Rasszista vagyok, minden embert egyformán utálok. Mit tegyek?

Utálom az embereket, ahogy képmutatóan viselkednek mindenütt, mosolyognak egymásra és megjátsszák magukat. Nem szeretek közösségbe járni, legyen az vendégség, idegenek vagy régi haverok. Mindig egyedül vagyok itthon, egyedül sétálok az utcán, nem találkozom és nem beszélgetek senkivel. Nem szeretem, hogyha bárki rám néz, olyankor elnézek másfelé vagy lesütöm a fejem, teljesen zavarban vagyok. Inkább nem beszélek semmit, minthogy azt mondjam, amit kellene. Családtagjaimmal sem beszélek semmit, ha hívnak telefonon, akkor a legszükségesebbeket válaszolom: "aha, oké, igen, nem, szia". Konkrétan egyszavas válaszokat mondok amikor csak lehet, hogy minél kevesebbet kelljen kommunikálni. Ideges vagyok, ha mással kell beszélnem, nem bírok a szemébe nézni, és furcsán viselkedek olyankor. Rettentően félek bármilyen társas kapcsolatot, kommunikációt megélni.

Teljesen tanácstalan vagyok, nincsenek céljaim, a suliban nem tanulok semmit, nem barátkozok, itthon sincs semmi olyan, amivel nyugodtan és boldogan eltölteném az időt. Üresnek érzem magam. Folyamatosan nihilista gondolataim vannak: semminek nincs értelme, az élet hiábavaló, a küzdés hiábavaló. Csak sodródok az "árral", és igazából nem is várok semmi jót vagy "megváltást".

Egyfolytában öngyilkossági gondolataim vannak, azt tervezgetem, hogy kinek és hogyan fogok utolsó üzeneteket hagyni, hogy a lehető legnagyobb hatást érjem el vele. Ennek ellenére tudom, hogy aki csak beszél róla, az valószínűleg nem meri megtenni. Ezért várok egy különösen rossz pillanatra, ami hátha a tettlegességig felerősíti bennem ezeket a gondolatokat.

20/F