "csak" "hisztis" vagyok. Ez a kijelentése minden alkalommal dührohamot vált ki belőlem, mert úgy érzem ledegradál engem, nem vesz komolyan és nem ért meg engem.

A nagyobb nyomást anyós adja. Csak akkor hajlandó engem elfogadni a vejeként, ha van munkám, illetve el vagyok helyezkedve. Addig a lánya nem is jöhet át hozzám - megjegyzem sose volt még nálunk a barátnőm, mert az anyja nem engedte. Elvégre 10 évvel fiatalabb nálam.

Szakembernél voltam, Klinikán voltam, onnan alapítványhoz irányítottak, ami csak akkor segít ha le vagyok százalékolva. A leszázalékolás viszont ügyintézés, és az ügyintézések számomra rémálom, mert nem igazodok ki rajta. Nem tudom mit hogy kell csinálni, nem értem a zsargont, ráadásul rettegek, hogy nem fognak segíteni és akkor agresszív kell legyek (Sarokbaszorított effektus) és kierőszakolni valakitől, hogy segítsen, mert az életem múlik rajta. De nem akarok agresszív lenni, mert nem tudok. Amúgy is gyenge és jószívű vagyok ehhez.

#7 - Kisgyerekek tudtommal olyanon hisztiznek, amin nem érdemes, mert nem veszélyezteti őket ha valamit nem kapnak meg. Esetemben ez meglátásom szerint az életemet veszélyezteti szó szerint. Ezért sem tartom ezt hisztinek, mert úgy vélem jogosan reagálok úgy ahogy.

A zárójelentés szerint Asperger-szindrómám van, meg nem mennek a társas helyzetek, ilyen sablonszövegek. Kezelési folytatás gyanánt megadtak egy alapítványt, de az addig nem foglalkozik velem, amíg le nem százalékolnak.

Pontosan erről van szó, leírják, hogy baj van, de nem mondják meg konkrétan, hogy mi. Pedig a kezelés elején kifejezetten kértem tőlük.

Egyszer már jártam egyetemre, de átsorolás miatt anyagi okokból abbahagytam két félév után. És így is a nyakamon maradt egy jó nagy adag diákhitel, amit a jövedelmemből szándékozok törleszteni, ha lesz. Nincs diplomám, feleslegesen jártam egyetemre, rossz szakot választottam. Lassan 30 leszek.

Ha leszázalékolnak, akkor az az alapítvány biztos segít rajtam. Másik klinika? Nem tudom, hogy szükség van-e rá, mert már tudom, hogy mi bajom, már csak a megoldás kell. Egy autista-központú közösség illetve intézmény ha biztos támogatást ad, akkor azzal akár a "világot is megváltanám".

Oké, egyértelmű információk kellenek, de nem tudom, hogy milyen jellegű információk.

Barátnőmmel egész véletlenül ismerkedtünk meg közös ismerős által. Ő neurotipikus, és így szeret engem ahogy vagyok. Az anyja azonban elég rövid pórázon tartja, mert még nincs munkám.