Más emberek is küzdenek minden nap a beilleszkedéssel? Más embereknek is küzdelem az életük?
Egy küzdelem az életem, bártény, hogy hatalmas eredményeket értem el már így is. Nemsokára szakemberhez fordulok, bár ehhez is meg kellett érni.
Szóval:
Furcsa, szokatlan ember vagyok.
Mások számára megemészthetetlen, ahogy gondolkozom, de számomra az megemészthetetlen, ahogy a többiek gondolkoznak.
Számomra érthetetlenek a többiek szokásai, de nyilván fordítva is így van.
Mindig nagy küzdelem a beilleszkedés és általában nem is sikerül, csak részben.
Életemben most először sikerült a munkahelyi csapatban, de itt különlegesek a körülmények.
Mi a kiút?
További önfejlesztés, pszichológus, könyvek olvasása segít?
Másnak is küzdelem azért a beilleszkedés (NEM a tinikorra gondolok!).
25/L
Nem tudtam, hogy más is masztizik már óvodás korában és közben az imádott 100-as számra gondol, azzal sző történeteket, és nem is tudja, hoy amúgy a masztizás mi fán terem. Nem is tudtam, hogy mindenkinek vannak kényszeres mozdulatai. Azt se tudtam, hogy tök normális, ha egy lány 25 évesen egyetlen egy színészt ismer csak, de tudja, hogy működik a mosógép, és hangról felismeri a villamosokat.
Hidd el, én lennék a legboldogabb, ha ezeket fel lehetne vállalni, beszélgetni lehetne róla és se bántóan, se normálisan nem csodálkoznának, nem tartanák cukinak se.
Ja, hogy fel lehet vállalni? Ja, ok.
Te szerencsétlen!
Hogy jutottál el odáig, amikor megkérdeztem tőled, hogy miért pontozod ki a masztit és miért írod rá azt, hogy rossz, onnantól hogy jutottál el odáig te "dicsekvő" majom, hogy már ovis kordban is? He?!
Elmondanám én is, és akkor mi van????? He?! Most ettől különlegesebb vagy, mint én? He?! Kapjál már magadhoz! Te feltűnési viszketegségben senyvedő!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!