Hogy tudnék leszokni erről a tulajdonságomról?

Nem is tudom hol kezdjem. Nem tudom helyes lenne-e a manipulátor kifejezés.

Úgy tudnám leírni magam, hogy rengeteg ismerősöm van, sokakkal jóba vagyok, de nem azért mert egy jó fej srác lennék, ha nem mindig azt mondom, és arról kérdezem az embereket amiről hallani szeretnének. Ez így önmagában nem tűnik gondolom senkinek se nagy problémának. Viszont mindig magamat hazudtolom meg, hiába nem szeretem a rappet, azt hazudom egy barátomnak hogy imádom. A másiknak hogy fúj de rühellem. Aki cigány, annak gyakran beszélek arról hogy köztük nőttem fel, mennyire jóban vagyok velük (ez nagyon nagyon kicsit igaz egyébként). A skinhead barátomnak meg azt hazudom hogy rühellem őket, meg majd akarok tetoválást horogkeresztről (persze ez nem igaz, de ezért vagyok vele jóban). Valakinek azt mondom szeretem anyumat, de ahol tudom hogy probléma van otthon, és az illető nem így vélekedik, én is azt mondom hogy mennyire utálom anyum (pedig nagyon szeretem). Jó kapus vagyok, de iskolák közötti bajnokságra is azért vittek el, mert tesi tanarnak azt hazudtam milyen jól játszik a fia, öröm nézni. Mikor gólt rúgott én mindig örültem, alig hittem el. És ezt tudta a srác is, meg a tesi tanár apja is, és ezért elvittek engem. Persze ez csak röviden leírva a story, igazábol az itt megemlített személyeknek azóta hazudok amióta ismerem őket. És minden más ismerősömnek is. Legjobb barátomnak hazudok a legkevesebbet. De nagyon durva ezeket fejben tartani. Sokszor nem alszok, gondolkozok azon hogy kinek mit mondtam vagy fogok mondani. Bele élem magamat ebbe a storyba, és így úgy eltudom mondani hogy ők tényleg úgy látják hogy igazat mondok, és mikor elakadok akkor is csak vissza emlékezem (ami részben igaz, mert a kitalált storyt lepörgetem fejben, és ha elakadok akkor gondolkozok hogy hogy is volt).

Két kitalált exem is van. Természetesen mindkettővel együtt voltam, de még szűz vagyok 18 évesen. Viszont a baráti társaságom negyede úgy tudja hogy az első barátnőmmel vesztettem el. A fele azt tudja hogy a másodikkal. A maradeknak vagy azt kamuztam hogy xy-nal egy bulin (persze ezekre mindig emlékezni kell ami nagyon idegesít már), valakinek azt hogy mindkettővel, és néhányan tudják hogy szűz vagyok. De még sorolhatnék millió ilyen hazugságot.És ezeket mindig arra használom, hogy megszeressenek, jóba legyenek mások velem. Ritkán persze kihasználom őket, de itt meghúzom a határt mindig hogy meddig mehetek el.

Ennél csak azt rühellem jobban, hogy mindig olyan viselkedést is veszek fel (ami megrémiszt mert néha én se tudom melyik lennék én, melyik a nem megjátszott valódi énem), ami mindig az adott csoporthoz, emberekhez illik. Ez nagyon rossz érzés. Mert valaki egy vissza húzódó csendes, jó fej, okos embernek ismer, de van olyan aki drogos, élyszakai életet élő menő srácnak (persze kinek mi a menő, mert szerintem ez nem az, de mégis ezt játszom el). És persze e között a csendes és menő srác között szinte mindent eljátszok. Mindenkinek mást és mást. Fogalmam sincs hogy mi tévő legyek ezzel, mert ahogy kezdem felfogni hogy mennyit hazudok, és senki nem ismeri a valódi énem, annál jobban zavar ez a dolog.

Ui:

-Valójában zene/emberek/filmek/könyvek és egyéb más között nekem nincs különbség. Ez a valódi személyiségem. Egy elfogadó, kissé nagy szájú, mindig vidám srác. De ezt csak nagyon kevesen ismerik.